Három pappal és négy diakónussal gazdagodott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Hazai – 2016. június 11., szombat | 21:43

Erdő Péter bíboros június 11-én az esztergomi bazilikában ünnepi szentmise keretében Csepregi Róbertet, Nagy Sándort és Varga Norbertet pappá, Horváth Mártont, Huszti Zoltánt, Tihanyi Pétert és Umhauser Ádámot diakónussá szentelte.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péterrel koncelebrált a szentmisén két segédpüspöke, Cserháti Ferenc és a 25 éves szentelési évfordulóját ünneplő Székely János mellett számos egyházmegyés paptestvér is.

A szentelési szertartás az evangélium után kezdődött, amikor név szerint szólították azokat, akik a diakonátus, illetve az áldozópapság szentségében kívántak részesülni.

Erdő Péter a szentelési szertartásba ágyazva mondta el szentbeszédét, amelyet teljes terjedelmében közlünk.

Főtisztelendő Jubiláns Paptestvérek! Kedves paptestvérek! Kedves Szentelendő Testvéreim! Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban egy egészen különleges csodáról hallottunk. Jézus lecsendesíti a háborgó tengert.

Sokféle csodával találkozunk az Újszövetségben. Jézus betegeket gyógyít, segít a bajbajutott embereknek, halottakat támaszt fel. A természet erői is engedelmeskednek neki. De miért jelentenek csodát a számunkra ezek az események? Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy olyan történések ezek, amelyeket természetes úton nem lehet megmagyarázni. Nem lehet megmagyarázni? Mennyire ismerjük mi a természetet? Krisztus kora óta is nagyon sok összefüggés vált világossá az emberiség előtt, és még mennyi új felismerést hozhat a tudományok fejlődése! Minél több a felfedezés, annál világosabban látjuk, hogy mennyi minden az, amit nem tudunk a természetről. Minden felismerés újabb kérdéseket vet fel.

Ám egy esemény csoda jellege nem csupán azon múlik, hogy tudjuk-e a természetes magyarázatát vagy sem. Hanem a csoda mindig jel a számunkra, amely Isten jelenlétére és működésére utal. És sokszor mi magunk is átélünk úgynevezett kis csodákat. Helyzeteket, amelyekben úgy érezzük, hogy ami történik, Isten pontos válasza arra, amit kértünk vagy kérdeztünk tőle. Életünkben tehát egészen pontos helye van annak a történésnek. És ezek az esetek, ha a külső szemlélő számára nem is mindig különlegesek, minket magunkat meggyőznek és megrendítenek.

Igen, mert az Isten párbeszédet folytat velünk, és ebben ezeknek a történéseknek is megvan a helye.

Ilyen csoda a tenger lecsendesítése is. Az Ószövetségre emlékeztet, hiszen ott találkoztunk egyedül azzal, hogy Isten ura volt a tengernek, parancsolt a tengernek. Parancsolt neki, és kettényílt a Vörös-tenger, hogy megszabaduljon a választott nép. A természet erőinek parancsoló Isten jelenik meg Jézusnak a tengert lecsendesítő szavaiban.

Kérdezik is a tanítványok, hogy „kicsoda ő”. Ki lehet az, aki nemcsak imádkozik, hogy lecsendesüljön a vihar, hanem maga parancsol a szélnek és a tengernek. Jézus istenségéről szól tehát a mai evangélium.

2. De ez a hánykódó hajó az egyház képe is. Sokszor érezte úgy magát az Egyház a történelemben, hogy ki van szolgáltatva külső erőknek, és a maga ügyességéből, a maga erejéből nem menekülhet meg.

És sokszor körülvette rosszindulatú hangoskodás és viharszerű üldözés, de aztán egyszerre csak az egyházra gondot viselő Isten előrelátása folytán elcsendesedtek a dolgok, elcsendesedtek a vizek, és haladt, halad ma is tovább az egyház hajója azon az úton, amit Isten jelölt ki számára.

3. A mostani szentmisében új diakónusokat és papokat szentelünk. Lehet-e alkalmasabb útmutatás szentelendő testvéreink számára, mint a mai evangélium üzenete? Jézus nem mondja a tanítványoknak, hogy ne evezzenek. Sőt más esetekben éppen arra szólítja fel őket, hogy azt gyakorolják, amit emberi hozzáértésük szerint, például mint halászok, a legjobban tudnak. „Evezz a mélyre!” – mondja egy alkalommal. „Vessétek ki a hálót!” – parancsolja máskor. Biztos, hogy a nagy viharban is legjobb tudásuk szerint helytálltak azok, akiknek az evezőlapátnál vagy a kormánynál volt a helyük, vagy akik a vitorlát kezelték. Sőt azt olvassuk, hogy Jézus a bárkában aludt. Nyugodtan rábízta magát a tanítványok igyekezetére és szakértelmére. De egyszer csak eljött egy pillanat, amikor hiába volt minden igyekezet és hiába volt minden hozzáértés, úgy érezték, nem tudják megmenteni a hajót, és benne a maguk és a Mester életét. Ekkor fordulnak kétségbeesett hangon Jézushoz. Ő pedig parancsol a szélnek és a tengernek. Ő, aki eddig nem szorgoskodott az evezőspad mellett, most többet tesz, mint amire az emberi erőfeszítés és szakértelem képes: isteni erővel vezeti célba a közös hajót.

4. Ez a jelenet papi hivatásunk különlegesen tiszta képe. Kötelességünk, hogy pontosan megismerjük a hitünket, hogy a teológia terén ne engedjünk a szétszórtság, a felületesség, az átgondolatlan prakticizmus kísértésének, hogy megtanuljuk a lelkipásztorkodás, az emberekkel való kapcsolattartás, a tömegtájékoztatási eszközök használatának minden szükséges módszerét, hogy megismerjük és szeressük egyházunkat, mégpedig ne csak elméletben, hanem annak teológiai, intézményes valóságában, sőt mai magyarországi konkrét megjelenésében is. És kötelességünk, hogy ne engedjünk a tunyaság kísértésének, amely néha a lelkiismeretesség és az igényesség álarcában jelenik meg. Ne mondjuk azt, hogy ezt és ezt a papi munkát, ezt és ezt a konkrét feladatot nem tudom elvégezni olyan jól, mint ahogyan szükségesnek, ideálisnak tartanám, ezért hát alázatosságból, lelkiismeretességből nem is vállalom. Az ilyenfajta látszólagos lelkiismeretesség sok területen megkísértheti a mai embert. Van, aki az élethivatás vagy a házastárs megválasztásának felelősségétől riad vissza, van, aki a tökéletes házasságot keresi, és ezért egész életében nem kötelezi el magát, van, aki azzal áltatja magát, hogy az irodalom vagy a tudomány területén akar tökéleteset alkotni, de a tervezett tökéletes alkotások évtizedeken át nem születnek meg.

5. Kötelességünk tehát az igényesség, a lehető legnagyobb emberi igyekezet, de nem hihetjük, hogy a munka és a hivatás, különösen pedig a papi hivatás eredménye pusztán emberi rátermettségen és igyekezeten múlik. Emberé a munka, Istené az áldás! – Ez az alaphelyzete a pap hivatásának. De az egyházi rend szentségében különleges küldetést, különleges kegyelmet, a szó egészen emelkedett és sajátos értelmében különleges hatalmat kapunk az üdvösség művének szolgálatára. A szentségek kiszolgáltatása, Isten igéjének szentségi erővel való továbbadása, a keresztény közösség pásztori kormányzása, az ezekre szóló karizma és küldetés, amit a felszentelésben kapunk, néha olyan csodálatos áldást és megújulást eredményez a lelkekben, ami puszta emberi munkával sohasem volna elérhető. De ez a különleges erő minket nem tehet sem büszkévé, sem elbizakodottá. Inkább figyelmeztet a saját erőtlenségünkre. Ráébreszt felelősségünkre és arra, hogy kötelesek vagyunk „minden erőnkből” szolgálni. Ahogyan Szent Pál írja: „Legyetek buzgó szívűek, az Úr az, akinek szolgáltok”. Szolgálatunk célját, tartalmát, irányát tehát Krisztus terve és a tőle kapott küldetés szabja meg. Ebben részt venni pedig a legfontosabb feladat, amelynek méltó teljesítéséhez szükséges, hogy magával Krisztussal mindig a bizalom és a szeretet kapcsolatában éljünk. Ennek a Krisztushoz tartozásnak az erejét és örömét kívánom az újonnan szentelendőknek és minden kedves paptestvéremnek. Ámen

A liturgia ezután a szentelendők ígérettételével folytatódott, majd a Mindenszentek litániája következett. A jelöltek leborultak a földre, amely a teljes önátadást fejezi ki, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató főpásztor mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést.

A beöltözés után megkenték kezüket krizmával, s megkapták szolgálataik liturgikus eszközeit.

A szertartás a szentmiseáldozattal zárult, amelynek végén elsőmisés áldásukat a főpásztornak adták az újonnan felszentelt papok.

Csepregi Róbert

1989. január 19-én született Esztergomban. Szerető családban nevelkedett Nyergesújfalun öt évvel idősebb bátyjával együtt. Esztergomba, a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolába járt informatika szakra. Ez idő alatt, 16 évesen kezdte el érezni a papi hivatás halvány vágyát, de nem találta a papságot elég vonzónak ahhoz, hogy jelentkezzen is. Igyekezett részt venni hivatástisztázó lelkigyakorlatokon, bölcs és hiteles papokkal (főleg Molnár Alajossal, plébánosával) beszélgetni, hogy lássa, mi az Isten terve.

Érettségi után jelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karára, ahol szociálpedagógiát tanult. Egy év elteltével kezdte el az Esztergomi Hittudományi Főiskolán a lelkipásztor-katekéta munkatárs szakot levelező tagozaton. A második egyetemista éve végén erős, sürgető indítást érzett, hogy megtegye az első lépést, amit Krisztus kér tőle. 2010 júniusában jelentkezett az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetbe, ahova felvételt is nyert.

Sokat köszönhet szemináriumi évfolyamtársainak, akik támogatták, pappá formálták az évek alatt. Ez a hat év alkalmas volt arra, hogy egyre inkább megtanulja szabadon, szeretettel vállalni a papi szolgálatot. Nyaranta, segített az erdélyi táborozásokban is. Itt sok örömet, szeretetet és bizalmat tapasztalt meg, ami által megtanult bízni saját képességeiben is. Diakónussá szentelése után Budapesten, a városmajori Jézus Szíve-plébánián töltötte a féléves gyakorlatát, ahol a hívek, mind a fiatalok, családosok és az idősek nagy szeretettel fogadták.

Nagy Sándor

1984. szeptember 1-jén született Budapesten. Édesanyja mechanikai műszerész, édesapja szobafestő-mázoló és könnyűgépkezelő, jelenleg rokkantnyugdíjas; mindketten siketek. Egyedüli gyermekként nőtt fel a XV. kerületben, Újpalotán, a pestújhelyi Keresztelő Szent János-plébániáról származik.

Az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 2003-ban. A középiskola befejezése után az ELTE Természettudományi Karán folytatta tovább tanulmányait biológus hallgatóként. Képzését idegtudományi szakirányon fejezte be 2009-ben, ezután egy évig gyakornokként dolgozott egy élelmiszer-biztonsági igazgatóságon.

Gyermekkorától kezdve járt hittanra, rendszeresen ministrált, több évig a pestújhelyi gitáros énekkarban is szolgált. Idővel ministránsvezető, egyházközségi képviselő-testületi tag, majd lelkipásztori munkatárs is lett. E szolgálatok révén erősödött meg benne a vágy: Istent szeretné szolgálni.

Mékli Attila és Molnár Béla atyák hite, személyes példája és barátsága meghatározó volt hivatásának alakulásában. Nagyon sokat köszönhet a jezsuitáknak is; lelkigyakorlataik és különféle programjaik nagyban segítették hitének elmélyülését. Egy dobogókői lelkigyakorlat során született meg benne a döntés, hogy pap szeretne lenni. Ezek után, 2010-ben kérte felvételét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papnövendékei közé. Tavaly szentelte diakónussá Erdő Péter bíboros Esztergomban, ezután féléves lelkipásztori gyakorlatát a budapest-újpesti Egek Királynéja-főplébánián végezte.

Varga Norbert

Nyergesújfalun született 1988 decemberében. Szeretettel teli, ép családban nevelkedhetett fel. Sajnos csupán csak nyolcadikig járt hittanra, mert miután megkezdte tanulmányait Tatán, a mezőgazdasági szakközépiskolában, eltávolodott az egyháztól, így a bérmálás szentségét is csak később, 2009-ben kapta meg. Érettségi után Budapesten, a Varga Márton kertészeti szakképző iskolában tanult parképítő és -fenntartó technikusnak.

Fővárosi tanulmányai megkezdésekor érezte meg először az Úr hívását. Ennek kívánt utánajárni, mikor egyik volt osztálytársa felkérésére csatlakozott a plébániai ifjúsági csoporthoz, majd elkezdte a felkészülést a bérmálkozásra is. Kétévnyi bizonytalanság után, mondta el plébánosának, Molnár Alajosnak, hogy úgy érzi, papnak hívja az Úr, aki ezek után felkarolta és segítette abban, hogy fejlődjön és tisztuljon hívatása. Ajánlására megkereste a szeminárium akkori spirituálisát, Roska Péter atyát, aki egy nyolcnapos lelkigyakorlat elvégzését tanácsolta számára a jezsuitáknál, melynek során Isten megerősítette hívásában.

Istennek hála, sok segítség, lelki vezetés, támogatás és imádság folytán 2010-ben Erdő Péter felvette az egyházmegye kispapjai közé, majd tavaly június 13-án szerpappá szentelte és a budapesti Szent Erzsébet-plébániára küldte félévi gyakorlatra.

* * *

Horváth Márton

Nyergesújfalun született 1977-ben, egy nővére, két öccse és egy húga van. Szülei mindnyájukat keresztény szellemben nevelték. Édesanyja műszaki könyvtárosként dolgozott, mielőtt a gyermeknevelésnek és a háztartási munkának szentelte életét. Édesapja asztalos kisiparosként szintén a család körül lehetett a hétköznapokon is.

Általános és középiskolai tanulmányait Nyergesújfalun végezte. Miután leérettségizett, édesapja mellett kezdett dolgozni. A csillagászat mellett ekkoriban egyre jobban kezdett érdeklődni a teológia iránt is. Ezért plébánosa, Molnár Alajos ajánlására jelentkezett a budapesti hittudományi főiskola levelező tagozatára 2001-ben. A papi hivatás a főiskolai évek során kezdett érlelődni benne. 2007-ben azonban családi nehézségek miatt az esztergomi Suzuki gyárban vállalt munkát. Itt három évet dolgozott, majd beadta felvételi kérelmét az esztergomi szeminárium papnövendékei közé. Mielőtt azonban megkezdhette tanulmányait, a főpásztor egy év gyakorlatra küldte a pestújhelyi Keresztelő Szent János-plébániára Molnár Béla atyához. Ezután kezdte el felkészülését a papi hivatásra az Érseki Papnevelő Intézet növendékeként.

Huszti Zoltán

1985. április 4-én született Budapesten. Kora gyermekkorától fogva Ürömön élt családjával.

1997-től 2003-ig a Pannonhalmi Bencés Gimnázium növendéke volt. Hivatás iránti érdeklődése a művészeti és vallási élet többféle területén is megmutatkozott. Szívesen lett volna színész, filmrendező, bencés szerzetes, világi pap és festőművész is.

Az érettségit követően különféle felsőoktatási intézményekkel próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. 2006-ban, Kemény Eszter filmvetítés-technikai iskolájában mozigépkezelői vizsgát tett. Még ugyanezen év nyarán sikerrel felvételizett a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakára, ahol 2011-ben diplomázott mint média- és festőművész.

A szemináriumba 2011 őszén került. Jelenleg az intézet ötödéves növendéke.

Tihanyi Péter

A szentendrei egyházközség tagjaként rögtön az érettségi után jelentkezett és nyert felvételt a szemináriumba. Ennek a komoly döntésnek a meghozatalában több közösség és számos rendkívüli ember személyes példája segítette őt. Kisiskolás korától ministrált, melynek során a káplánok és a plébános atya mintája mélyen megérintették őt. Fontos volt az a légkör, amely a családjában, a Szent András-iskolában és később a Ferences Gimnáziumban megmutatta számára a köztünk élő Krisztus arcát. Ebben nagy szerepet játszottak a hittanárai, akik nemcsak beszéltek a hitről, de meg is élték azt.

A Regnum Marianum közösség tagjaként rengeteg élménnyel gazdagodott a kirándulásokon, a nyári táborokban, a heti alkalmakon és különösképpen a vezetőképzőn. A hittel kapcsolatos kérdések alapos megvitatása az osztálytársakkal és barátaival segített kialakítani benne egy olyan meggyőződést, amire később építeni lehetett. A gimnázium ideje alatt a rengeteg közösségépítő élmény mellett lehetősége volt mások szolgálatában is részt venni, így rendszeresen járt Kárpátaljára cigány gyerekeket táboroztatni, mely mély benyomást tett rá. 16 évesen érezte először a papságra való hívást. Ezután végezte el a Katona István atya által vezetett Szentlélek-szemináriumot és kapcsolódott be a Karizmatikus Megújulás mozgalmába is. Nem sokkal később Szentendrén, miután csatlakozott az Alpha-kurzus csapatához, segített elindítani annak ifjúsági tagozatát.

A szemináriumba való felvételét követően nagy örömére szolgált, hogy nemcsak sorstársakat, hanem barátokat is talált. A szeminárium évei alatt volt módja rengeteg új közösséget közelebbről is megismerni a plébániai gyakorlatok és a nyári táborok során. Megnyugtató érzés számára, hogy szülei és három fiatalabb testvére is támogatják őt hivatására való felkészülésében.

Umhauser Ádám

1991. május 19-én született Miskolcon. Egy Borsod megyei kis faluban, Arnóton nevelkedett. Családja a keresztény értékek szerint nevelte fel, nem volt tőlük idegen a vasárnapi szentmise látogatása, közös imádság és zarándoklat sem. Már korán elkezdett ministrálni a péntek esti szentmiséken. Arnóton a Weöres Sándor Általános Iskolában tanult, majd a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumba járt, míg családja úgy döntött, hogy Budapestre költöznek.

Az új környezetben először középiskolát kellett keresni, ahol folytathatja tanulmányait. A választása a Harsányi János Gazdasági Szakközépiskolára esett. A világi iskolában sem szakadt azonban el a hittől, és rátalált az Ecseri úti Szent Kereszt-plébániára. A vasárnapi miséken való részvételeken kívül Kerényi Lajos atya hittanóráira járt és ott került közelebb Jézushoz. Mikor megfogalmazódott benne a hivatás gondolata, felkereste a Tömő utcai plébánián Roska Péter atyát, aki mint volt szemináriumi spirituális, segített neki az útkeresésben. Az utolsó momentum az elköteleződése mellett az volt, hogy részt vett egy, a Sapientia által szervezett egyéves Iránytű elnevezésű hivatástisztázó kurzuson Ezután adta be jelentkezését Erdő Péter bíborosnak.

Bár kihívásokban gazdag évek vannak mögötte, de úgy érzi, lelki és szellemi fejlődésében elengedhetetlen volt az a közösség, melyet az esztergomi szeminárium biztosított számára, mely által imádságban megerősödve mondhatja ki most az igent Krisztusra.

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír
(asz)

#egyházmegyék #Erdő Péter

Kapcsolódó fotógaléria