Hatgyermekes család legkisebb lányát keresztelte meg Veres András a családok éve alkalmából

Hazai – 2018. június 16., szombat | 14:32

A soproni Szent Imre plébánia hívei és a város schönstattos családjai – a közösség tagjai, amelyhez Petrekovich-Perjés Borbála és Kalicz Péter tartozik –, különleges alkalomra gyűltek össze június 15-én délután: a hatgyermekes család legkisebb lányát keresztelte meg Veres András győri megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Veres András püspök a családok éve alkalmából felajánlotta, hogy szívesen elmegy megkeresztelni az egyházmegye minden olyan babáját, aki háromgyermekes vagy annál is nagyobb családba érkezik. Így aztán örömmel mondott igent, amikor meghívták, hogy szolgálata által Mária Filoména, a család hatodik gyermeke új, isteni életre szülessen.

Az édesapa által felolvasott olvasmány, János első levelének részlete egész radikális módon mondja ki, milyen életprogramról szól ez az esemény, hogy mit jelent kereszténynek lenni, a keresztények nagy családjának tagjává válni: „Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket. (…) Abból ismertük meg a szeretetet, hogy ő életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? Gyermekeim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!”

Az evangélium, a plébános által felolvasott szakasz Lukácstól, a hegyi beszédből szinte megüt, annyira átjön belőle Jézus határozottsága, eltökéltsége: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a köntösödet elveszi, ne tagadd meg az ingedet sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük.”

Örömét és bátorítását kifejezni érkezett – kezdi a püspök a prédikációját. Az örömét és a tiszteletét, amelyből a sok gyermeket vállalóknak sokkal több járna. Azt az örömet és tiszteletet, amelyet minden jóérzésű emberben minden gyermek születése kivált. Isten szeretetének jele ugyanis, továbbá a szülők rendíthetetlen szeretetének, felelősségtudatának bizonyítéka, akik készek Isten szeretetére figyelve élni, és istenszeretetüknek embertársaik iránti szeretettel tanújelét adni. Ferenc pápa mondta, majd írta 2016-ban, a családról szóló szinóduson és az annak nyomán született dokumentumban, hogy minden családnak olyannak kell lennie, mint az Egyháznak, az Egyháznak pedig olyannak, mint egy családnak. Fontos lenne, hogy mindkettőt az egymás iránti felelősség- és áldozatvállalás, valamint a nyitottság, befogadókészség jellemezze, hogy ha ismeretlen vendég érkezik, ő is rögtön megérezze a közösség melegét. Családi közösség legyen minden egyházközség is, amelynek tagjait az oltár körül és otthon egyaránt az Istenben való öröm járja át.

A keresztelés kedves jelenete, amikor a kislánynak szülein és keresztszülein kívül öt nagyobb testvére is keresztet rajzol a homlokára. Az egész szertartás alatt érezni, hogy ezt a gyermeket nagy családján túl egy még nagyobb, összetartó, gondoskodó közösség veszi körül.

Mise után először Horváth Róbertet és Beát, a keresztszülőket kérdezem. Negyedik gyermeküknek Borbála és Péter a keresztszülei. A családok akkor ismerték meg jobban egymást, amikor Borbáláék ötödik, ma nyolcéves lánya született – Horváthék is jelentkeztek ugyanis a komatálas körbe, amely a kórházból hazatérő kismamát segítette az első hetekben-hónapokban. Úgy gondolják, hogy könnyű dolguk lesz keresztszülőkként, hiszen a szülők példamutató katolikusok. Imáikkal folyamatosan segíteni akarják a családot, akárcsak a Kalicz házaspár tette értük, amikor Bea és Róbert második gyermeke beteg volt. „Fontos, hogy érezzék: számíthatnak ránk” – mondja Bea.

„Bori és Péter vonzóvá teszik a nagycsaládi létet – kezdi Kálmán Imre plébános, miután egy csendes teremben leülünk, miközben odakint a közösség ünnepe zajlik a tagok által rengeteg finom falattal megrakott svédasztal körül. – Többet is keresztelhettem hat gyermekük közül, és ők valóban mindig hitből kérték a keresztséget, »Istennek ajándékozták« a gyermekeiket.

A Kalicz család a Schönstattban és itt, a plébánián is intenzíven jelen van. Érdekes volt megfigyelnem, hogy a nagy családok tagjai mintha a plébánia, a nagyobb közösség érdekében is könnyebben vállalnának áldozatot. Talán mert az áldozatvállalás már eleve, családon belül is természetes számukra.

Plébániánk a közösségek közössége próbál lenni. Könnyű dolgom volt, amikor hét éve idekerültem, mert az elődöm, Turner Lajos idején, huszonegy éve – éppen abban az évben, amikor pappá szenteltek – felépült az új templom, és az épület egyben közösségi ház is, vonzó teret jelent mindenféle közösségi aktivitás számára. Mindent megtettünk, hogy elférjen a sokféle program, például felszabadítottunk egy raktárhelyiséget. Jöttek is a gyerekek rengetegen, aztán »indirekt evangelizációval« gyakran hozták a szüleiket is.

Egy apró, de számomra sokat jelentő részlet még: az oltár keresztjét II. János Pál pápa áldotta meg, akinek akkori látogatásakor, győri miséjén én voltam a diakónusa.

Szerintem az új generációk keresztény elköteleződése szempontjából a közösség, a szolgálat a megoldás. A tudat, hogy szükség van rám, hogy tartozom valahova. Például hogy füvet kell nyírni, mert megkért a plébános. És mivel idetartozom, megcsinálom, pedig talán nem mindig annyira szívesen végzem.

Az Isten tervét nem írhatjuk felül az egyes fiatalok életében. Egyetemi lelkészként tapasztaltam, hogy a hittől eltávolodó egyetemisták később, amikor apukák lettek, egyszer csak mennyire katolikussá váltak. De csak akkor! Talán azért, mert rádöbbentek, hogy anyaként-apaként csak úgy tudnak jól működni.

Nyitott közösség vagyunk, hozzánk bármikor be lehet jönni az utcáról. Közösséget kínálunk mindenkinek. Megújulást, sőt új életet. Mint amilyet ma a kis Filoména kapott vízből és Szentlélekből.”

A Schönstatt Mozgalmat 1914-ben alapította Josef Kentenich német pallottinus szerzetes, aki a Rajna-vidéki Vallendar városka Schönstatt nevű városrészében volt gimnáziumi hitoktató. Növendékeivel felajánlást tett a Szűzanyának, hogy az ő segítségével fognak apostolkodni. Az első világháború után egyre szélesebb körben terjedő mozgalomban csoportok szerveződtek családok, nők, férfiak, fiatalok és papok részére. Lelkiségüket a Mária-tisztelet és a mindennapok megszentelése határozza meg. Tanácskozásokkal, lelkigyakorlatokkal és intenzív csoportmunkával ébresztik az apostoli felelősséget az Egyházban és a társadalomban. - 2000-ig közel 25 részága, közösségtípusa alakult ki, ezek egyike a Schönstatt Családmozgalom.

Magyarországon az 1980-as évek óta van jelen a mozgalom. Jelenleg körülbelül ezren kötődnek a családmozgalomhoz. Képző- és lelki központjukban, a Veszprém megyei Óbudaváron tartott nyári családnapokon 180–200 család vesz rendszeresen részt.

Forrás: Magyar katolikus lexikon

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria