Helyes útra terel – Csengerbe érkezett a missziós kereszt

A missziós kereszt ezúttal egy nem szokványos szakrális térbe érkezett: a csengeri görögkatolikus templom külső angyalszárnyai és a templomközép óriási gömbkupolája is a mély imádságot segítik. A három nap alatt mintegy 1800 zarándok imádkozott a kereszt előtt, közülük több mint százan a határon túlról érkeztek. A Csengeri Esperesi Kerület minden egyházközségéből is jöttek hívek és lelkipásztorok, a vendéglátó egyházközség pedig igazi ünnepként élte meg a kereszt érkezését – akárcsak épp három évvel ezelőtt a Könnyező Szűzanya máriapócsi képének látogatását.

Görög- és római katolikus hívek, egyházmegyei hivatali dolgozók, gyermekek és pedagógusok látogattak el a csengeri görögkatolikus templomba, köztük Szocska A. Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó is. Hittanórák, felnőtt katekézisek, a szentek és boldogok életét bemutató diavetítések és rengeteg imádságos alkalom, nagyböjti szertartás várta a zarándokokat.

Március 9-én, pénteken az Előszenteltek Liturgiáját ifj. Pallai Béla peleskei parókus vezette, aki elmélkedésében a kereszt jeléről beszélt. Nap mint nap jelek vesznek körül minket, melyek utat és irányt mutatnak – a kereszt is elkísér minket a születésünktől a koporsónkig, helyes útra terel és megvéd, hogy ne tévedjünk el. Utunk végén pedig valaki tárt karokkal vár. „A kereszt vízszintes szára arra emlékeztet, hogy Jézus magához ölel, a függőleges arról biztosít, hogy a föld összeköttetésben van az éggel” – mondta szentbeszédében a parókus. A nagyböjt közepén a kereszthódolás ünnepe is egy jel, útjelző; a szenvedés kertjéből a nagypénteken át vezet az út abba a kertbe, melyben üres a sír: a feltámadás örömébe.

A parókus egy történetet idézett fel egy almafáról, mely egy kertben állt. A paradicsom közepén álló fáról nem ehetett Ádám és Éva, erről azonban ehetett a történet főhőse, egy gyermek, aki együtt nőtt és öregedett a fával, újra és újra felkeresve azt, tanácsot, vigaszt, támogatást kérve tőle. Ez a fa sokkal inkább emlékeztet a keresztfára. „Ott van, amikor szükségünk van rá, jól érezzük magunkat a közelében, az árnyékában megpihenhetünk, szükségünkben mindig szívesen fogad, de ha egyszer sem látogatjuk meg, ha egyszer sem eszünk róla, ha egyszer sem érintjük meg, akkor nem lesz sem jel, sem útirány, sem fogódzó.” Ehetünk erről a kétezer éves fáról, mely egyáltalán nem száradt ki, hiszen minden egyes szentáldozás ezt teszi lehetővé.

Jó, hogy itt van ez a missziós kereszt és azok a boldogok és szentek, akiknek ereklyéit elhelyezték ezen a kereszten, mert tudatosítják bennünk, hogy ha nekik sikerült eljutni az örök dicsőségbe, mert jó jelet követtek, akkor nekünk is érdemes ezt az útjelzőt követnünk – tette hozzá ifj. Pallai Béla.

Ignácz András, a vendéglátó közösség parókusa megköszönte a jelenlétét a híveknek és paptársainak egyaránt. A feladatot, hogy fogadják a missziós keresztet, úgy élték meg, „mint a pogány százados a parancsot nagypénteken, aki teljesítette a feladatát, és közben eljött a felismerés pillanata számára, és kimondta: ez valóban Isten fia volt” – vallotta meg.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír