Hollai Antal: Lelkigyakorlatok

A 2011-es lelkigyakorlat témája: Krisztus arca a torinói lepel alapján. Hollai Antal kiemeli, az Egyház soha nem nyilvánította ki hivatalosan, hogy a torinói leplen Jézus arca látható, a hitünk mégis ezt mondja. A torinói lepel azt a Krisztust mutatja, aki mindent odaadott értünk, és nem azért, mintha bármelyikünk is megérdemelte volna ezt, hanem „mert szerette az Atyát és szeretett minket. Élete minden pillanatának a legfontosabb mozzanata volt, hogy ezt a szeretetet közvetítse és kinyilatkoztassa nekünk.” Az Atya és a Fiú közötti szeretetben nincs semmiféle önzés, bezárkózás, személyválogatás, harag, sértődöttség. „Ebben a szeretetben csak tiszta önátadás, önkinyilatkoztatás, feltárulkozás van…” A halotti lepel képe az emberi bűn ellenére is megvalósuló isteni szeretet képe. A keresztények feladatát Szent II. János Pál pápa fogalmazta meg: „Higgy Isten szeretetében, az emberiségnek ajándékozott legnagyobb kincsben! Menekülj a bűntől, a történelem legnagyobb kegyetlenségétől! Vésd szívedbe Krisztus arcának vonásait, hogy szüntelenül – különösen a kísértések idején – ezeket a vonásokat tudd szemlélni, és ezekből a vonásokból tudj erőt meríteni a hűséges, kitartó szeretethez.”

Hollai Antal elmélkedésében kifejti, megmaradni Jézusban azt jelenti, Jézus által belépni a Szentháromságba. Ezt úgy képzelhetjük el, mint amikor belépünk egy csodálatos székesegyházba. Jézus a kapu, rajta keresztül tárulnak fel előttünk a székesegyház gyönyörűségei. Krisztus meghívása arra szól, hogy rajta keresztül belépjünk a Szentháromság benső szépségébe, „gyönyörködjünk, erőt merítsünk, és belőle éljünk – a szeretet tetteit tudjuk megteremni. Ezért érdemes szemlélni, gyönyörködni a Szentháromság benső szeretetközösségében!” A keresztények szeretetének egyik legfontosabb üzenete, hogy egyetemes, amely nem tesz különbséget ember és ember között. Nincs megérdemelt szeretet. „A szeretet az önmagunkról való megfeledkezésnek a gyümölcse, amelyben tökéletesen a másikért, a másiknak akarom közvetíteni azt, amit én is ajándékba kaptam attól, aki annyira szeretett engem, hogy mindent odaadott értem. A halotti lepel annak a Krisztusnak az arcát mutatja be előttünk, aki mindent odaadott értünk.” Jézus szeretete mindenkit megszólít, őt nem lehet úgy szeretni, hogy a szeretetünket magunkba zárjuk, de még csak úgy sem lehet szeretni, hogy válogatni kezdünk, kit szeressünk. Jézus halotti arcát szemlélve azért elmélkedünk tetteiről, szavairól, önfeláldozásáról, mert Krisztus felteszi nekünk a kérdést: „Szeretsz-e engem?” Erre a kérdésre mindenkinek válaszolnia kell a szíve egyszerűségében, alázatában és ismeretében. A kérdés így is szólhatna: „Megismerted a szeretetet, amely az Atyánál volt és megjelent látható alakban, Jézus személyében számunkra? Hiszel benne?” A kérdés és a rá adható felelet nem elméleti, hanem tettekben megnyilatkozó.

A 2014-es lelkigyakorlaton Hollai Antal Ferenc pápa Lumen fidei (A hit világossága) kezdetű enciklikájáról elmélkedett. Jézus csodáit elemezve megállapítja: a csoda nem az, hogy a víz borrá vált, hanem az, hogy az ember szíve megnyílik Jézus szavára. „Ez a csoda. Csak mi, emberek mindig a csodának a külső, látható jeleit keressük, nem pedig a lényegét. A csoda nem arról szól, hogy a leprás megtisztul, hanem arról, hogy a megtisztult ember leborul Jézus elé, vagy elindul Jézus után és követi.” A csoda az, hogy az ember szíve megnyílik. A mi életünkben is így valósulhatnak meg a csodák, és az ilyen csoda kinyilatkoztatást hordoz, annak a meglátását és másokkal való megláttatását, hogy életünk során a legtermészetesebb közegben és helyzetekben is jelen van Isten. Az igazi csoda az, amikor az egyszerű, hétköznapi dolgainkban arra gondolunk, hogy „jelen van az Isten, és erőt ad nekem, hogy szolgálni tudjam a másikat, aki egyébként néha kibírhatatlan, és ezer rossz dolgot elmondhatunk róla – ez a csoda!” Ez a hit végtelenül egyszerű dolog, csak mi mindig a fantasztikumot keressük. „Isten azonban mindig az egyszerűt adja.” Az ilyen csoda az evangelizáció, ráébredünk arra, hogy az életem minden helyzetében jelen van Isten. A valódi hit az, hogy „odahallgatok Istenre. Találkozom vele, ez egy tapasztalás, ez egy élmény. Isten megszólította – Ábrahám pedig odahallgatott.”

A kötethez Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója írt előszót: „Antal atya az imádság embere volt, akinek mély és állandó kapcsolata volt Istennel. Ezért válhatott a lelki élet nagy mesterévé, sokak – fiatalok és idősek – lelki vezetőjévé. Eredetisége és aranyszavúsága innen ered, így válhatott országszerte ismertté kiváló beszédeiről, bibliaóráiról, lelki vezetéséről – és leginkább talán lelkigyakorlatai által.”

Hollai Antal: Lelkigyakorlatok
Szent István Társulat, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír