Harangokat szenteltek Nemessándorházán

Hazai – 2016. augusztus 31., szerda | 13:40

Augusztus 28-án, vasárnap Márfi Gyula érsek ünnepi szentmisét mutatott be a Zala megyei Nemessándorháza Szent Család-kápolnájában Ilyés Dénes plébánossal, melynek keretében megszentelte a kápolna új harangjait.

2002-ben merült fel a gondolat, hogy a búcsúszentlászlói plébániához tartozó Nemessándorházán templomot emeljenek a hívek számára. A tervek elkészülte után 2008-ban kezdődhetett meg az építkezés a Veszprémi Főegyházmegye támogatásának és a hívek adományainak köszönhetően. A Szent Család tiszteletére felszentelt kápolna végül 2015-ben készült el, augusztus 22-én szentelte fel Ilyés Dénes plébános, mivel Márfi Gyula érsek Paskai László bíboros temetése miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Idén július elején a helyükre kerültek a harangok is, melyek Gombos Lajos harangöntő mester műhelyében készültek Őrbottyánban. A nagy harang 160 kilogramm, a lélekharang 56 kilogramm súlyú.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria