Hálaadó szentmise a józsefvárosi Szent Rita-templomban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az esztergomi főhatóság 1946. április 1-jén alapított új lelkészséget a Józsefvárosban, melynek szervezésével Galambos Jánost bízta meg. Kezdetben a Kun utca 3. szám alatt, a kalocsai iskolanővérek kápolnájában és az óvoda udvarán tartották az istentiszteleteket.

Ezt követően a szomszédos Kun utca 5. szám alatti romos épületből alakították ki azt a kápolnát, amelyet 1947. október 19-én Mindszenty József hercegprímás áldott meg. A kápolna patrónusául Szent Ritát választották. A „lehetetlen ügyek védőszentjének” azóta sokan kérték a közbenjárását, a hívek hálatáblái a kápolna több falát is beborítják.

A kápolna később más helyiségek bevonásával bővült és 1954-ben nyerte el mai nagyságát. A lelkészséget Paskai László bíboros 1992. augusztus 15-én plébániai rangra emelte, a kápolnát pedig plébániatemplomi ranggal ruházta fel. A templom 2017-ben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye támogatásából és a hívek adományaiból újulhatott meg.

Az október 22-i hálaadó szentmisének Erdő Péter bíboros volt a főcelebránsa. A főpásztor szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ünnepi hálaadással mutatjuk be a mai szentmisét. Köszönetet mondunk Istennek ezért a kápolnáért, amely hetven éve áll Isten dicsőségének és a lelkek üdvösségének szolgálatára. Hálát adunk azokért a kegyelmekért, amelyeket a szentmise, a szentségek, a hitoktatás révén, a papság és a világi hívők szolgálata által kaptunk az elmúlt hetven év során. Az isteni szeretetet sugározza ez a kápolna a lakóházak és a középületek szürkeségében. Forrás, amelyből optimizmust, örömet, erőt meríthetünk.

A mai evangéliumban Jézust politikailag provokálják. Ha megfigyeljük, a farizeusok szólítják meg őt. Máté evangéliumában ez előtt a szakasz előtt olyan jézusi beszédek állnak, amelyek mind-mind az akkor magukat vallásosnak, jámbornak tartó farizeusok ellen irányultak. A gyilkos szőlőművesek példabeszéde, a szeszélyes gyerekekről szóló példázat, vagy még korábban Máté evangéliumának egy másik szakasza a vonakodó meghívottakról, akik nem mennek el a menyegzőre. Mindezekben ott rejtőzött a kritika a farizeusok ellen, az utalás arra, hogy ezek a korabeli vallásos emberek elzárkóztak az Isten üzenete elől, nem akarták elfogadni Jézus Krisztusban a Messiást, a Szabadítót, Isten küldöttét. Közben azt hitték, hogy ők az igazán vallásosak.

Ebben az összefüggésben áll a mai evangéliumi szakasz, ahol a farizeusok, a kor derék, vallásos emberei, támadásba lendülnek Jézus ellen. Ez a támadás abból áll, hogy megpróbálják Jézus egész tanítását, minden megnyilatkozását a napi politika síkjára terelni. Nem véletlen az a fél szó ott az evangéliumban, hogy megjelentek a farizeusok a Heródes-pártiakkal együtt. Mert míg a farizeusok nem szerették a rómaiakat, csak éppen a forradalmat, az ellenállást ellenezték, addig a Heródes-pártiak kifejezetten a római hatalom kiszolgálói voltak. Őket is elhívják, hogy legyenek rosszindulatú tanúk, ha Jézus netán valamit a hatóságok ellen szólna. És felteszik a kérdést: Szabad-e adót fizetni a császárnak? Jézus válasza pedig egyszerre mutatja meg azt a hatalmas különbséget, ami hallgatói, provokálói és közötte fennáll, és egyben azt is, hogy mit kíván ma Isten az igazán vallásos embertől.

A kérdés első felére szinte ironikusan válaszol Jézus. Íme, ilyesmi is található az ő szavaiban. Elővétet egy adópénzt, és azt kérdezi: kinek a képe és felirata van ezen a pénzen? A kérdés minden szava merő gúny a farizeusokkal szemben, hiszen a császár képe van ott, és Tiberius korában a császári adópénzen a császárnak az isteni koszorúval ékesített képe alatt ez a felirat áll: „divus et pontifex maximus” (isteni és főpap). Tehát mindaz, ami egy jámbor farizeus vallási érzékét sérthette, egyetlen pénzdarabnak egyetlen oldalán sűrítve ott volt. Megkérdi tehát: kinek a képe ez? És kinek a felirata? Nem tehetnek mást, mint megadják a választ: a császáré. Ezután azonban Jézus nem kezd el napi aktualitásról beszélni, hanem kimondja azt a mondatot, amit azóta is idéznek, azóta is idézünk mi, keresztények, hogy „adjátok meg hát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené”. Ennek az akkori zsidók számára szörnyűséges, szinte istenkáromló módon jelentkező római hatalomnak is, hiszen maga Jézus mondja többször, Pilátusnak is azt mondja, hogy nem volna hatalmad, ha onnan fölülről nem kaptad volna. Az evilági hatalomban valami, valamiképpen mégis csak az Istentől ered, ha másképp nem, az isteni Gondviselés türelméből.

Hallhatjuk ezt a mai ószövetségi olvasmányban: hiszen mit is hallottunk? Azt hallottuk, hogy Kürosz perzsa királyról azt mondja a Szentírás, hogy az Isten fölkentje. És azt mondja róla, hogy kiválasztottalak téged, felemeltelek téged, pedig te nem ismertél engem (vö. Iz 45,1.4–6). Tehát még a perzsa hatalom is annak idején beilleszkedett bizonyos cselekedetei miatt az Isten gondviselésébe, tervébe. Ezt a fajta tiszteletet a mindenkori hatalom iránt egészen finoman és az isteni felsőbbségnek a biztonságával jelzi Jézus: adjátok meg a császárnak, ami a császáré. Majd pedig radikálisan változtat a témán, és felemeli abba a magasságba, ahol az ő üzenete szól. Ez az üzenet pedig így hangzik: „Adjátok meg Istennek, ami az Istené!” Mert Istennek nemcsak az adópénz jár, nemcsak valami formalitás jár, nemcsak a köménymagtermésünknek az egytizede jár, amit a farizeusok buzgón megadtak, hanem az élet, minden szeretetünk, mert teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből kell szeretni őt. Ez jár a mi részünkről az Istennek, ez pedig azt jelenti, hogy figyelnünk kell a szavára, hogy keresnünk kell az akaratát, és aztán minden erőből igyekezni annak a teljesítésén.

Kérjük a mai szentmisében, hogy akik ebben a kápolnában imádkoznak, felismerjék Isten akaratát és tapasztalják meg szerető segítségét életük minden helyzetében. Ámen.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros megáldotta a templomot. Tóth Kálmán plébános megköszönve a főpásztor szolgálatát felhívta a figyelmet az oltár előtt található dobozra, melybe egy éven keresztül gyűjtötték a hívek jubileumi felajánlásait.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír