Harmincéves a Gyerekmaros – Új segítőket, érdeklődőket is várnak a születésnapra

Nézőpont – 2019. április 25., csütörtök | 22:10

Idén 30 éves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó keretében működő Gyerekmaros. A szervezők, jelenlegi és volt önkéntesek együtt ünnepelnek április 27-én Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézetben (KaPi), ahova várják azokat a fiatalokat is, akik a jövőben szeretnének csatlakozni a csapathoz.

A Gyerekmaros két főszervezőjével Bíró Judittal és Bálint Mátyással beszélgettünk önkéntes szolgálatukról.

– A Gyerekmaroson immár hatszáz gyermek vesz részt, ez a hatalmas létszám az évek óta jól működő szervezésnek is köszönhető, a szülők szívesen hozzák ide a kicsiket. Mióta szolgátok önkéntesként a szervező csapatban?

– Bíró Judit: 2004 őszén, az érettségi évében vettem részt először a Gyerekmaroson, mint csoportvezető segítő. Egy barátom hívott el, mondván „Jó buli lesz. Jó a társaság és nagyon jó dolog gyerekekre vigyázni.” Tehát, a kérdésre válaszolva: tizenöt éve.

– Bálint Mátyás: 2015-ben Dobszay Benedek OFM hirdette a Margit körúti Ferences templomban a lehetőséget, és akkor éltem vele. A Gyerekmaroson csoportvezető lettem, majd a harmadik alkalommal az 5-6. osztályos korosztály vezetője megkért, hogy egy korábbi iskolástársammal együtt vegyük át tőle az egész korosztály vezetését. Három év telt el, s az idei tavaszi találkozó előkészítésében már – mint az egész szervezőstáb vezetője veszek részt – Judittal együtt.

– Elsősorban mi motivált titeket ebben a szolgálatban az elmúlt évek alatt?

– Bíró Judit: Fontos, hogy hasznosan töltöm a szabadidőmet. Emellett persze számtalan fantasztikus „Gyerekmarosos” történetről tudok beszámolni. Például az egyik alkalommal egy cigány kisfiú érkezett a környékről, mert úgymond „addig sem kell otthon vigyázni rá”. A következő félévben már ő maga kérte, hogy hadd jöjjön. Az élményeit otthon elmesélte és szépen apránként „rászokott” a család a templomba járásra.

Ugyanakkor az is motivál, amikor a segítők (csoportvezetők, zenészek, technikai segítők, stb.) beszámolnak a saját élményeikről. Nincs olyan félév, amikor ne kapnánk egy hálás levelet, telefont, visszajelzést, hogy milyen sokat adott valaki számára a Gyerekmaros. Jó megtudni, hallani, látni, hogy sokan innen kapták a hivatásukat.

– Bálint Mátyás: Mindig is szerettem a gyerekeket és talán van némi pedagógiai érzékem is. Nagyon jó közösségre találtam itt, Isten jelenléte áthatja az előkészületeket és a találkozó minden pillanatát. Ő sosem hagy magunkra, és mindig van egy olyan megoldása, ami nekünk nem is biztos, hogy eszünkbe jutna.

– Mi az, amit a leginkább szerettek a Gyerekmarosban?

– Bíró Judit: A sok ismerős arcot, akik ugyanazért a célért tesznek a szabadidejükben: hogy segítsük a gyerekeket találkozni Istennel, egymással és önmagukkal. Összeköt ez a közös élmény akkor is, ha csak félévente találkozunk. Örülök, hogy az országban bárhol találkozhatok olyan emberekkel, akikkel egymásra nézünk és megállapítjuk, hogy „jé, mi már tíz évvel ezelőtt találkoztunk egyszer a Gyerekmaroson!”

Szeretem, mert jó dolog gyerekeket közelebb vezetni Istenhez; összeismertetni a nagyvárosból és az egy utcás kis településről érkező több száz gyereket. Egyébként jó gyakorlat fiatal pároknak, házasság előtt állóknak is, hogy megtapasztalják, hogyan viselkednek gyerekek között és feladathelyzetekben.

– Bálint Mátyás: Szeretem azt, hogy Istenre bízzuk magunkat a szervezés során. Azután az is fantasztikus, sőt megrendítő látni, hogy ugyanaz a gyermek reggel még félve szakadt el kísérőjétől, szüleitől és este pedig úgy válnak el egymástól könnyes szemmel a gyerekek, hogy „tavasszal ugyanitt találkozunk”. Ilyenkor tudjuk, hogy valami igazán értékeset kaptak a nap során. Rendszerint egy Gyerekmaros után, noha fizikailag fáradtnak érzem magam, a lelki frissesség sokáig elkísér a találkozót követő munkanapokon.

– Kik és hogyan jelentkezhetnek önkéntes segítőnek, csoportvezetőnek?

– Bíró Judit: Segítőnek bárki jelentkezhet, aki elmúlt 16 éves, úgy érzi, hogy szeretne közénk tartozni és felelősségteljesen együtt akar dolgozni velünk. Továbbá vállalja, hogy lehetőség szerint részt vesz az előtalálkozón (2-3 óra valamelyik, a találkozót megelőző szombaton vagy vasárnapon), illetve velünk utazik Nagymarosra fél nappal a találkozó előtt (péntek este) és részt vesz az aznap esti megbeszéléseken. A honlapunkon „segítők regisztrációja” címszó alatt lehet jelentkezni, illetve a segitok@gyerekmaros.hu email címen. A középiskolás jelentkezőknek nem árt tudni, hogy munkájukat igazoljuk, mint „közösségi szolgálatot”.

– A Gyerekmaros e hét szombaton sorra kerülő harmincadik születésnapja nyitott az új önkéntes segítők, érdeklődők számára is?

– Bíró Judit: Igen. 15 órától várjuk őket az úgynevezett előtalálkozóra a Katolikus Pedagógiai Intézetbe (Budapest, Városligeti fasor 42). Mesélünk arról, hogyan működik a Gyerekmaros, mivel kell készülnie egy csoportvezetőnek, zenésznek. Az érdeklődők kérdéseket tudnak feltenni nekünk. Ezután pedig várjuk őket a hálaadó szentmisére (16:00) és a többi programra is, ahol megismerkedhetnek az egykori és jelenlegi önkéntesekkel.

– Bálint Mátyás: A gyerekmaros30.hu oldalon megtalálható minden tudnivaló. Lesznek tanúságtételek, és egy Gyerekmaros30 vetélkedő is. Ne felejtsük el, Isten jelenlétében lenni mindig jó, és a gyermekeket Istenhez vezetni az egyik legszebb örömünk.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria