Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés

Kultúra – 2017. november 14., kedd | 12:20

Nagyszabású művelődéstörténeti kiállítás nyílik november 16-án a négyszáz éves piarista rendről a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában – tájékoztatott Szathmáry Melinda, a Piarista Tartományfőnökség kommunikációs vezetője.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A 2017-es év a piarista rend többszörös jubileumának éve. Négyszáz évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyermekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrend alapítását, s az alapító Kalazanci Szent Józsefet 250 éve, 1767-ben emelték a szentek sorába. Ugyancsak idén, 2017-ben ünnepeljük a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulóját is.

A kiállítás a budapesti piarista oktatás háromszáz éves múltjára és mai szerepére egyaránt fölhívja a figyelmet, bemutatva a piarista rend jelenlegi és egykori tevékenységét az oktatás, a tudomány és a kultúra különböző területein – mindezt több mint 450 műtárgy, dokumentum révén.

A kiállításon megtekinthető piarista gyűjteményi kincsek Privigyéről, Tatáról, Gyulafehérvárról, Pákáról és számos más helyről érkeznek a múzeumba.

A tárlaton megismerhetjük azokat a valós és virtuális tereket, ahol a kegyesrendi atyák éltek, tanítottak, imádkoztak, tréfálkoztak, kutattak és alkottak. Megtekinthetjük a rendalapító és más piarista szentek legszebb magyarországi ábrázolásait; a „sekrestyéből” előkerülnek a piarista templomok kincstárainak legbecsesebb darabjai.

A kiállításon láthatóak lesznek aprólékosan rajzolt barokk tervlapok és vizsgarajzok, kódexek, régiségek, festmények, Felix Ivo Leicher, Gottfried Bernard Göz, Nagy Sándor, Kunwald Cézár, Pándy Lajos, Huber István, Héya Zoltán, Szász Endre és mások művei. Nem nélkülözzük tudós piaristák emléktárgyait sem, a fizikai és természetrajzi szertárak kincseit: kéziratokat, útinaplókat, kísérleti eszközöket – köztük Öveges Józseftől és Kovács Mihálytól – az egyik legelső magyar számítógépmodell készítőjétől, de láthatjuk Agárdy Gyula piarista rendtársairól készített, szellemesen jellegzetes karikatúráit és Vízvári László tanár úr legendás bábjait is.

Koltai András történész, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, a kiállítás kurátora szerint a piaristák hivatása a jövőre irányult és irányul ma is azáltal, hogy a piarista iskolák a jövő társadalmának tagjait nevelték és nevelik hitre és tudásra. A tanítás sajátossága azonban, hogy nem fókuszálhat csupán a jövőre, hiszen a lényege éppen az előző generációk által megszerzett és vallott hit és a fölhalmozott tudás átadása.

A kiállításhoz egy 600 oldalas, impozáns képekkel gazdagon illusztrált katalógus is készült a Budapesti Történeti Múzeum fotós szakembereinek – Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – közreműködésével. A tárlat látványtervezői Kemény Gyula és Mihalkov György.

A kiállítás Budapest Főváros Önkormányzata, az Emmi (NKA), a Magyar Nemzeti Bank és a Piarista Rend Magyar Tartományának támogatásával valósul meg. Köszönet illeti a kiállítási műtárgyakat kölcsönző számos intézményt és magánszemélyt is.

A kiállításról és a látogatással kapcsolatos gyakorlati információkról ITT tájékozódhatnak. Megtekinthető 2018. február 25-ig.

Forrás és fotó: Piarista Tartományfőnökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria