Hetedszer találkoztak a Kárpát-medence katolikus egyetemistái

Hazai – 2016. február 7., vasárnap | 17:50

Együtt találkozni Istennel csoda, mely átformál minket – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúságpasztorációért felelős tagja a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának (KELET) záró szentmiséjén február 7-én a szegedi dómban.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A február 5. és 7. között megrendezett eseményen közel háromszáz egyetemista és főiskolás, az egyetemi lelkészségek vezetői és lelkipásztori munkatársai vettek részt.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor Urunk templomban való bemutatását ünnepeljük, a görögkatolikus rítus szerint a találkozás ünnepe – ebből indult ki szentbeszédében Palánki Ferenc.

Az agg Simeon és Anna prófétaasszony találkozik a gyermek Jézussal, Isten találkozik az emberrel, az Ószövetség az Újszövetséggel. A napi szentmise olvasmányai is találkozásokról szólnak – mutatott rá az ifjúságpasztorációért felelős püspök. – Izajás egy látomásban találkozik Istennel, és ennek hatására átérzi, hogy tisztátalan, még Isten nevét sem meri kiejteni.

Ha találkozunk Istennel, addigi életünknek meg kell halnia, hogy új élet szülessék – hangsúlyozta az izajási történetből kiindulva a főpásztor. – Izajás meghallotta Isten hangját, amely azt kérdezte, kit küldjön, és válaszolt: „Itt vagyok, engem küldj!”

Most nem kell keresgetni, hogy ki menjen az isteni küldetésre, hiszen háromszáz fiatal itt ül a templomban – adott hangot örömének Palánki Ferenc, és a jövő értelmiségének tagjaihoz szólva így fogalmazott: „Rátok épül ez az ország, olyanná lesz ez a nemzet, ez a haza, amilyenné ti teszitek.”

Elsőre kell jól élni, nincs próbaélet – mondta határozottan a püspök, hozzátéve, hogy egyszeri alkalom az élet, ezért elsőre jól kell dönteni, elsőre jól kell hivatást választani, elsőre jól meghalni. Meghalni a régi életünknek és újrakezdeni.

Nemcsak az olvasmány, a szentlecke is egy találkozásról szólt: Pál apostol Jézussal való találkozásáról a damaszkuszi úton. Hogy mekkora hatással volt Pálra ez a találkozás, amelytől az élete az egyenes útra került, mutatja, hogy az evangéliumot hirdetve végigjárta az akkor ismert egész világot. Pál apostol példáján látjuk, hogy van lehetőség az újrakezdésre, az Úr új életet ajándékoz nekünk – világított rá az ifjúságreferens főpásztor.

Péter és társai tisztítják a hálót, fáradtak, nyűgösek, mert nem fogtak semmit, aggódnak, hogy miből tartják el a családot – tért át az evangéliumi szakasz értelmezésére Palánki Ferenc. – Aztán Jézus bekéredzkedik Péter bárkájába és egyben Péter életébe is. „Evezz a mélyre!”, mondja neki. Erre Péter, a szakember elmondja, hogy már fölösleges kivetni a hálót, mert felmelegedett annyira víz, hogy a halak a tenger mélyére mentek, gyakorlatilag lehetetlen a fogás. „De a te szavadra kivetem”, mondja mégis Péter, és félretesz minden emberi szempontot. Amikor pedig megtörténik a csodálatos halfogás, Péter rádöbben, hogy Istennel találkozott. Ezt a csodát megélve a halászok mindent, még magát a nagy fogást is hátrahagyva követik Jézust.

Aki találkozik Istennel, az nem folytathatja a régi módon életét – hangsúlyozta ismételten a főpásztor. – Jézus a szeretet kalandjára hív mindenkit. Azt kéri, hogy ott, ahol vagyunk, képviseljük az ő szeretetét, jóságát, irgalmát.

A felajánlási körmenetben az egyetemista résztvevők szimbolikus jelentésű tárgyakat vittek az oltárhoz: a Szentírást, egy hajót, egy térképet, a nyáron megrendezendő krakkói ifjúsági világtalálkozó zászlóját. Az egyetemes könyörgések is ezekhez a tárgyakhoz kapcsolódtak.

A szentmise végén Palánki Ferenc megyéspüspök röviden beszámolt a Fülöp-szigeteken rendezett Eucharisztikus Világkongresszuson szerzett élményeiről, tapasztalatairól. Kiemelte, hogy a rendező város, Cebu 25 ezer egyetemi hallgatójából 2500 önkéntesként segítette a találkozót. Mivel 2020-ban Magyarországon, Budapesten lesz a soron következő eucharisztikus világesemény, a püspök jelezte, hogy az előkészületekben és a lebonyolításban nagyon számítanak a KELET találkozó résztvevőire.

Tizenkét egyetemi lelkészség közel háromszáz fiatalja vett részt a szegedi találkozón – mondta el kérdésünkre Serfőző Levente, az idén húszéves Szegedi Egyetemi Lelkészség vezetője. – A dóm látogatóközpontjában rendezett találkozó eseményei közül a Palánki Ferenc megyéspüspök által bemutatott szentmisén kívül a Csiszér László és zenekara vezette dicsőítés és Böjte Csaba testvér szombat délelőtti előadása bírt nagy vonzerővel. A KELET résztvevőit a lelket gazdagító programok mellett kikapcsolódási lehetőségekkel is várták: szombat délután az élményfürdőtől egészen a taizéi imádságig nagyon sok alternatíva közül választhattak, este pedig igazi farsangi hangulatú mulatság zárta a napot.

A KELET-et hetedik alkalommal rendezték meg, az első találkozót szintén Szegeden tartották, 2009. február 13. és 15. között.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria