Hegyvidéki Ízlelő – Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató étterem nyílt Budán

Hazai – 2019. június 14., péntek | 10:30

A Kék Madár Alapítvány megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, Hegyvidéki Ízlelő nevű étterme június 12-én nyílt meg a budapesti XII. kerületi polgármesteri hivatal épületében.

A Hegyvidéki Ízlelő a fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató szekszárdi étterem, az Ízlelő csapatának budapesti vállalkozása.

Mészáros Andrea, a vendéglátóhelyet működtető Kék Madár Alapítvány ügyvezetője elmondta, az Ízlelő 2007-ben alakult az akkor már éppen tíz éve működő Kék Madár Alapítvány első társadalmi vállalkozásaként. Az étteremben a vezetőket leszámítva minden munkatárs megváltozott munkaképességű; az ételeket helyi alapanyagokból készítik.

Az Ízlelő étteremben mindenki azt a munkarészt végezheti, amelyben a legjobb – hangsúlyozta az ügyvezető.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a megnyitón kiemelte: a kerület befogadó, ezért is támogatták, hogy éttermet alakítsanak ki az önkormányzat épületében.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kifejtette: az állam célja, hogy bővítsék a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, ehhez minden gazdasági társaságot partnerül hívnak; a kormány január 1-jétől minden gazdasági társaságnak járulékmentessé tette a minimálbér kétszereséig a fogyatékossággal élők foglalkoztatását.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója felidézte: a bankot kétszáz éve alapították, hogy segítsen szegényeknek, hátrányos helyzetűeknek. Mint mondta, ők is sokáig keresték a lehetőséget, hogyan tudnák segíteni a kezdeményezést, és nagy örömére szolgál, hogy a „social banking” keretében megtalálták a megoldást, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy „sanszot adjanak” az embereknek.

A megnyitón Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Ács Rezső szekszárdi polgármester is részt vett.

Forrás: MTI

Fotó: Hegyvidéki Ízlelő/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria