Háromezer arany-, ezüst- és bronzpénz – A Klimo-éremgyűjtemény története II.

Kultúra – 2016. február 21., vasárnap | 12:05

Klimo György a 18. századi Pécs kultúrapártoló püspöke: nemcsak könyvtárat hozott létre, de éremgyűjteménye is híres volt. A cikksorozat első része az érmek vizsgálatával foglalkozó tudományt, vagyis a numizmatikát mutatta be; most rátérünk Klimo György gyűjteményére.

Hadrianus aranya és Antoninus Pius aranya

Klimo György püspök, miután nyilvánossá tette híres könyvgyűjteményét, rögtön egy másik meghatározó intézkedést is eszközölt. Könyvtárába helyeztette nagy értékű éremgyűjteményét, amelynek darabjait az évek során a világ különböző tájairól gyűjtötte össze. A gyűjteményben nagy gonddal és hozzáértéssel válogatott, kiváló állapotban lévő arany- és ezüstpénzek kaptak helyet, amelyek számát Csajághy Károly 3000 darabra becsülte.

A gyűjtemény legjelentősebb darabjai a római érmek voltak, amelyekről a legfontosabb tudnivalókat félbőr kötésű katalógusba jegyezték fel kézírással. A katalógus első lapjait olaszul írták; itt a római pénzekről és azok árairól találhatunk feljegyzéseket. Ezt követően a katalógus latinul folytatódik. A bejegyzések a Kr. e. I. századtól a Kr. u. V. századig a római uralkodók időrendjét követik. Az érmek jegyzésénél először a pénzt kibocsátó uralkodót ismerhetjük meg, ezt követik az elő- és hátoldalakról szóló leírások. Fontos kiemelni, hogy a katalógus nem utólag készített leltárjegyzék, hanem a gyűjtemény gyarapodását nyomon követő, könnyen áttekinthető katalógus.

A jegyzéket az első daraboktól fogva folyamatosan vezették – noha időközben más írással, más tintával és ingadozó pontossággal. Találhatunk leírásokat többek között az alábbi császárok nevéhez fűződő pénzérmékről: Julius Caesar, Marcus Antonius, Caligula, Nero, Hadrianus, Marcus Aurelius, Constantinus. A gyűjteményt 680 ezüstpénz és 850 aranypénz alkotta. Legtöbbször minden uralkodótól egy-két arany és ezüst veret található, de nem ritka a több arany- és több ezüstpénz megléte sem. A katalógusban rögzített gyűjtemény több mint 1600 érméről ad számot. Leírások alapján döntő többségük ma is azonosítható.

I. István, Péter, Aba Sámuel és I. András pénzei

Az ókori gyűjteményt egy füzet folytatja, amely numizmatikai jegyzeteket, táblázatokat és rajzokat tartalmaz. A jegyzet után már az ókori pénzek teljes katalógusa következik. A pénzek megnevezése mellett a fémminőségre három oszlop szolgált, amelyekben AE, AR és AV – bronz, ezüst és arany – rövidítések jelölték az egyes fémeket. A kitöltött rovatokból és a hozzájuk rendelt jelölésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a katalógus az érmeknek az éremszekrényekben való elhelyezési rendjét mutatja, és az érmek megkeresését könnyíti. Ebben a katalógusban 41 arany, 938 ezüst és 393 bronz pénzérmét lehet összeszámlálni. Az érmek tárolására alkalmas szekrényekről leírások is fennmaradtak, de a Püspöki Kincstárban kiállítva is találkozhatunk pár ilyen kisebb méretű szekrénnyel. A fennmaradt források alapján az érmeket négy darab 24 fiókos pillérből álló éremszekrényben vagy pénztartó dobozban tartották. Fiókonként 40-50 pénzérmét helyeztek el.

A katalógus magyar aranyakra vonatkozó oldalai rendkívül hiányosak. Csak a magyar aranyakra és az Árpád-házi uralkodók pénzeire terjed ki, Szent Istvántól Kálmánig. A felsorolás 97 magyar arany és 14 Árpád-házi dénárt számlál, körülbelül háromfióknyi érmet. Aranypénzekkel kezdődik a felsorolás, Aurei Regnum Hungaria címmel. A gyűjteményben több mint 100 magyar aranyforint és érem volt. Érdekességük, hogy az érmeket a katalógus lapjára helyezve körülrajzolták. Ezek után következnek a katalógusban az ezüstpénzek és az érmek, 14 Árpád-házi király pénze és mintegy 300 további érme leírása. Ebben a katalógusban körülbelül 120 arany- és 300 ezüstérmet jegyeztek fel. A magyar pénzgyűjteményről tudottakat egészíti ki még egy papírlap, amit a római pénzek katalógusában találtak. Ezen a papírlapon kizárólag magyar pénzek (szám szerint 97 darab) vannak feljegyezve valamely összesítés céljából. Valószínűsíthető, hogy a magyar gyűjtemény mintegy 200-220 magyar aranyéremből állhatott, 330 darab ezüstpénzről van tudomásunk, ezekből 140 darab tallér volt, így a magyar éremgyűjtemény anyaga 550-600 különböző pénzérmére becsülhető.

Nagy Lajos régebbi aranyforintja és Nagy Lajos pécsi aranyforintja

Az összes katalógust összevetve megállapítható, hogy a nevezetes Klimo-gyűjtemény mintegy 600 magyar és 1600 római nemesfém pénzzel büszkélkedhetett. Ha kiegészítjük ezt a számot a római bronzérmékkel, a gyűjteményben foglalt érmek száma eléri vagy akár túl is lépi a Klimo halála után becsült 3000 érmét.

Mint láthatjuk, Klimo püspök éremgyűjteménye jelentős és nagy értékű volt. S hogy miért csak múlt időben és a pénzérmék leírására támaszkodva beszélhetünk róla? A folytatásban a gyűjtemény későbbi sorsát járjuk majd körül.

Forrás: Farkas Kyra/Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria