Harsányi Lajos: Fejjel nagyobb mindenkinél

Kultúra – 2017. április 30., vasárnap | 15:17

A Szent László jubileumi évben az Árpád-házi király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójára emlékezünk. A Szent István Társulat ebből az alkalomból jelentette meg újra Harsányi Lajos 1940-ben írt regényét.

Harsányi Lajos (1883–1959) pap, költő, a 20. századi katolikus líra egyik megújítója volt. Az, hogy a Győri Egyházmegyében szolgált, feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy regényt írjon Szent Lászlóról.

Könyvében megelevenedik Magyarország 11. századi történelme, a pogány hitvilág követői és a keresztények között folyó harcokba kaphatunk bepillantást. A regény elején a pogány lázadók irgalmat nem ismerve vakítják meg a velencei származású királyt, Orseolo Pétert. Ezzel újabb öldöklés előidézői lesznek. Az I. István király által megvakított Vászoly fiai ugyanis, András és Béla, noha gyűlölik Istvánt, reálpolitikusként tisztában vannak azzal, hogy a jövő a kereszténységé. Az idegen hatalmak – elsősorban a Német-Római Császárság – gyámkodását csak úgy tudják kiiktatni, ha ráveszik népüket Krisztus követésére. Ezért a vitéz hírében álló Béla – László apja – vezetésével leverik a pogány lázadókat és legyőzik a német betolakodókat. A harc azonban nem szűnik meg, mivel András – új felesége, Anasztázia hatására –, felrúgva az öccsével kötött egyezséget, a tőle született, gyermekkorú Salamont teszi meg a királyi trón örökösévé. Az újabb harcban András életét veszti. Bátyja holtteste fölött Béla fél térdre ereszkedve így tűnődik: „Szörnyűség. A nagyapa holttestét négyfelé vágták a veszprémi harc után. Az apa szemeit kiszúrták a nyitrai várban. A testvért most az öccse taposta össze. Árpád lelke bizonyára iszonyodva nézi ezt a sötét családi végzetet… Nem lesz ennek vége? Ez a sorsa minden Árpádnak?” Béla akkor nyugszik csak meg, amikor kimondja Jézus nevét. Ebben a világban azonban Krisztust csak a szavak szintjén követik a kereszténység hirdetői, a valóságban a szemet szemért, fogat fogért elv működik, a hatalmi érdekek felülírják a vérrokonságot is. Harsányi Lajos velük szemben rajzolja meg úgy László alakját, mint aki lélekben imádja a Megváltót, s összhangban van nála tett és szó.

A regény szerzője kisgyermekkorától kezdve ismerteti meg velünk Lászlót, aki rendkívüli személyiség, nem csupán termetével és testi erejével, de szellemével és lelki nagyságával is kimagaslik környezetéből. Minden tekintetben uralkodásra termett. Tisztában van azonban azzal, hogy mindez kegyelem, „Jézus úrnak” tartozik köszönettel, sorsa Krisztus kezében van. Ha erős, Isten jóvoltából az. Úgy érzi, gyarló emberként nem érdemli meg az Úr különleges áldását. Szemben apjával és királyi nagybátyjával, Lászlóban nem él semmiféle gyűlölet István király iránt, a legnagyobb ősének tartja. Sokat imádkozik érte. „Ő térítette meg népünket Jézus úr hitére! Ezért örök hála jár neki.” László királyként Istvánt akarja követni: „Az ő útja volt helyes egyedül. Azt akarom, hogy az ország lélekben igazán kereszténnyé legyen, szokásaiban magyar maradjon.” A regény hangsúlyozza, hogy az államalapító István 1083. augusztus 20-ai szentté avatását László király járta ki VII. Gergely pápánál.

Harsányi Lajos regényében Szent László olyan személyiség, akiben nincsen rosszindulat másokkal szemben, s bár hoz igen kemény, már-már kegyetlen törvényeket – a tolvajnak levágják a kezét vagy az orrát, kiszúrják a fél szemét –, szavai szerint mindezt a jövő érdekében teszi. Azt szeretné, ha a nép lelkében is keresztény lenne, s ha a szép szó nem használ, nincs más út, mint a vasszigor. A felelősséget magára vállalja, hangoztatva, hogy „Isten a legfőbb bíró! De itt a földön Isten helyett a király a legfőbb ítélő, aki őrködik a jog és az igazság fölött.”

A regény írója művében kiemeli, hogy az állandó trónharcok után László uralkodása békét hozott az országra. A tiszta szándékú és másokhoz is ezzel a lelkülettel közelítő királynak azonban csalódnia kell, még utódjának kijelölt unokaöccsében, Kálmánban is, akinek nincs türelme kivárni László halálát, s fegyveres lázadást robbant ki törvényes uralkodója ellen. Kálmánban irracionális gyűlölet él királyi nagybátyja iránt, amelynek nem tud és nem is akar gátat szabni. Vallja, hogy a világ rossz, s benne minden ember is, képtelen elhinni, hogy László szeretete őszinte iránta. Árulásával előidézője lesz a király halálának, aki utolsó perceiben, követve Jézust, megbocsát ellenségévé lett rokonának.

Az egyetlen személy, aki mindvégig hűségesen kitart László király mellett, az őt gyermekkorától ismerő Pető, egy királyi favágó fia. Lemondva házasságról, elutasítva a hivatali tisztséget, egész életében őt szolgálja, halála pillanataiban is mellette van. Király és testőre között nem a klasszikus értelemben vett úr-szolga viszony jelenik tehát meg, hanem egy testvéri kapcsolat. Harsányi így írja le a László halála előtti perceket: „… itt fekszik a földön a magyarok hatalmas királya. Nincs vele senki, csak az örök Isten és egy jobbágysarjadék. Milyen különös! Az Isten és a nép virraszt a király fölött. A király lehajolt a néphez és magához ölelte a Rába menti favágó fiát. Benne az egész népet ölelte szívére. Nem is tud úgy szeretni senki, mint az igen nagy úr és az igen szegény ember.” László halála után Pető az, aki a vidéket járva mesél az embereknek a nagy király tetteiről, Isten kegyelméből véghezvitt csodáiról, elevenen tartja az emlékét. Vallja: „Isten embere volt! Istennel tette naggyá Magyarországot. Míg élt, nem is ő volt az ország királya, hanem az Isten!”

Harsányi Lajos regényében Szent László király olyan személyiség, aki minden tettét Istenben bízva hajtotta végre, s akinek uralkodása alatt legalább egy rövid kis időre béke és nyugalom honolt az országban. Kegyelmi időszak volt ez, amely oly ritka a mi zűrzavaros történelmünkben.

A könyvhöz Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt utószót.

Harsányi Lajos: Fejjel nagyobb mindenkinél, Szent István Társulat, Budapest, 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria