Görögkatolikus papnövendékek és gimnazisták látogattak a nyíregyházi zsinagógába

Hazai – 2016. november 25., péntek | 11:39

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola papnövendékeinek és a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ Gimnáziuma diákjainak egy csoportja Nyirán János fődiakónus vezetésével látogatást tett a nyíregyházi zsinagógában november 14-én.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A vendégeket – akiket elkísért Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke is – Ungvári Istvánné Klein Éva, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd a zsinagógát és a helyi hitközség szokásait és működését Somos Péter hitéleti vezető mutatta be.

A zsinagóga megtekintése után az imateremben a két egyház tagjai közösen imádkozták el az egyik zsoltárt: egy főiskolai hallgató magyarul olvasta a zsoltár sorait, Somos Péter pedig héber nyelven ismételte az imát.

Nyíregyházán a keresztény és a zsidó vallás képviselőinek közeledése nem új keletű, hiszen az elmúlt években az ökumenikus imahét keretében a zsinagógában is rendeztek szertartásokat, amelyeken részt vettek a történelmi egyházak papjai, lelkészei, parókusai. Két éve pedig Somos Pétert meghívták a hittudományi főiskolára előadást tartani.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, Szabolcs Online

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria