Gyászjelentés helyett világszenzáció – Az erdélyi Giotto-másolatról rendeztek konferenciát

Kultúra – 2017. április 19., szerda | 18:02

A műemlékvédelmi világnap alkalmából a világszenzációt jelentő, 2015-ben feltárt kiszsolnai Giotto-freskómásolatról rendezett konferenciát a Teleki László Alapítvány április 18-án Budapesten, a Magyarság Házában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Erdély kapujának mondott Besztercétől pár kilométerre fekvő 700 lelkes falucska, Kiszsolna egykori evangélikus templomában 2015-ben bukkantak rá egy 14. századból származó Giotto-másolatra. A csak töredékeiben fennmaradt freskó az itáliai alkotó egyik legjelentősebb művének a másolata: az első szentév, 1300 tájékán keletkezett Navicella-mozaik (az apostoli halászbárkát [az olasz navicella szó jelentése: ’hajócska, csónak’] ábrázolja, amelyből Szent Péter kiszáll, hogy a víz hullámain járó Krisztushoz közeledjék – a szerk.) egykoron a római Szent Péter-bazilika 16–17. századig létező elődjének átriumát díszítette. Már csak a földrajzi elhelyezkedés okán is szenzációs, hogy ez a mindig is periférián fekvő erdélyi település őriz egy ilyen jelentős másolatot; a lelet értékét pedig tovább növeli, hogy a korból a kiszsolnain kívül csupán három másik másolat maradt fenn: egy Strasbourgban, egy Firenzében és egy az utóbbihoz közeli Pistoiában.

A kiszsolnai templom pusztuló állapota nem egyedülálló – derült ki a műhelybeszélgetés első előadója, Kollár Tibor, a Möller István Alapítvány kuratóriumának tagja, tudományos szakértő által felvázoltakból. Ennek legfőbb oka, hogy az erdélyi szászok hol református, hol evangélikus templomai az 1970-es évek végére gyakorlatilag hívő nélkül maradtak. A II. világháború végén elmenekült vagy később „kiárusított” szászok (a becslések szerint Ceauşescu 230 ezer svábot és szászt „adott el” a német államnak, akik a romániai diktatúra idején a jobb élet reményében elhagyták szülőföldjüket – a szerk.) közül ugyanis voltak ugyan, akik visszatértek, de többnyire csak az idősebbek, akik nem szokták már meg az új hazát, és az ő halálukkal végképp eltűnt a területről a német ajkú lakosság. Az ortodoxok pedig hol teljesen a sorsukra hagyják az épületeket, hol megpróbálják legalább az összedőléstől megmenteni, de nem használják őket.

Kiszsolnán a ’90-es évek elején még álló déli fal részben leomlott, részben elhordták, időközben a természet olyannyira visszafoglalta a területet, hogy a 2010-es évek elején a körülötte kialakult bozóttól a falu központjából nem is látszott már a templom. A szentélyt nem bontották el a helybeliek, de a réseken beáramló nedvesség maga végzett feltáró munkát. Kollár Tibor, amikor a nemzeti együttműködési program keretében megtekintette a templomot, látott meg két figurális oszlopfőt, ami miatt úgy gondolta, érdemes a templomról „gyászjelentést” írni, mielőtt végleg összeomlik. A gyászjelentés helyett azonban világszenzáció született Papp Szilárd kutatása nyomán, amely bejárta a világsajtót. Ennek és a nagybányai női kézilabdacsapat holland játékosának köszönhetően, aki örökbe fogadta a templomot, azt is sikerült elérni, hogy a Beszterce-Naszód Megyei Tanács a magyar kormány Teleki László Alapítványon keresztül adott ötmillió forintos támogatásával azonos értékben támogassa a lelet megmentését és az épület feltárását. Kollár Tibor reményének adott hangot, hogy a Rómer Flóris Terv segítségével folytatódhat a további munka, és a megyei tanáccsal kialakult jó együttműködés a hasonló állapotú, de Giotto-másolattal nem büszkélkedő templomok sorsát is jobbra fordíthatja.

Papp Szilárdra, aki – mint mondta – a „jó időben, jó helyen szerepet eljátszotta”, elsőre nem gyakorolt nagy benyomást a kis méretű középkori falusi templom. Hogy a Giotto-másolat értékét kellően megítélhessük, a művészettörténész arról beszélt elsőként, hogy a középkorban teljesen mást jelentett a másolatkészítés, mint manapság. Eleve abból indultak ki, hogy Isten is másolással – a maga képére – teremtette az embert a világba; másrészt a műalkotások újraalkotása dicsőség volt, nem pedig a szellemi termék – jogi problémákat felvető – eltulajdonítása, ami ma jellemző. A különbség oka az is, hogy a középkori festmények esetében elsősorban a kompozíciót másolták le, a stílust azonban nem feltétlenül, míg a mai reprodukciók formai visszaadásra törekednek.

A Navicella Vatikánban látható olajmásolata (Francesco Berretta, 1628)

Giotto di Bondone eredeti mozaikműve a mai Szent Péter-bazilika 16–17. században lebontott elődjének átriumát díszítette, a zarándokok akkor láthatták a korban grandiózusnak számító, 10 méter magas, 14 méter széles alkotást, amikor elhagyták az épületegyüttest. A Navicella (’hajócska’) néven ismert mű azt az evangéliumi jelenetet ábrázolja, amikor a viharos Genezáreti-tavon a tanítványoknak megjelenik Jézus a vízen járva. A korábbi ábrázolásokkal ellentétben nem Jézus és Péter alakja van a középpontban, hanem az a hajó, amely az Egyházat szimbolizálja, ettől jobbra jelenik meg Krisztus és Péter, valamint a hajótól balra egy kis halászó alak, aki az eltévedt lelkeket próbálja kifogni. A kompozíció része jobb és bal szélen a kép felső harmadában egy-egy meztelen alak, akik a szeleket jelképezik, fölöttük található még két-két alak dicsfénnyel, akik valószínűleg próféták lehetnek. A Navicellának a 14. századból is maradt fenn egy-két másolata, de igazán a 15. századtól sokszorozódott meg ezek száma, nemcsak festmények és rajzok formájában, hanem emlékérmeken és kis méretű tárgyakon is.

Hogy Kiszsolnán éppen egy ilyen ritkaságszámba menő másolatról van szó, azt a helyszíni nyomok mellett a pusztulás elől a besztercei múzeumba menekített freskótöredékek és korábban a helyszínen járt műemlékvédelmi szakemberek 2000-es években készült felvételei alapján állapította meg Papp Szilárd. A felméréskor látható freskó ugyanis már annyira töredezett volt, hogy az árbócot és a dicsfénnyel ábrázolt álló figurákat lehetett csak kivenni, s ez a két részlet önmagában más evangéliumi történeteket is takarhatott volna még: Péter kimentésének jelenete helyett a csodálatos halfogásnak, a tenger lecsendesítésének vagy a halászként dolgozó tanítványok elhívásának a jelenete is lehetett volna. Egyes alakok jellegzetes testtartásai segítségével viszont e három forrás alapján egyértelműen be lehetett azonosítani a jelenetet, és azt is, hogy az Giotto kompozíciója szerint épül fel.

Hogyan készülhetett Rómától ilyen távol egy Giotto-mozaik másolata? A kérdésre több válasz is lehetséges a művészettörténész szerint. Az is előfordulhat, hogy a környékről járt valaki zarándokúton vagy egyéb céllal Rómában, és az ott látottak hatására rendelte meg a művet. Valószínűbb azonban, hogy maga a festőműhely volt birtokában ennek az ábrázolásmódnak, és mivel az épület még katolikus templomként a Szent Péter titulust viselte, ezért egy Szent Péter életéből vett jelenetben állapodtak meg a megrendelővel – ebben az esetben akár máshol is feltűnhetnek hasonló ábrázolások – mondta Papp Szilárd.

Az Észak-Mezőség műemlékeinek megmentéséről rendezett műhelybeszélgetésen Szakács Béla Zsolt a terület Árpád-kori emlékeit mutatta be. Az Árpád-kor első két évszázadából csak nyomokban maradtak fenn épületek, a 13. század épületei közül azonban több megőrződött egészben, még ha sok átépítéssel is. A tizenegy bemutatott templom közül a harinai a legnagyobb szabású épület, amely a monostortemplom jellegzetességeit mutatja; ugyanakkor nincs történeti adat arra, hogy szerzetesek éltek volna a településen, legfeljebb a falu szász neve, a Mönchsdorf utalhat erre – fejtette ki a művészettörténész.

A rövid konferencia utolsó előadója Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója volt, aki a fókuszba állított régió, az Észak-Mezőség néptáncának reneszánsz kapcsolatait mutatta be. A Válaszút néptánccsoport szólótáncosai és a Bekecs együttes táncos-zenés közreműködése tette szemléletessé az előadást.

A műemlékvédelmi világnap alkalmából rendezett program Mudrák Attila fotóművész kiállításának megnyitójával zárult. A Templomok a végeken című tárlat a legutóbbi pár évben készült templomfotókból áll, köztük a Kiszsolnán készült felvételek is láthatók. Körülbelül húsz szakrális épület jelenik meg a fényképeken. Mudrák Attila pályája eleje óta fotóz templomokat, és nagyon örül, hogy a mostani alapkutatás részeként bekapcsolódhat az egész Kárpát-medence épített örökségének dokumentálásába. Idei nyári szabadsága is az erdélyi templomok fotózásával fog eltelni – mondta el. A kiállítás a következő hetekben megtekinthető a Magyarság Háza (Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 3.) első emeletén.

Fotó: Merényi Zita, Wga.hu, Transindex.ro

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria