Három szerzetesnővért is keresnek Olaszországban a romok alatt

Kitekintő – 2016. augusztus 25., csütörtök | 16:27

A közép-olaszországi Amatricében a Don Minozzi-kolostor romjai alatt még nem találtak meg három szerzetesnővért és négy idős vendéget, akikről gondoskodtak.


Három másik szerzetesnővért sikerült kimenteni a kolostor romjai alól. „Amikor éreztem, hogy minden mozogni kezd körülöttem, az ágy alá bújtam, hátha akkor megmenekülök. Aztán kimentem az utcára, ki-be szaladtam, hogy segítséget kérjek a magam és a társaim számára” – mondta el az újságíróknak a 32 éves, albán származású Mariana nővér, aki szerencsésen túlélte a tragédiát, és reménykedve várja, hogy szerzetestársai élve kerüljenek elő a romok alól.

* * *

Amatrice gyászba borult, az augusztus 24-ei hajnali földrengés több mint 270 áldozatának nagy része a településen lakott vagy nyaralt. A város romba dőlt, még keresik az eltűnteket, négyszáz fölött van a sebesültek száma. Pescara del Trontóban is sok az áldozat és a sebesült. Az Avvenire olasz katolikus napilap megemlékezik néhány áldozatról, és bemutat túlélőket is.

Egy házaspár a nyári szünetet töltötte Amatricében. Az édesanya Aquilából származik, túlélte a 2009-es földrengést, amely romba döntötte városát. Ezt követően Ascoliba költözött, családjával a közeli Amatricében nyaralt. Tizennyolc hónapos kislánya, Marisol holtan került elő a romok alól.

Egy hétéves ikerpár sem élte túl a katasztrófát. Simonét életveszélyes állapotban, helikopterrel Rómába szállították, de már nem sikerült megmenteni az életét. Kora délután a romok alól előkerült ikertestvére, Andrea élettelen teste is. A szülők kórházban vannak.

Egy másik településen, Arquata del Trontóban életét vesztette egy házaspár és nyolcéves gyermekük. Nyolc hónapos kistestvérét még élve mentették ki, a kórházban azonban ő is belehalt sérüléseibe.

Amatricében meghalt az apriliai rendőrkapitányság egyik rendőre két fiával együtt. A szintén a kapitányságon dolgozó édesanya túlélte a katasztrófát.

Pescara del Trontóban egy testvérpár túlélte a földrengést. Nagyanyjuknál nyaraltak, aki a rengést észlelve az ágy alá bújt velük, majd a romok alól kiabálva kért segítséget.

Ugyanezen a településen egy édesanya azt mesélte, férje kislányukkal a karjában ugrott ki az ablakon, így sikerült időben elmenekülniük.

Hat afgán menekült fiú két afgán lány nevét kiáltozza Amatrice utcáin, eltűnt társaikat keresik. Mindannyian egy segélyszervezet programjában vettek részt, az egyik lány már évek óta egy presszóban dolgozott a településen.

Forrás: Avvenire.it

Fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria