Füzes Ádám tartott előadást a papi öltözetről

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A papi öltözet részei és használata a liturgiában címmel a Budapest-Vári Nagyboldogasszony Főplébánián megtartott előadásában Füzes Ádám kifejtette: a liturgikus ruházat a formaruhák világához vezet bennünket, a közösséghez való tartozást és a szerepek betöltését fejezi ki. A liturgia szent dráma, a szerepek hierarchikus rendben kapcsolódnak egymáshoz, ezért alapvetőn fontos, hogy a liturgikus ruha messziről világossá tegye ezeket a szerepeket. Ugyanakkor a liturgikus ruhák másik funkciója az elfedés. Ne a pap személye legyen az első, hanem a szerep. A pap a liturgiában „in persona Christi” (Krisztus személyében) cselekszik, ezért lényeges, hogy el legyen fedve a többi, rajta lévő ruha. A különböző liturgikus ruhák az ünnepek rangját is megadják, tehát van egyfajta dekoratív jellegük is.

Az előadó történetileg áttekintette a liturgikus ruhák kialakulását, így megkülönböztethető a pap alsó és felső ruhája. Az alsó ruha a tunika, a felső a tóga, római mintára. Ez a liturgikus ruházat alapja. A liturgiatörténetben fontos dátum a 4. század, ugyanis a konstantini fordulat után jött létre az a környezet, amelyben lehetségessé vált a liturgia szabad gyakorlása. A korábbi, üldözött egyházban még az Oltáriszentségnek sem volt állandó helye, mindig más és más helyre kellett vinni a folyamatos veszélyeztetettség miatt. A konstantini fordulat után az egyház ingatlanokhoz jutott, templomokat építhetett. Ráadásul a császár megöleli az egyházat, köntösét ráborítja az egyházra. Ez az egész keresztény liturgiára rányomta a bélyegét, keleten és nyugaton egyaránt. A császár bazilikát adományozott a pápának, távollétében a Szentatya odaülhetett a helyére. A császári ölelés következménye, hogy az egyházi személyek átvették a római állami tisztségviselők ruházatát, sajátos cipőt, harisnyát, stólát. A népvándorlás korában feltalálták a nadrágot, zubbonyt, kabátot; az első évezred végére lényegében úgy öltözködtek már az emberek, mint ma, a papság viszont változatlanul a régi rómaiak ruháiban járt. A 7–8. században a liturgia egyre többet vett át az Ószövetségben leírt ruházatból, eszközökből, a szentség mind fontosabbá vált a liturgiában, és ez kifejeződött a ruházatban is, nagyobb szerepe lett a szépségnek, a díszítésnek.

Az előadó bemutatta a liturgikus alapöltözeteket is. A vállkendő (humerale) valamilyen sál lehetett a hideg ellen, de védte a hang, a szó tisztaságát is. Ugyanígy erősítette a pap lelkét is, amire Szent Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt levele  utal a vállkendőhöz kapcsolódó imádsággal: „Helyezd, Uram, fejemre az üdvösség sisakját, hogy ellenálljak az ördög támadásainak” (Ef, 6,17). A pap beöltözés közben fohászkodott így az Úrhoz.

Az alba vagy miseing a tunikához hasonlít. Színe fehér, a szív tisztaságát fejezi ki. A Jelenések könyvére utal, a hosszú, fehér ruhába öltözött népekre, akik fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében (Jel 7,13–14). Ez a fehérség minket arra emlékeztet, hogy ez nem az eredeti ártatlanság ruhája, hanem a Jézustól kapott tisztaság, amelyet folyamatosan megkapunk.

A cingulus (öv) praktikus eszköz, megadja az alba formáját, és ha összehúzzuk, akkor elszorítja az emberben meglévő érzéki vágyakozás nedveit is. Egy imádság szerint: „Övezz körül, Uram, a tisztaság övével, s oltsd ki tagjainkban a szenvedély tüzét, hogy megmaradjon bennem a mértékletesség és tisztaság erénye.” Eszünkbe juthat a Kivonulás könyvének 12. fejezete is, amikor azt mondja Isten Mózesnek: „Legyen a ti csípőtök felövezve.” Az ember egyrészt akkor tud hatékonyan dolgozni, cselekedni, ha rendesen fel van öltözve, másrészt, ha lelkileg is fel van készülve küldetése teljesítésére.

A karing szerepéről Füzes Ádám a következőket mondta: amikor a papok, szerzetesek felmennek a kórusra – ez a kar, a szerzetesek kórusa –, akkor oda is beöltöznek. A legtöbb rendnek – amely rendszeresen, ünnepélyesen végzi a zsolozsma liturgiáját – van kórusruhája. A papi kórusruha a karing, melyet rákanyarítanak a reverendára. A szentmisén kívüli eseményeken – esküvő, keresztelés, temetés – ezt szokták használni.

A felső liturgikus ruhák közé tartozik a manipulus. A 9. században alapvetően izzadságtörlő kendő volt. A pap a bal kézre rakta, hasonló egy zsebkendőhöz. Szerepe volt abban is, hogy a lelkipásztor ne kapkodjon, hanem figyeljen oda a mozgására.

A stóla szalag formájú liturgikus ruha, a papi hatalom jelképe. Ez mutatkozik meg például a házasságkötéseknél, amikor az eskető lelkipásztor megkéri a párt, hogy forduljanak egymással szembe, és a stólával összeköti a kezüket, a szentség és annak jelképeként, hogy házasságuk Isten előtt felbonthatatlan lesz. A stóla adomány, amelyet az esketésen kívül kereszteléskor, temetéskor, bizonyos iratok kiállításakor adnak a pap számára. A pap a két vállán átvetve viseli a stólát, a diakónus a bal vállán átvetve és a jobb karja alatt megkötve. Egyes magyarázatok szerint a diakónus csak az Úr könnyű igáját veszi a nyakába, míg a pap az édes igáját. A stóla az eredendő bűn által elvesztett ártatlanság, boldogság jelképe is.

A kazula (miseruha; a latin casula – házacska szóból) a rómaiak által viselt útiköpenyből alakult ki. Harangszabású, ujjatlan vagy elöl fölhasított bőr- vagy posztóköpeny volt, amit az utazók az időjárás viszontagságai ellen viseltek. A 9. századtól már csak egyházi személyek hordták, a 12. századtól pedig már csak az áldozópapok. Később a karjánál kivágták, hogy a pap könnyebben tudjon mozogni, ezért formája miatt hegedűtoknak is nevezték.

A dalmatika a dalmát lovagok ruhája volt, a 4. században ünnepi miseruhaként használták, a 9. századtól lett a diakónusok jellegzetes ruhája. A miseruhától abban különbözik, hogy van ujja.

A palást a 11. századtól vált liturgikus ruhává, esőkabátra hasonlít. Olyan eseményeken használják elsősorban, melyeken gyorsan lehet mozogni, így keresztelő, esküvő, temetés, zsolozsma, körmenet, illetve a miséhez kapcsolódó paraliturgiákon, barka- vagy gyertyaszentelésen.

Előadása végén Füzes Ádám arra is emlékeztetett, hogy a liturgikus ruházatokra gyakran hatottak a különböző divatok. Napjainkban kiemelkedő az igényességre való törekvés.

Mindazok, akik mélyebben érdeklődnek a liturgikus ruházatok iránt, bővebb ismereteket kaphatnak a Praeconia című szakfolyóiratból, melynek főszerkesztője Pákozdi István.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír