Hit és hitetlenség hajdan és ma

Nézőpont – 2013. október 5., szombat | 17:08

P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 27. vasárnap evangéliumáról

Az apostolok ezzel a kéréssel fordultak az Úrhoz: „Növeld bennünk a hitet!” Nekünk is, kétezer év után ugyanígy kell könyörögnünk Jézushoz, illetve a Feltámadott Lelkéhez.

Jézus többször megfeddette követőit kicsiny hitűségük, hitetlenségük miatt. Pedig látták csodáit, tanúi voltak isteni hatalmának, majd – a nagypéntek botránya után a Feltámadottnak le kell ereszkednie hozzájuk, megjelenéseivel csodákat tesz egy ideig, hogy megerősítse őket hitükben. Teljes csak akkor lesz az apostolok hite, amikor elérkezik a Szentlélek, és mindenre megtanítja őket, amit korábban nem értettek, és elküldi őket szerte a világba, hogy hirdessék az örömhírt. Péter pünkösdi beszédétől kezdve az Apostolok Cselekedetei hírt adnak az apostolok működéséről, az örömhír terjedéséről.

A hit évében többször elmélkedtünk keresztény hitünk különböző szempontjairól. Az Egyház sürgeti – a missziók mellett - az új evangelizálást az ún. nyugati világban, ahol egyre terjed a szekularizálódás, az elkereszténytelenedés és az ateizmus. Ahhoz, hogy a nem hívőkkel párbeszédet folytassunk, és hogy hitelesen hirdessük Krisztust, a mi hitünket is el kell mélyítenünk, meg kell tisztítanunk, és hiteles tanúságot kell tennünk életünkkel, testvéri szeretetünkkel Krisztusról. Mert a hit és a hitetlenség határvonala saját szívünkön keresztül húzódik.

H. de Lubac jezsuita teológus - élete végén bíboros - szerint három szóval jellemezhetjük az ateistákkal folytatandó helyes párbeszédet: „dialógus, szembesülés, harc. Ha helyesen értjük a három kifejezést, egyáltalán nem zárják ki, inkább feltételezik, kiegészítik egymást – összekapcsolódnak. Nem kell szégyellenünk, hogy az ateizmussal való konfrontációban a harcra is felkészülünk. Nem az ateisták személyét támadjuk, hanem az ateizmust. Persze lelki fegyvereket használunk. Legelőször pedig önmagunk ellen fordítjuk e fegyvereket, a bennünk rejtőzködő ateizmust vagy hamis istenképet igyekszünk legyőzni. Mert a hit és a hitetlenség határvonala tulajdonképpen mindannyiunk szívén keresztül húzódik.

A hívő magatartása – amikor szembesül az ateizmussal, vagy az ateista támadja őt – nem lehet más, mint a harc: harc Istenért – hangsúlyozza H. de Lubac. Példának a tudós gondolkodó rendtársa és barátja, Teilhard de Chardin magatartását idézi. A neves paleontológus a tudományos világban forgolódott, sok barátot szerzett nem hívő tudósok körében is. Ő jelentette ki, nem titkolta, hogy ’harcban áll a személyes Istenért’.

A hívőnek el kell fogadnia a vallás, s a hite elleni jogos kritikákat, meg kell szabadulnia minden farizeizmustól és hiteles tanúságtételre kell törekednie. Szüksége van alázatra: ez a hitben való szilárdság feltétele. Mert hitünk nem emberi érték, valami biztos tőke, hanem Isten kegyelmi ajándéka. Értelmes – de nem az ész szüleménye; abszolút misztérium – amelyet mindig el kell mélyíteni a feltámadt Krisztus Lelke erejében, meg kell tisztítani a babonás elemektől, és szeretetben kell gyümölcsöztetni.

(Lk 17, 5-10)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír