Hangverseny és a cigány közösségek virrasztása a missziós kereszt előtt Máriapócson

Hazai – 2018. március 6., kedd | 14:42

A nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet énekkara, a Szent Damján Kórus adott koncertet március 4-én a máriapócsi kegytemplomban a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének nemzeti kegyhelyen való tartózkodása alkalmából, majd cigány közösségek tartottak virrasztást.

A nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet kórusa hét éve jött létre abból a célból, hogy a fogyatékkal élők egyhetes nyári tábora, a Szent Damján-tábor számára adományokat gyűjtsenek. Az énekegyüttes tagjai több országban tartottak már jótékonysági koncertet, hogy a bevételt a papnövendékek által szervezett tábor finanszírozására fordíthassák.

Fennállásának hét éve során az énekkar tagjai természetesen cserélődtek. A cél és a színvonal ugyanakkor változatlan maradt. Műsoruk magyar és idegen nyelvű imák, liturgikus énekek, illetve ezek feldolgozásából állt.

A nagyböjt harmadik, „kereszthódoló” vasárnapjának éjszakáján cigány közösségek énekhangja is betöltötte a máriapócsi kegytemplomot a Hodászi Görögkatolikus Egyházközség vezetésével.

Orosz István parókus, kegyhelyigazgató köszöntője után a missziós kereszt körül mécseseket gyújtottak a zarándokok. Ezután cigány nyelvű liturgikus imádság, majd kereszthódolás következett Kanyó Árpád hodászi parókus vezetésével. Az imádságokat az éjszakai virrasztás nyitó elmélkedése zárta keretbe, melyben a hodászi parókus a kereszt tapasztalatáról beszélt Jeruzsálemi Szent Kürillosz katekézise alapján.

Ezután közel másfél órán át imádság és vetítéssel kísért zenés elmélkedés zajlott a kegytemplomban, hasonlóan a keresztfelmagasztalás ünnepéhez kötődő cigánybúcsú éjszakai virrasztásához.

Az imádságos részeket a többi településről érkezett közösségek éneke és fohásza erősítette: jelen voltak zarándokok nemcsak Máriapócsról és Hodászról, hanem Kántorjánosiból, Nyírvasváriból, a nyíregyházi Huszár-telepről és Napkorról, valamint a debreceni roma szakkollégiumból is. Szocska A. Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó a végső áldás előtt mondott zárszavában azt kívánta, hogy a szent kereszt tegye széppé mindannyiunk életét.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, Hodászi Görögkatolikus Egyházközség

Fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria