Haranggal és kapuval gazdagodott a nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus templomkert

Nyíregyháza-Kertváros temploma, közösségi tere, templomkertje kis édenkert a maga nemében, a görögkatolikus közösség hosszú és áldozatos munkájának köszönhetően. Itt a kövek is beszélnek: ICXC felirattal hirdetik Jézus Krisztus győzelmét, a padokon Szent Ágoston buzdít a Szentírás olvasására, a csobogó a kánai menyegző korsójára emlékeztet, a fügefa az ószövetségi jelentése (a jólét és a béke jelképe) mellett több evangéliumi történetet is eszünkbe juttat.

Szeptember 20-án itt, a templomkertben ünnepelte a közösség a Szent Kereszt felmagasztalásának búcsúi ünnepét, mely egyúttal alkalom volt a kert új elemeinek felszentelésére is.

Az egyházközség tagjainak nagylelkű felajánlásaiból – az egyházmegye támogatásával kiegészítve – haranglábat, kaput, harangot, valamint a bejövőt, arra járót megszólító, a kimenőt békével búcsúztató kétoldalú ikont állítottak a kert bejáratához.

Az evangéliumot tartó tanító Krisztus ikonján világos és egyszerű parancs fogalmazódik meg, az Újszövetség legfőbb tanítása: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást!” (Jn 13,34).

A haranglábhoz erősített ikon hátoldalán a Kelet és Nyugat békéjét hirdető András és Péter apostol ikonja – kezükben halászhálóval – látható.

Vajon megfogant-e lelkünkben a szertartás után távozóban a krisztusi feladat, hogy emberhalászokká kell lennünk?

Az úti ikonokat, akárcsak a templom belső falképeit, Egri Erzsébet festette. A haranglábat és a kaput az egyházközség mesterembere, Sarkadi Sándor faragta és készítette, a harang pedig Erdélyből, Lázár Imre székelyudvarhelyi öntödéjéből érkezett Nyíregyházára.

A faragott kapu felirata a Teremtés könyvét idézi: „Itt van az Isten háza, itt van a menny kapuja”, a harang pedig hangjával szólítja meg a „vándort”:

Hívom az élőket, elsiratom a holtakat, megtöröm a villámok erejét”

– erre az ősi latin mondásra hivatkozva kezdte prédikációját a szertartást végző főpásztor.

Hiszen a harang hangja a sokféle minket körülvevő egyéb hang között üzenetet közvetít. Az egykori latin harangfelirat háromféle üzenetét fejtette ki részletesen beszédében Szocska Ábel.

Hívom az élőket: megszólalásával ébredésre, megállásra, ebédre vagy végső nyugalomra hív, végigkíséri az életünk. „Imádságos életünkben az Istennel való találkozásra hív: a templomba; arra, hogy dicsőítsük az Istent.”

Elsiratom a holtakat: „Amikor az ember a halál és az elmúlás fájdalmával szembesül, s elfogynak a könnyei, a harang sír tovább, elkíséri a lelket utolsó útjára. Az ő sírása nemcsak fájdalomból fakadó sírás, hanem vigasztalás is egyben az itt maradottaknak.” Ahogyan az élettelen anyag a kondításra megszólal, úgy telik meg élettel az élettelen test Isten érintésére majdan, a feltámadás napján – magyarázta a főpásztor. „A harang fájdalom közepette üzeni az életet, a feltámadást.”

Megtöröm a villámok erejét: a főpásztor személyes hangvételű történetével hívta fel a figyelmet arra, hogy „a felszentelt harangnak megvan ehhez a hatalma”.

A püspök azt kívánta a városrész lakóinak, hogy az itt felállított harang hangjával mindhárom funkcióját betölthesse: „Hívja az élőket, vigasztalja a gyászolókat és űzzön el minden bajt!” Beszédét azzal a kérdéssel zárta, mely a harang hangjának személyes vonatkozásait feszegeti:

„Engem vajon mire hív?”

A harangszentelés szertartása a búcsúi Szent Liturgia első mozzanata volt: Szocska Ábel a fennhangon elmondott imák után megkente a fémtestet olajjal, s meghintette szenteltvízzel minden égtáj felől az alatta elhelyezkedő ikonokkal együtt.

A szertartáson a házigazda, Obbágy László esperes-parókus mellett jelen volt Gyurkovics Miklós és Kovács Róbert huszártelepi szervezőlelkész, valamint Gánicz Tamás diakónus.

A záróáldás után a közösség családi délután keretében közös étkezéssel és gyermekbarát foglalkozások kíséretében folytathatta az ünneplést, immár kötetlen együttlét keretében.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír