Gyakoroljátok hetvenszer hétszer az áldást! – Véget ért a házasság hete

Hazai – 2019. február 18., hétfő | 19:24

A házasság hete országos rendezvénysorozata február 17-én ért véget. Az egyházmegyék záróeseményeiről nyújtunk beszámolót.

Győri Egyházmegye

Veres András megyéspüspök február 17-én szentmisét mutatott be a tatai Szent Imre-templomban, lezárva a házasság hete helyi programsorozatát.

Homíliájában a főpásztor kiemelte: a próféták helyzete soha nem volt könnyű. A szentmise olvasmánya (Jer 17,5–8) szerint Jeremiás próféta különösen nehéz helyzetbe került, amikor Jojákim király és népe hűtlenségét látta, akik a veszély idején nem Istentől kértek segítséget. Az Egyház helyzete is olyan, mint a prófétáé: időnként nagyon kényelmetlen az Egyház tanítása az adott kor embere számára. A házasság, a család vonatkozásában ma is ezt tapasztaljuk – mondta Veres András püspök. Kifejtette: a házasság a férfi és a nő kölcsönös bizalmára épül. Bíznak egymás iránti szeretetükben, ez önmagában is óriási erő, de ennél lényegesen többre van szükség. Isteni segítség nélkül az emberi szövetség nagyon törékeny marad, Istenbe vetett közös hit nélkül szinte reménytelen. Jeremiás próféta figyelmeztet: „Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és akinek szíve elfordul az Úrtól” (Jer 17,5). Jeremiás próféta arra utal, hogy eredménytelen, áldástalan annak az embernek az élete, aki minden reményét embertársába veti. Akinek szíve elfordul Istentől, szükségszerűen elfordul az Úr törvényeitől is. Azonban a próféta szerint „áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye” (Jer 17,7).

A nyolc boldogságról tanít Jézus a mai evangéliumban – mondta a győri megyéspüspök. – A mennyei boldogságra való eljutásnak feltétele a földi és a mennyei értékek harmóniájának megtalálása; a földi értékek nem képesek maradandó örömöt adni. Jézus szerint csak az talál rá a boldogságra, aki Isten országát keresi. Kétségtelen, fájdalommal terhes a boldogság útja ma is. Mert szeretetünket megfertőzi a bűn, ezért gyakran szenvednünk, de az együtt átélt nehézségek erősítik két ember egymás iránti szeretetét. Jézus természetfölötti életfelfogásra tanított meg bennünket: meg kell ismernünk Jézus tanítását, mert csak azt érdemes életünkben követni, érte semmilyen áldozattól ne riadjunk vissza! Korunk Istent kizáró ígéreteit ne fogadjuk el, ne engedjük magunkat megtéveszteni ezek által, ne engedjük, hogy bármi is elszakítson bennünket az Úr szeretetétől! – buzdította a jelenlévőket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

*

Kaposvári Egyházmegye

Varga László megyéspüspök celebrálta a házasság hete kaposvári programsorozatának záró szentmiséjét február 17-én, vasárnap este, a házaspárok lelki sebeinek gyógyulására ajánlva fel a szertartást.

Minden kapcsolat sebzett, pedig minden házas törekszik arra, hogy a lehető legjobban fejezze ki szeretetét, szerelmét a másik iránt. A valósághoz hozzátartozik, hogy valamennyien bűnösök vagyunk, s ennek következtében a szeretetünk sebzett: akár akarjuk, akár nem, sebeket okozunk egymásnak. Minél mélyebb a szeretet, szerelem egy kapcsolatban, annál könnyebben megsebződik, s gyógyításra szorul. A legfontosabb és legegyszerűbb módot az evangélium kínálja fel a sebek gyógyítására – mutatott rá a főpásztor.


Varga László elmondta, olvasott egy kísérletről, melyben egy lelkigyakorlatra olyan férfiakat és nőket hívtak meg, akik elváltak, s legalább öt éve semmilyen kapcsolatot nem ápoltak volt házastársukkal. Végigvitték őket a megbocsátás, kiengesztelődés útján. A lelkigyakorlat zárásaként minden jelenlévőnek meg kellett bocsátania a távollévő társának, akivel egyáltalán nem kommunikált már legalább öt éve. Kérték a jelenlévőktől, hogy jelezzék, ha bármi történik a házasságukkal kapcsolatban. Egy hónapon belül szinte minden résztvevő jelezte, hogy felbukkant a házastársa – legalább olyan szinten, hogy beszélgetni akar. Elkezdtek gyógyulni a sebek azzal, hogy az egyik fél megbocsátott. Egy testhez tartozunk, Krisztus titokzatos testéhez, a házaspárok pedig egy test és egy lélek Krisztusban. Ha a test egyik tagja gyógyul – írja Szent Pál –, akkor vele együtt gyógyul a másik is.

A megbocsátással nemcsak az efféle sebeket lehet gyógyítani, hanem azokat is, melyeket a házastársak kapnak egymástól – folytatta a püspök. – A megbocsátás, a kiengesztelődés a legfontosabb eszköz a gyógyításban. Akit szeretünk, arra tudunk a legjobban és leggyorsabban megharagudni. Aki távol van, arra nem szoktunk megharagudni.


A harag önmagában nem bűn, hanem érzés, erkölcsileg semleges. Attól lesz valamivé, hogy mit kezdünk vele. Összegyűjtjük, elfojtjuk, aztán felrobbanunk. A harag olyan, mint a sósav: azt az edényt marja szét, amelyben tárolják. Ha haragszom, meg fog betegíteni, ha nem dolgozom fel, s nem viszem el a megbocsátásig. A haragom azt is meg fogja sebezni, akire haragszom, mert teljesen biztos, hogy ki fogom önteni rá a haragomat, amely mar, mint a sósav. Ezért, mikor a harag mint érzés megjelenik, orvoshoz kell fordulni – Jézushoz, aki elvette a bűneinket, a másik bűneit is, és elindulni a megbocsátás és kiengesztelődés útján. Amit Ő kér tőlünk: bocsássunk meg, és akkor nekünk is megbocsátanak.

Hagyjátok abba az átkozódást! Ez lehet, hogy furcsa kijelentés, hiszen azt mondjátok, hogy „én nem szoktam megátkozni senkit”. Gyakoroljátok az áldást! – javasolta Varga László. – Átkozódásból sok van, áldásból pedig nagyon kevés. Az áldás azt jelenti, hogy jót mondok a másikról, megdicsérem, felismerem, és kimondom a benne lévő értéket, ajándékot, és megköszönöm azt. Ennek ellenkezője az átok: minden olyan szó, amely a másikat megalázza, becsmérli, méltóságát sérti. Megsebzi a másikat, és megalázza. Azt gondolom, hogy már az csodálatosan nagy dolog, ha valaki nem mondja ki az átkot, nem szidja a másikat. Jóvá szidni sem gyereket, sem felnőttet nem lehet, teljesen felesleges vele foglalkozni, mégis órákat töltünk vele. Azt gondoljuk, hogy attól jobb lesz, ha megszidom, ha olyan dolgokat mondok róla, ami bántó, sértő, megalázó, romboló. Először fel kell ismerni, hogy valójában átkozódunk, majd meg kell tanulni elhallgatni.

Ha mi mondtuk ki az átokszót, a rombolót, akkor Jézus Krisztus nevében vonjuk azt vissza. Álljunk Jézus elé, s mondjuk azt: „Uram, a te nevedben visszavonom azt a romboló kifejezést, amelyet házastársamra kimondtam akár az elmúlt években, akár most.”

Ha téged szidalmaznak, akkor ne menj el varázslóhoz, kuruzslóhoz, hogy vegye le rólad az átkot, mert rosszabb helyzetbe fogsz kerülni. Elég, ha Jézus Krisztus nevében ellene mondasz minden olyan kifejezésnek, mely téged megaláz, rombol, sebez, s kéred az áldást saját magadnak és társadnak. Az áldás olyan, mint a gyógyító kenet. Gyógyítja a sebeket.

Gyakoroljátok az áldást, a jót mondást, a köszönetet, a dicséretet és a hálát, s minden széppé változik a kapcsolatban. Nagyon fukarok vagyunk, takarékosak, és spórolunk minden ilyen kifejezéssel, de nagyon pazarul tudunk bántalmazni a szavainkkal.

„Gyakoroljátok a megbocsátást, hagyjátok abba az átkozódást, és gyakoroljátok hetvenszer hétszer az áldást!” – hangsúlyozta a megyéspüspök, aki a szentmise végén megáldotta a házas- és szerelmespárokat.

* * *

Szombathelyi Egyházmegye

Február 17-én a szombathelyi székesegyházban tartott püspöki szentmisével zárult a házasság hete programsorozat a megyeszékhelyen.

Egyre nagyobb az érdeklődés a házasság hete rendezvény iránt. Ez az a program, amely szeretné ráirányítani a figyelmet a házasságra, a párkapcsolatokra. Az érdeklődést jelzi, hogy az egyházmegyében Szombathelyen, Zalaegerszegen, Kőszegen, Jánosházán is szervezetek programokat.

Szombathelyen idén is a székesegyházban tartották a rendezvénysorozat záró szentmiséjét. Szentbeszédében Székely János megyéspüspök kiemelte: Jézus arra tanítja a nyolc boldogsággal az embereket, hogy az igazi boldogság nem a pénzben, a hatalomban, hanem az emberi szívben van. Az ember szeretetre született, hogy az életét odaadja. Akkor is, ha egy házasság nem tökéletes, lehet boldog. Ilyen körülmények között is tudunk szeretni.

Hangsúlyozta: az ember mintha kezdené a józan eszét, világos látását elveszíteni. Mintha az önkényes szeszélynek, az önmegvalósításnak az útjából minden erkölcsi gátat el akarna tüntetni. Jézus arra tanít, hogy az ember nem az önkényes szeszélyeitől lesz boldog, hanem a szeretet törvényétől, az élet törvényétől, amit Isten beleültetett a világba. Isten arra teremtette az embert, hogy szeretetben éljen, így keresse a boldogságát.

A főpásztor olvasnivalót is ajánlott: Sue Johnson és Kenny Sanderfer Kapcsolatra teremtve. Ölelj át! – Együtt, Istennel című könyvét, amelyet a Harmat Kiadó jelentetett meg. A kötet – többek között – a házaspárok közötti kommunikációra irányítja a figyelmet, és ezzel kapcsolatban ad tanácsokat.

A szentmise után a Házas-Társas-Játék résztvevői – valamennyi feladat teljesítői – között ajándékokat sorsoltak ki. Majd a Berzsenyi téren szívet formáltak egy élőkép erejéig a házasok, akiket a magasból drónról fotóztak.

Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.


Forrás: Kaposvári Egyházmegye, Győri Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Kaposvári Egyházmegye; Szent Imre-plébánia, Tata; Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria