Hajdúdorogi apák zarándokoltak Máriapócsra

Hazai – 2020. október 14., szerda | 15:15

A hajdúdorogi családfők megtalálták a módját annak, hogy a járvány ellenére is eltölthessenek közösen egy imádságokban gazdag napot október 3-án. Kruppa Imre Kirill segédlelkész beszámolója.

A 2020-as év már eddig is sok kellemetlenséget okozott a Covid-19-járvánnyal, amiatt is aggódva figyeltünk, mi lesz így az idei évi apák zarándoklatával. Először jött a hír, hogy a két nap helyett csak egynapos lesz, amikor is a Boldogság útját fogjuk végigjárni, később pedig az, hogy mivel túl sok különböző helyről érkeznénk, végül az egész zarándoklat elmarad. Azonban szerencsére Tóth Lóránt diakónus nem hagyta ennyiben a dolgot, és lehetővé tette a zarándoklat megtartását mint a hajdúdorogi apák zarándoklatát.

Október 3-án reggel 9-kor gyülekeztünk a székesegyház előtt, majd amikor mindenki megérkezett, a templom kertjében lévő kereszt előtt elvégeztük a kezdő imádságot, ezt követően három kisbuszba beszállva indultunk el Máriapócsra.

Megékezésünk után a kegykép köszöntésével kezdtük zarándoklatunkat, majd amikor csatlakoztak hozzánk idegenvezetőink is, elindultunk a körülbelül 17 kilométeres utunkon. A nyolc megálló mindegyikében egy-egy boldogságról elmélkedtünk, Verdes Miklós atya segített gondolataival. A megállók között volt minden, amire egy zarándok vágyhat: Mária-énekek, paraklisz, imaóra, csendes szakasz és természetesen beszélgetős rész. Az út folyamán Miklós atya gyóntatott.

Miután megérkeztünk az utolsó állomáshoz, egy rövid szusszanás után Szent Liturgiát végeztünk a kis fatemplomban. A szertartást Verdes Miklós vezette, és itt hallgathattuk meg a napi evangéliumhoz fűzött zárógondolatait. A liturgia alatt Kapcsai Viktor folytatta a gyóntatást. Gyönyörű élmény volt, ahogy a szertartás folyamán huszonhárom férfihang imádkozik énekelve családjáért. Miután lelki táplálékkal felvérteződtünk, elindultunk Nyírbátorba a Hardi csárdába, hogy testi táplálékkal zárjuk napunkat.

A közös vacsora és beszélgetés után indultunk vissza Hajdúdorogra, hogy mindenki visszatérjen szeretteihez, akikért megtette a kilométereket és akikért végigimádkozta a napot.

Forrás és fotó: Kruppa Imre Kirill/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria