Hetven éve tartanak magyar szentmisét Milánóban minden hónap első vasárnapján

Külhoni – 2019. március 4., hétfő | 15:48

Március 3-án Cserháti Ferenccel, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspökkel ünnepelte a milánói magyar közösség a rendszeres havi szentmisék kezdetének hetvenedik évfordulóját. Az ünnepről Németh László olaszországi magyar főlelkész számolt be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az évforduló alkalmából Cserháti Ferenc püspök mutatott be koncelebrált szentmisét, akit a milánói közösség nevében Zsigmond Ágnes világi munkatárs köszöntött. Ács János, a világhírű karmester harmónium-, Demetrovics Zsuzsa, a Scala egykori zenésze hegedűjátékával tette még szebbé a szentmisét, amelyen részt vett Spiero Marion is, aki korábban szervezte az alkalmakat, és aki a kezdetektől, 1949-től tagja a magyar közösségnek. A milánói egyházmegyét a szakterületért felelős püspöki helynök, Mario Antonelli képviselte, aki a szentmise végén felolvasta Mario Delpini milánói érsek köszöntősorait.

Németh László főlelkész meghívására más olasz városokból is érkeztek magyar hívek, hogy a milánóiakkal együtt adjanak hálát a múltért, és imádkozzanak a jövőért: Bolognából, Firenzéből, Marche tartományból, Palermóból, Pármából, Rómából, Torinóból és Velencéből.

A szentmise utáni ünnepi megemlékezésen Csiszár Jenő főkonzul köszöntötte a résztvevőket, majd felolvasta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét. Ezt követően a szentmisék 60. évfordulójára készült kisfilm idézte fel a múltat, majd Cserháti Ferenc püspök beszélt a külföldön élő magyarok között végzett lelkipásztori szolgálatáról.

Az évfordulóra megjelent A milánói magyar katolikus közösség története 1924–1974 című tanulmány (Magyar Sion, 2018/2. szám). Milánói magyar szentmiséről az első biztos információ 1924-ből való: Szent István király ünnepén celebrálták a San Giuseppe-templomban.

A visszatekintésben elhangzott, hogy a rendszeres szentmiséket Csopey Dénes és Körmendy Lajos kezdeményezte. A szertartások végzésére a Chieribe nem sokkal korábban érkezett Borbély István jezsuita atyát kérték fel, akit azonban rövidesen áthelyeztek a tengerentúlra. Utóda Fábry Antal jezsuita szerzetes lett, aki 1951-től 1959-ig végezte a lelkipásztori szolgálatot. Amikor áthelyezték az NSZK-ba, Halbédl Imre lett a közösség lelkipásztora, majd Németh Lucius ferences szerzetes. A leghosszabb ideig, 1974-től 1999-ig a kapucinus Kovach Angelus mutatta be a szentmiséket, akinek Izmindy Antal oratoriánus atya segített Bresciából.

1996-ig a San Sepolcro-templomban tartották a szentmiséket, majd a Santa Maria della Santità-templomban, a Via Durinin, míg 2005-től mindmáig a szalézi rend Via Copernicón található Sant’Ambrogio Intézetének oratóriuma ad otthont a milánói magyar katolikus közösségnek, amelynek húsz éve lelkipásztora Németh László főlelkész.

A milánói magyar szentmisék megtartását 2018–19-ben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a jubileum megünneplését pedig az olasz püspöki kar Fondazione Migrantes szervezete, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata révén kapott támogatás tette lehetővé.

Forrás és fotó: Németh László olaszországi magyar főlelkész

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria