Hollai Antal pápai káplánra, címzetes apátra emlékeztek Budapest-Albertfalván

Hazai – 2017. július 31., hétfő | 12:20

Megtelt az albertfalvi plébániatemplom július 29-én este, a Hollai Antal pápai káplán, címzetes apát, esperes, plébános halálának harmadik évfordulóján tartott szentmisén. A mise után bemutatták az Antal atya elmélkedéseiből szerkesztett könyvet – tájékoztatott Wappler Ádám képviselő-testületi tag.

A szentmisén több pap misézett együtt; a főcelebráns Válóczy József esztergomi teológiatanár, Budafok-Felsőváros plébánosa volt.

Bevezetőjében az idén ezüstmisés egykori tanártárs és barát felidézte, hogy Hollai Antal egyszer örömmel mutatott neki egy fotóalbumot. Tanítványaitól, a Don Bosco katolikus iskola végzős diákjaitól kapta, benne a következő, neki dedikált gondolat szerepelt: „Az emlékezéshez nem emlék kell, hanem szeretet.” Akik ma itt vagyunk, valamiképp tudjuk ezt – mondta Válóczy József. Hozzátette: imádkozzunk érte is és egymásért is, hogy ezt a szeretet tanuljuk magunkban ápolni, növelni és egymásban, a másikban értékelni.

Homíliát Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos, tanszékvezető főiskolai tanár, egyetemi lelkész mondott. A szentírási szakaszokhoz fűzött gondolatai végén utalt Hollai Antal életének és szolgálatának a felolvasott evangéliumi résszel kapcsolatos párhuzamaira. Felidézte Belon Gellért alakját, akit 1959-ben XXIII. János pápa pécsi püspökké nevezett ki, de akinek felszenteléséhez a kommunista államhatalom huszonhárom éven keresztül nem járult hozzá. Így az egykori spirituális plébánosként szolgált tovább, szívesen vállalva a félreállítás évtizedeit, és plébániájára visszavonultan elmélyedt Isten igéjében, a Szentírásban. 1982-ben, amikor már öreg és beteg volt, megengedték püspökké szentelését. Addigra  – lelkigyakorlatai és írásai révén – országosan ismertté lett.

Kispapként Hollai Antalt nagyon megérintette Belon Gellért lelkisége. Személyesen ismerte a püspököt, és nagyon tisztelte rejtett, alázatos életét. A később szintén spirituálisként és plébánosként szolgáló Antal atya is szerény mosollyal tudott felülemelkedni mindazon, ami érte, és folytatta az evangélium megélésének útját, amivel sokakat gazdagított.

Az évközi 17. vasárnap evangéliuma midannyiunkat arra hív, hogy keressük az egyetlen igaz és megmaradó értéket. Nyáron, a szabadságok idején talán több időnk van önmagunkba nézni, és rendezni a kapcsolatainkat azokkal, akiktől kicsit távolabb kerültünk. Antal atya most megjelent második könyve is segíthet bennünket ebben – fogalmazott homíliájában Pákozdi István.

A szentmise után bemutatták a Szemlélni és befogadni című kötetet, amely Hollai Antal Jelenések könyvéről írt elmélkedéseit tartalmazza. A könyv előszavát író Kocsis Imre váci nagyprépost, pápai káplán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője elmondta: Antal atya könyve alapvetően lelkiségi mű, amely azonban a szentírástudomány szempontjából is értékes. A biblikus szakember szerint a könyv kiváló segítség azoknak, akik a Jelenések könyve teológiai tartalma és lelki üzenete iránt érdeklődnek. A szerző a részletkérdések hosszasabb fejtegetése nélkül is szakszerűen, a bibliatudomány mai álláspontjának megfelelően értelmezi a szimbolikus alakokról szóló leírásokat. A professzor rendkívül találónak nevezte Hollai Antal megfogalmazását: „ez a szentírási könyv nem az ismeretlen jövő kíváncsiskodó fürkészése, hanem a jelennek szóló útmutatás”. Felhívta a jelenlevők figyelmét a szerző egy fontos mondatára: a végidőre való figyelemnek éppen az a célja, hogy a jelenben segítsen „vállalni a hűség útját minden megpróbáltatás között, és a remény embereként élni és világítani mások számára is ebben a világban”.

A Szemlélni és befogadni című könyv a Szent István Társulat könyvesboltjában kapható.

A megemlékezés végén a hála és a szeretet kifejezésének csendes gesztusaként az emlékezés koszorúit helyezték el a templom falán lévő emléktáblán: Csernus László képviselő (Újbuda Önkormányzata); Bene Lajos, a plébániai képviselőtestület jegyzője; Gerséné Márkus Mária igazgatóhelyettes (Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda), Kristóf József, az Albertfalvi Keresztény Társas Kör elnöke.

A szentmisén és a könyvbemutatón közreműködött a plébánia kórusa; továbbá Bene Balázs orgonán, Papp Györgyi hegedűn és Ludmány Emil brácsán.

Forrás: Albertfalvi Plébánia

Fotó: Wappler Anna

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria