Helyszínelhetnek a nagyváradi katolikus gimnázium diákjai

Külhoni – 2017. december 11., hétfő | 9:05

Második alkalommal nyert támogatást a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a Közösségért Alapítvány 2017-ben kiírt pályázatán. A fiatalok érdeklődését úgy kívánják felkelteni a reál tantárgyak iránt, hogy kipróbálhatják a bűnügyi sorozatokból ismert különböző helyszínelési technikákat.


Az elmúlt tanévben a jövő tudósaival foglalkoztak a gimnáziumban a „Z generáció, a jövő feltalálói” elnevezésű projekt keretén belül: animációkat készítettek és alternatív energiaforrások után kutattak. Ebben a tanévben pedig az intézmény úgy szeretné felkelteni a fiatalok érdeklődését a reál tantárgyak iránt, hogy kipróbálhatóvá is teszik azokat a technikákat, amelyeket a televíziósorozatokból jól ismert bűnügyi helyszínelők használnak.

Hogy ennek igazi, valós értéke is legyen, partnerszerződések révén profikat kérnek fel a tudományos kutatások, felmérések bemutatására. Így elsőként a rendőrség nyomrögzítő szakértői osztályára, illetve a tűzoltóság helyzetfelmérő-kivizsgáló részlegére mennek el. Ha már túljutottak az elméleti felkészítéseken, indulhat a helyszínelés. A tervek szerint három húszfős csoportnak tudnak eszközöket biztosítani a pályázat jóvoltából. Minden korcsoport lehetőséget kap a részvételre: külön feladatokat kapnak majd a IV–V. osztályosok, a gimnazisták és a felsősök.

A foglalkozások során konkrét esetek kivizsgálására kerül sor, meghatározott forgatókönyv szerint. Lesz ujjlenyomat-keresés, -rögzítés különböző felületekről más és más módszerekkel, anyagmeghatározás kémiai tesztek segítségével, rekonstrukció sebességmeghatározásra, biológiai nyomok feltárása UV-lámpa használatával, digitális mikroszkóppal, és még Winkler-tesztet is fognak végezni az oldott oxigén mennyiségének méréséhez. Azonban nemcsak a biológiai, kémiai, fizikai tulajdonságok meghatározásával fognak foglalkozni, hanem a digitális világba is bepillantást nyújtanak a különböző szenzorok (szén-monoxid, alkohol, füst stb. mérésére) használatával, amelyeket sajátkezűleg állítanak majd össze a diákok a Raspberry Pi alapú számítógéppel, felvételeket készítenek a hozzá tartozó éjszakai kamerával, illetve arcfelismerő programmal is ismerkednek. Minden egyes kutatást dokumentálnak fénykép- és videofelvételekkel, valamint jegyzőkönyvvel. Mérésekre, nyomrögzítésekre nemcsak a fizikalaborban fog sor kerülni, hanem kiszállásokra is mennek, ahova magukkal viszik a nyomrögzítő eszközöket és a környezettanulmányozásra szolgáló mobil EcoLab felszerelést is. Ezekre a tavaszi hónapokban jut majd idő tanítás után. A program zárásaként ünnepélyes keretek között levetítik majd azt a filmet, amelyet a gyerekek munkája során készítenek, illetve a résztvevők „CSI Junior – Ifjú helyszínelő” oklevelet vehetnek át.

Az iskola a pályázat önrészét szelektívhulladék-gyűjtéssel, illetve farsangi bál szervezésével fedezi.

Forrás és fotó: Hírek.Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria