Ha Debreceni Egyetem, akkor Szent László Szakkollégium

Hazai – 2019. július 20., szombat | 13:01

Debreceni Egyetem, hivatás, szakma, közösség és hit. Mi a közös ezekben az értékekben? A válasz a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium.

A fiúk számára fenntartott kollégium a hit és a tudomány közös nevezőjeként működik Debrecen városában, és szeptembertől ismét várja azokat az egyetemi hallgatókat, akik mindennapi találkozások és élmények révén szeretnék tartalommal megtölteni az egyetemi éveket, hogy a felsőoktatásban megélt időszak ne csak elteljen, hanem megteljen.

Megteljen azokkal az értékekkel, amelyek a kollégium alappillérei: a közösség ereje, a szakmaiság fontossága és a keresztény hitben való növekedés. Az intézmény éppen ezért szorosan együttműködik a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészséggel, amelynek feladata, hogy újra és újra megtalálja azokat a mozzanatokat és területeket, ahol be lehet lépni abba a dinamikusan fejlődő valóságba, amely egy fiatal életét jellemzi, ahol jelen akar lenni az Isten.

Az egyetemhez közel található kollégium minden tekintetben igyekszik megfelelni a mai kor igényeinek. Két emeletén összesen harminc férőhely biztosított. Az elhelyezés két- és háromágyas szobákban történik, szobánként külön zuhanyzóval és mosdóval. Az épületben közös konyha található, amely főzéseknek és jóízű beszélgetéseknek ad helyet. Az intézmény rendelkezik mélygarázzsal, konditeremmel, előadóteremmel, közösségi térrel, kerthelyiséggel – és kápolnával.

2019. július 31-ig várjuk a kollégiumba felvételizők jelentkezését a következőképpen:

1. Kérjük, kattints erre a linkre, és töltsd ki a szükséges adatokat, majd azok beérkezését követően felvesszük veled a kapcsolatot.

2. A felvételi második lépcsőjeként személyes találkozásra hívunk augusztus 2-án vagy 12-én, melynek időpontjáról előzetesen egyeztetünk veled.

A felvételivel kapcsolatos minden fontos információ megtalálható ITT. Amennyiben kérdésed van, fordulj hozzánk bátran a következő e-mail-címen keresztül: szentlaszlokollegium@gmail.com!

Várunk szeretettel! Addig is íme, egy kis ráhangolódás a kollégiumi mindennapokra:

Forrás és fotó: Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria