Gyarmati Ildikó: Egyházi protokoll

Kultúra – 2018. június 24., vasárnap | 15:06

A könyv szerzője tényként állapítja meg, hogy napjainkban a különböző egyházak igénylik az ökumenizmust. Ennek első lépései az ellenségeskedés feloldása, egymás elfogadása és az együttműködés keresése, elsősorban gyakorlati téren. Ehhez kiváló lehetőség a protokolláris előírások megismerése.

Gyarmati Ildikó a katolikus egyház, a két nagy protestáns egyház (református és evangélikus), valamint a zsidó felekezet szokásait, viselkedési szabályait ismerteti, és ezek tükrében ad tanácsokat hívőknek és nem hívőknek egyaránt.

Megismerkedhetünk a katolikus, református, evangélikus, zsidó köszönéssel, megszólítással; azzal, hogy mikor tegeződhetünk, mikor kell magázódnunk; a kézfogási szokásokkal, a rangsorolásokkal, ajándékozással, a virágok szerepével, a liturgikus, illetve egyéb szertartásokkal; a felekezetek főbb ünnepeivel, étkezési szokásokkal, az öltözködéssel, a színek szerepével, a szervezeti felépítéssel, az egyházi zenével; azzal, hogy mikor szabad fényképezni, videófelvételeket készíteni, és mikor nem a szertartásokon.

A római katolikus egyházban az egymás között használt vallásos köszönési formával nemcsak egymást üdvözlik a hívek, hanem – egy rövid imádság segítségével – egyúttal hitvallást is tesznek: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Az illő válasz erre: „Mindörökké! Ámen!” A görögkatolikusok így köszönnek: „Dicsőség Jézusnak!” Erre a válasz: „Dicsőség Istennek!” A húsvéti időben a következő köszönést is használhatjuk: „Feltámadt Krisztus!” A válasz rá: „Valóban feltámadt!” A reformátusok között a köszönés a legmélyebb és legfontosabb jókívánságot hordozza: „Áldást, békességet kívánok!”, vagy kicsit közvetlenebbül, egyszerűbben: „Áldás, békesség!” A válasz: „Istené a dicsőség!” Az evangélikusok vallásos köszöntésükkel nemcsak egymást üdvözlik, hanem hitvallást is tesznek: „Erős vár a mi Istenünk!” Válasz: „Erős vár a mi Istenünk!” A zsidó felekezetet hitközségnek, a tagokat hittestvérnek nevezik a belső körökben. Hétköznap a „Salom!” (béke) a megszokott köszönés, viszonzásul az „Aléhem sálom!” (Reátok béke) használatos. Péntek este és szombaton már „Sabbat sálom”-mal („szombatra békét”) köszöntik egymást. Egyik felekezetnél sem várható el a sajátos köszönésforma használata azon személyektől, akik nem tartoznak az adott felekezetekhez: az ő köszöntésükre illő a napszaknak megfelelő jókívánságot használni.

A liturgikus szertartásokat illetően a szerző rámutat, hogy a liturgia görög eredetű szó, a „laosz” (nép) és az „ergon” (mű, munka, szolgálat) szavak összetételeiből jött létre – jelentése: közösségi szolgálat. A katolikus liturgikus cselekmények csúcsa a szentmise (az eucharisztia), minden szentség ehhez van hozzárendelve. Az Egyház másik nyilvános liturgiája a zsolozsma (az egyes napszakokhoz kapcsolódó imaórák rendje). Ha nem katolikusok is részt vesznek a szertartáson, nekik is fel kell állniuk, amikor a hívők felállnak, illetve ha leülnek, nekik is követniük kell az ő viselkedésüket. Nem kötelező azonban számukra a keresztvetés, a letérdelés, az éneklés és az imádkozás. A keleti szertartásokban nem térdelnek le, a protestánsok nem hajtanak térdet. Sokszor az idősek sem képesek a letérdelésre, az egészségi állapotuk miatt.

A református egyházban a gyülekezeti élet tartópillére az istentisztelet. Az evangélikus istentiszteleten az oltári és szószéki igét a gyülekezet felállva hallgatja, az imádság alatt – a reformátusoktól eltérően – a hívek ülve maradnak. A zsidóknál nyilvános istentisztelet – hogy meglegyen az úgynevezett minjen (meghatározott szám) – tíz felnőtt jelenlétében bárhol tartható, feltéve, hogy a hely (például magánlakás, szabad tér) egyébként megfelel az istentiszteleti célokra. A gyülekezeti istentisztelet helye a templom, a zsinagóga. A jeruzsálemi templom szent jellege annak pusztulásával még kifejezőbb, mint a fennállásakor volt. A zsinagógákat úgy építik, hogy kelet felé tekintsenek – értve ezen a főbejárattal szemben lévő főhomlokzatot. Ezt a keleti részt nevezik mizrahnak (kelet). Itt található a tóraszekrény – más néven a frigyszekrény –, amelyben a pergamenre kézzel írott tórákat két fára erősített tekercsen őrzik. A liturgiában ezeket a tórákat használják. A nyomtatott Tóra tanulmányozásra szánt szent könyv.

Gyarmati Ildikó könyvéből az is kiderül: ha a felekezetek képviselői hivatalosan meghívást kapnak egy rendezvényre, beszédeiket a következő sorrendben kell megtartaniuk: elsőként a katolikus egyház, másodikként a református, harmadikként az evangélikus egyház, végül a zsidó felekezet legmagasabb rangú képviselője kap szót. Ezután következnek a világi beszédek. A szerző figyelmeztet: a bemutatott szabályok azok számára is követendők, akik más vallási közösséghez tartoznak vagy egyáltalán nem vallásosak. Ennek ellenére általában nem okoz nagy gondot, ha nem ismerjük tökéletesen a liturgia egyes részeit: a hétköznapi protokoll és az otthon megtanult viselkedési szabályok segíthetnek minket az eligazításban. Gyarmati Ildikó példaként említi, hogy külföldi vendég meghívásakor célszerű ismereteket gyűjtenünk az adott országok szokásairól, hagyományairól, hogy elkerülhessük az esetleges sértődéseket.

Ez fordítva is érvényes: nekünk is tájékozódnunk kell, ha látogatóba megyünk. Egyfelől mindenkinek jogában áll alkalmazkodnia a saját vallásához, másfelől azonban – a felekezetek közötti békés együttélés jegyében – mindenkinek kötelessége mások vallási szokásainak tiszteletben tartása is – írja a rendkívül sok információval és hasznos tanáccsal szolgáló kötet szerzője. (Ecclesia Kiadó, 2018.)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria