Gonzalo Aemilius a pápa új személyi titkára

Ferenc pápa – 2020. január 28., kedd | 11:59

Ferenc pápa egy uruguayi papot választott új személyi titkárává, akit 2006 óta ismer. Gonzalo Aemilius veszi át az argentin Fabian Pedacchio feladatait, aki – befejezvén hatéves szolgálatát – 2019 decemberében visszatért a Püspöki Kongregációban betöltött posztjára.

Jorge Bergoglio még Buenos Aires-i érsekként lépett kapcsolatba Aemilius atyával, miután értesült az utcagyerekekkel végzett munkájáról.

Gonzalo Aemilius 1979-ben született Montevideóban, jómódú családban. Egyik nagyanyja zsidó származású, a szülei ateisták. Gonzalo gimnázistaként tért meg – nagy hatással volt rá néhány pap példája, akik a halálos fenyegetések ellenére is segítették az utcagyerekeket. Úgy döntött, hogy pap lesz, életét a szegény és magukra hagyott gyerekeknek szenteli Uruguayban. 2006-ban szentelték pappá.

Sokan emlékezhetnek arcára, mert Ferenc pápa péteri szolgálatának megkezdése napján, 2013. március 17-én a vatikáni Szent Anna-kapu előtt a tiszteletére összegyűlt tömegből magához hívta a fiatal papot, hogy üdvözölhesse. Kérte, hogy kísérje el a bazilikába, ahol első pápai szentmiséjét celebrálta.

A szertartás végén Ferenc pápa bemutatta Aemilius atyát a jelenlévőknek, kérve, hogy imádkozzanak az utcagyerekekkel végzett tevékenységéért.

Gonzalo Aemilius a teológia doktora. Az uruguayi pap az egyiptomi Joannisz Lazi Gaid atyával, a pápa másodtitkárával együtt végzi majd e szolgálatát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria