Gyümölcslé-osztással és helyi akciókkal segít a Győri Egyházmegyei Karitász

Hazai – 2020. április 7., kedd | 13:38

A koronavírus-járvány az egészségügy, a gazdaság és a kultúra mellett a szociális segítségnyújtás területén is megnehezíti a folyamatos munkát. Éppen ezért a Győri Egyházmegyei Karitász örömmel fogadta Családi János elnök felajánlását, aki a csornai Hanság-Fertőmenti TÉSZ nevében 17 raklapnyi, összesen több mint 44 361 db 2 deciliteres SIÓ gyümölcslé szétosztásával bízta meg a szervezetet.

A március végi telefonhívást gyorsan tettek követték, mely során az adományozó szándéka szerint elsősorban gyermekeket és időseket segítő intézmények részesültek az őszi lejáratú gyümölcslé-készletből.

A Győri Egyházmegyei Karitász kapcsolatai révén jutott az adományból az állami gondozott gyerekeket segítő Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központnak, a győri Szent Cirill és Method Alapítványnak, a Szent Anna Otthonnak, az Apor Vilmos Iskolaközpontnak, a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium és Általános Iskolának, a Szent Orsolya Rend által működtetett győri leánykollégiumnak és idősotthonnak, valamint a Brenner János Hittudományi Főiskolának. A gyümölcsléből részesült ezen kívül a csornai Arany János Egyesített Gyógypedagógiai Intézményt támogató Kikelet Szülői Civil Egyesület, a Csornai Sportegyesület utánpótlás-szakosztálya, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola és a Széchenyi István Általános Iskola Alapítványa. A gyümölcsléből tudtak juttatni a győri Evangélikus Szeretetháznak és a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnáziumnak is.

A megmaradt 1,5 raklapnyi mennyiséget a Győri Egyházmegyei Karitász későbbi tartósélelmiszer-adományozások során használja majd fel.

*

A Győri Egyházmegyei Karitász helyi önkéntes csoportjai révén sokféleképpen igyekszik segíteni a rászorulókon. A Katolikus Karitász országos központja által évente indított pelenka-, Béres csepp- és vetőmag-adományozási program zavartalanul működik a járvány idején is; a helyi kezdeményezések közül kiemelkedik a kisebb településen az önkéntes szájmaszk-varrás, az idősek látogatása, az átvállalt bevásárlás, az online otthoni torna és lelki segítségnyújtás megszervezése.

A Győri Egyházmegyei Karitász ezen felül vállalta, hogy 8 db asztali számítógép kölcsönadásával, illetve egy diák-önkéntesi hálózat felállításával segíti a nehéz sorsú gyermekek otthoni tanulását.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria