Ha Krisztussal együtt akarunk elérni valamit, akkor nincs lehetetlen – Alapkőletétel Nyíregyházán

Hazai – 2020. július 29., szerda | 16:03

A nyíregyháza-jósavárosi görögkatolikus parókia épületének alapkőletétele alkalmából szervezett ünnepség Szent Liturgiával kezdődött az egyházközség templomában július 26-án. A szertartást vezető Papp Tibor főhelynök mellett az oltár körül szolgált a házigazda Ősz Tibor parókus, Gajdos Attila kisegítőlelkész, valamint a közeljövőben gyémántmiséjét ünneplő Beregi István atya.

Prédikációjában Papp Tibor atya az elhangzott evangéliumi szakaszt értelmezte, párhuzamot vonva a csodálatos kenyérszaporítás és mai élethelyzetünk között.

Azáltal, hogy a kenyércsodáról több evangélistánál is olvashatunk, a történet mondanivalójának fontosságáról is meggyőződhetünk. S bármily hihetetlennek is tűnik az esemény, megtanítja, hogy Jézussal megkezdődött az Isten országa, s az Isten országában más törvényszerűségek érvényesek – fogalmazott a szónok. – Komolyan kell vennünk az evangéliumi szavait, hogy ami az embernek lehetetlen, Istennek lehetséges.

Krisztus nem csodadoktor és nem is csupán lelkünk Megváltója: neki az egész emberre van gondja, hiszen test és lélek tökéletes egységét látja. A tanítványokkal együtt mi is hazaküldtük volna a tömeget a tanítások után, de Jézusnak gondja van arra is, hogy jól menjen sorunk. Szavaival – „adjatok nekik enni” – a Krisztus-követők szívébe véste, hogy felelősek vagyunk e világ minden, a társadalom peremére szorult emberéért; kötelességünk segíteni. Nemcsak szép szavakkal, hanem konkrét segítséggel.

Az egyházközségben működő szeretetszolgálatban épp ezt gyakorolhatjuk: mi adjunk nekik enni. Azzal szolgáljuk őket, amink van. S bár az olykor kevésnek tűnik, mint az öt kenyér és a két hal ötezer ember megvendégelésére. Gyengének, erőtlennek tűnnek az imádságaink, de ha Krisztussal együtt akarunk elérni valamit, akkor nincs lehetetlen. Krisztus így tesz felelőssé minket: a saját területén mindenkinek megvan a lehetősége, hogy csak egy kicsit is, de jobbá tegye a világot – mondta Papp Tibor atya.

Az evangéliumi csoda arra is megtanít, hogyan kezdjünk bele vállalásainkba. Úgy, ahogyan Krisztus: hálaadással azért a kevésért, amink van; odafordulással az Istenhez, mert aki nem tud hálát adni, az mindig szegény ember marad: annak a sok is kevés. Krisztus kezében a kevés csodálatos módon megsokasodott: a teremtő Isten munkálkodott, s nem látta senki. Majd, ahogy szétosztották az emberek között a kenyereket, halakat, Krisztus újra odafordul az Atyához. Előtte csendesség, utána csendesség és odafordulás: a legtöbben alig tudunk félretenni időt arra, hogy nyugodtan figyeljünk Istenre, pedig ha onnan indulunk, és oda térünk vissza, közben csodák történnek – zárta homíliáját a főhelynök.

*

A jósavárosi görögkatolikus templom kertjében új épület alapját készítették el 2020 nyarán. Az épülő parókiára több mint két évtizede várnak az itt szolgáló lelkipásztorok és a hívek.

A parókiát Szilágyi Miklós tervezte, és teljes összhangban az egyházközség többi, Török Ferenc által tervezett épületével, klinker téglából épül, s kis árkáddal kapcsolódik majd a közösségi házhoz. A kivitelezők, Gaál Attila vezetésével, március 18-án vették át a területet, és remény szerint december 31-ig tető alá hozzák az épületet.

Július 26-án a főhelynök és a parókus együtt helyezte el az alapkövet, benne egy kapszulát – ebbe zárták bele azt a díszes okiratot, mely az egyházközség eddigi történetét, a 2020-as év eseményeit, a pandémia okozta kéthónapos kényszerszünetet a templomokban, az egyházközség képviselő-testületi tagjainak nevét, az építés körülményeit, valamint az alapkőletétel napját tartalmazza, emlékezetül hagyva az utókornak.

Az okiratot pecséttel és aláírásukkal hitelesítette Szocska A. Ábel megyéspüspök, Papp Tibor főhelynök és Ősz Tibor parókus.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria