Helyére került a baji templom toronysüvege – KÉPRIPORT

Hazai – 2016. május 26., csütörtök | 14:35

Május 23-án, Boldog Apor Vilmos püspök emléknapján visszahelyezték a Győri Egyházmegyéhez tartozó baji Assisi Szent Ferenc-templom toronysüvegét, amelyet még márciusban távolítottak el felújítási munkálatok miatt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A templom toronysüvegének újjáépítése során időkapszulát helyeztek el a kereszt alatt. A hívek a templomban korábban kihelyezett selyemre írva üzenhettek az utódoknak. Az üzeneteken kívül az egyházközség historia domus dokumentumának másolata, továbbá aktuális újságcikkek kerültek az időkapszulába.

Az eredeti toronysüveg és a 210 éves kovácsoltvas kereszt eltávolítása azért vált szükségessé, mert a faszerkezet oly mértékben sérült és károsodott már, hogy helyszíni felújítása nem volt lehetséges. A több mázsás kereszt is veszélyessé vált a torony tetején. A leemelt szerkezet felmérését követően egy teljesen új, az eredetivel megegyező tetőszerkezet épült.

A munkálatok az egyházi épített örökség védelmére kiírt pályázat, a baji önkormányzat támogatása és hívek adományainak köszönhetően valósulhattak meg.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria