Hármas ünnep az ajkai katolikus általános iskolában

Hazai – 2017. december 12., kedd | 17:37

December 7-én három nagy eseményre került sor az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában. Elhelyezték az épülő tornaterem alapkövét, megáldották az újonnan felállított keresztet és megnyitották az iskolatörténeti kiállítást.

Az alapkőletétel előtt Bóday Kamilla 8. a osztályos tanuló köszöntötte a jelenlévőket. Rieder András, az iskola igazgatója elmondta, hogy egy 350 millió forintos beruházás kezdetén áll az iskola, mely a magyar állam és a veszprémi érsekség közös támogatásával valósulhat meg.

Kéthely Loretta, a 8. a osztály tanulója fuvolán játszott, majd Aranyosi Ervin Teremts magadnak című versét szavalta el Izsán Luca 7. a osztályos tanuló.

Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az intézményben magas színvonalú oktató-nevelő tevékenység folyik. Az egyház és az állam összefogásával felépülő új tornaterem több célt szolgál: az iskola és a településrész új közösségi tere lesz.

Mail József gazdasági helynök elmondta, hogy az ajkai oktatási intézmény a Veszprémi Főegyházmegye legfiatalabb iskolája, de öt év alatt sokat fejlődött. Mára teljesen megújult, és ehhez a dinamikus fejlődéshez az egyházmegye örömmel nyújt segítséget: 100 millió forintot tesz hozzá az állami támogatáshoz. Mail József elmondta a „sport tízparancsolatát”, majd megáldotta az épülő tornaterem alapkövét.

Az ünnepség az új kereszt felállításával és megáldásával folytatódott. Az igazgató az iskola Szent István-díjában részesítette Mail József gazdasági helynököt, valamint Léber Erzsébetet és Flieghné Rimai Meritát. Végül Szíjártó László, a főegyházmegyei karitász igazgatója megnyitotta az iskolatörténeti kiállítást. Az iskola volt és jelenlegi tanulói ez alkalommal közös műsort adtak.

Szíjártó László beszédében visszatekintett a múltra, felidézte az ajka-tósokberéndi oktatás történetét, illetve a katolikus iskola elmúlt öt évét. Az intézmény sikere az összefogásból az összetartásból ered, melynek részesei a szülők, a tanárok és a fenntartó egyaránt. Hozzátette, ennek az összefogásnak köszönhetően az iskolának nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is lesz. Legyenek mindig jó szándékú és tettre kész emberek, akik szívükön viselik az iskola ügyét – biztatott. Beszéde végén Isten áldását kérte az intézmény közösségére.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria