Habsburg Ottóra emlékeztek halálának évfordulóján Pannonhalmán

Hazai – 2019. július 6., szombat | 14:40

A Pannonhalmi Főapátságban július 4-én, a Páneurópai Unió egykori elnöke halálának nyolcadik évfordulóján rendezett megemlékezésen Várszegi Asztrik OSB püspök, emeritus főapát mondott imát, beszédet pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt kiemelte, a magyar nemzet nem felejtheti el Habsburg Ottónak, hogy a bajor kereszténydemokraták (CSU) politikusaként „egy emberöltőn keresztül” minden évben magyar nyelvű beszédet mondott az Európai Parlamentben, jelezve, hogy Magyarország szabad akaratából az Európai Unióban lenne, ott, ahová Szent István-i öröksége kötelezi, ahonnan „akarata ellenére csak a szovjet megszállás szakította ki”.

Habsburg Ottó hitet tett amellett is, hogy az Európai Unió csak a keresztény civilizáció kultúrkörében létezhet, ha pedig keresztény örökségét megtagadja, akkor a saját lelkét tagadja meg – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki hangsúlyozta, hogy Habsburg Ottó egész életében ugyanazt az örökséget képviselte, mint Adenauer, Schuman és De Gasperi, akik az európai nemzetek sokszínűségére és a keresztény civilizációra építették az Európai Uniót.

Az egyetemes magyarság hálás lehet Habsburg Ottónak azért, ahogyan képviselte a határon túli magyarokat, mert mindig szóba hozta az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai magyarság helyzetét. Kiállt az európai nemzetek együttműködése mellett, de mindig hitet tett a kisebbségek autonómiája mellett is – emlékeztetett Semjén Zsolt, aki szerint Habsburg Ottó gazdag életútja dokumentumainak kutathatósága, a róla elnevezett alapítvány segítségével,  sokkal jobban megérthetővé teszi a 20. század történelmét. 

A megemlékezésen Nagy István kuratóriumi elnök ismertette a 2017-ben megalakult Habsburg Ottó Alapítvány céljait. Elsődleges feladatuk Habsburg Ottó szellemi és tárgyi örökségének méltó módon történő megóvása, egységes gyűjteménnyé rendezése és kutathatóságának biztosítása. Emellett Habsburg Ottó munkásságát alapul véve egy jövőbe néző, európai eszmerendszer kiépítésének támogatására is törekednek. Gyűjteményük tartalmazza Habsburg Ottó különböző nyelveken megjelent politikai cikkeit, könyveit, könyvgyűjteményét, továbbá az államfőkkel, meghatározó politikusokkal történt beszélgetések alapján készült tanulmányokat, az Európai Parlamentben végzett húszéves munkájának beszámolóit, személyes levelezéseit, tárgyait, kitüntetéseit, valamint része egy fényképarchívum is.

A rendezvényen Prőhle Gergely, az alapítvány igazgatója is előadást tartott. 

Ezt követően Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát emlékezett imával Habsburg Ottóra a Pannonhalmi Főapátságban elhelyezett szívurnájánál. Úgy fogalmazott, Habsburg Ottó személyében „a hitvalló katolikus keresztényt, az európai műveltségű politikust, a magyar szívvel érző nagyszerű embert, jó családapát tiszteltük”.

* * *

Habsburg Ottót, az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiát 98 éves korában, 2011. július 4-én érte a halál. A Habsburg-ház utolsó trónörököse, Boldog IV. Károly fia – aki a ’60-as években lemondott trónigényéről – németországi otthonában, a Starnbergi-tó partján fekvő Pöckingben hunyt el. Szívurnáját, kérésére, mert egykor bencés diákként tanult, Pannonhalmán, a főapátság bazilikájának altemplomában, földi maradványait pedig Bécsben helyezték örök nyugalomra.

A politikus a bajor Keresztényszociális Unió képviselőjeként 1979-től húsz éven át volt tagja az Európai Parlamentnek. A Páneurópai Uniónak 31 éven át volt az elnöke, haláláig a szervezet tiszteletbeli elnöki posztját töltötte be.

Forrás: MTI

Fotó: Thaler Tamás (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Habsburg Ottó szívurnája Pannonhalmán