Hívjuk, vagy sem, Isten jelen van – Interjú Benkó Attila győri kórházlelkésszel

Nézőpont – 2019. február 14., csütörtök | 13:42

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. A győri kórházlelkész beszél betegségről, gyógyulásról.

– Miért fontos, hogy az Egyház jelen legyen a kórházakban?

– Az Egyháznak nem az a küldetése, hogy helyreállítsa az egészséget, vagy hogy helyettesítsen bármilyen orvosságot. Az is egyértelmű, hogy nem az a mi feladatunk, hogy akkor lépjünk a színre, amikor az orvostudomány már kimerítette minden lehetőségét. Az Egyház küldetése a betegekkel kapcsolatban elsősorban az, hogy Krisztus életébe, világosságába, szeretetébe helyezze az embert, azaz Krisztus színe elé vigye őt. Nem csupán arról van szó, hogy segítsen neki szenvedésében, hanem az, hogy magát a szenvedő embert Krisztus tanújává, Krisztus mártírjává tegye. Mártír az, aki megpillantja a megnyílt égen át az Emberfiát, aki ott áll Isten jobbján. Úgy, ahogy István diakónus is látta haláltusájában, amikor megkövezték. Tehát mártír, vagyis tanúságtevő az, akinek Isten nem az egyetlen vagy utolsó lehetőség, hanem az, akinek Isten a minden, aki felé az élete irányul.

– Kórházlelkészként mi a feladata?

– Naponta bejövök a betegekhez, ápolókhoz, orvosokhoz. Egyszerűen csak Isten jelenlétét próbálom közvetíteni, jelenvalóvá tenni. Carl Gustav Jungnak van egy nagyon szép személyes jelmondata, amit a háza ajtajára íratott: „Vocatus atque non vocatus, Deus adherit”, azaz: „Hívjuk, vagy sem, Isten jelen van”. Valahogy ezt a tapasztalatot próbálom átadni a kórházban dolgozóknak és főképp a betegeknek, hogy Isten mellettük van, nem hagyja magára a szenvedőt. Ő a legsötétebb órainkban is velünk akar lenni.

– Mi a tapasztalata, megszólítják a betegek?

– Elsősorban én szólítom meg őket, beszélgetek velük. Aki gyakorló hívő, annak felkínálom az Egyház szentségeiben való részesedés lehetőségét, hogy Krisztus életébe oltódva könnyebben, reálisabban lássa a helyzetét. Krisztus segítségével jobban el tudja fogadni a betegségét, s meg tud küzdeni a hitellenes kísértésekkel. Az embert testi-lelki gyengeségében a gonosz lélek is jobban támadhatja. Megszólítom a betegeket, s rögtön látom, érzem, hogy mennyire nyitottak a közeledésre. Beszélgetünk az életükről, a betegségükről, és ebbe igyekszem belekapcsolni egy adott ponton Jézus élettörténetét. Hiszen egyikünktől sem áll távol a szenvedő Isten, aki közöttünk élt, megtapasztalta gyengeségeinket, a szenvedést és a halált. Isten a teremtésben a világnak adott egy törvényt, amellyel szembemenni következmények nélkül lehetetlen. A világtörvény és a törvényszegő ütközését automatikusan a törvényszegő szenvedi meg. A betegség ennek az ütközésnek lehet a lecsapódása, és nagyon kevés ember tudatosítja ezt, vagy tulajdonít ennek jelentőséget. Sokan azt hiszik, hogy nem követtek el bűnt, pedig mindannyian elesünk, és a betegség ebből is adódik. Nincs ok-okozati összefüggés, de azért a bűn és a betegség szorosan összekapcsolható. Isten a teremtésben nem teremtett szenvedést, nem akart betegséget. Ez már az ember és a gonosz műve.

– Hogyan tud a pap segíteni a gyógyulásban?

– Az ember akkor egészséges, ha testileg-lelkileg rendben van. A legtöbb testi betegségben szenvedő ember lelkileg is beteg. Eltávolodott Istentől, az élet forrásától. Ha ezt sikerül megértetnem a beteggel, akkor lehet szó teljes gyógyulásról. A bűn ugyanis a lélek betegsége. Tehát a testet és a lelket együtt kell gyógyítani. Az embert vissza kell vezetni eredeti céljához, az Istennel való szoros kapcsolathoz, az Isten imádásához, mert csak ekkor lesz igazán egészséges.

Forrás: Jakab Gábor, Kiss Tamás/Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria