Gyermeknap a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolában

Hazai – 2016. május 30., hétfő | 14:35

Május 29-én, gyermeknapon együtt ünnepelt a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola közössége. Ügyességi és logikai feladatok is várták a tanulókat.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola kis létszámú osztályokkal és sok hátrányos helyzetű diákkal működik, így az oktatás-nevelés és az evangelizáció mellett a szociális védelem és gondoskodás is fontos feladata az intézménynek. Az iskola missziója, hogy az intézményben kialakult szokásrenddel, a hagyományokkal szólítsák meg a gyerekeket.

A gyermeknapon minden évben programot szervez az iskola közössége. A tanulóknak ez alkalommal egy tizenkét állomásból álló akadálypályán kellett végigjutniuk. Minden helyszínen különböző feladatok vártak rájuk: próbára tehették ügyességüket, de logikai készségüket is kamatoztathatták. A játékos vetélkedő után a résztvevők nagy örömére habpartival zárult a program.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria