Holland támogatók látogatták meg a nagyváradi Caritas Catolicát

Külhoni – 2018. május 25., péntek | 13:03

A hollandiai Uden és Schijndel karitászcsoportjainak munkatársai látogattak Nagyváradra május 14. és 18. között. A holland csoportok a nagyváradi Caritas Catolica kiemelt támogatói.

A vendégek a nagyváradi Caritas Catolica által fenntartott vagy támogatott idősotthonokban, otthoni beteggondozói központokban, szegénykonyhákon és árvaházakban jártak. A püspöki palotában találkoztak Böcskei László megyéspüspökkel, aki köszönetet mondott nekik sokéves, önzetlen támogatásukért, és beszámolt az egyházmegye jövőbeli terveiről.

Május 18-án, pénteken Horváth Béla polgármester vezetésével a holland csoport látogatást tett a Szalacs községben élő roma családoknál, akiknek adományokat is vittek.

A Stichting Caritas St. Petrus Uden, valamint a Stichting Caritas Oost-Europa Schijndel a nagyváradi Caritas Catolica kiemelt támogatója, tagjaik azonban nem különösebben jómódúak, hanem hétköznapi, főleg nyugdíjas emberek, akik úgy döntöttek, szabadidejüket karitatív tevékenységre fordítják. Ruhákat, élelmiszereket, egészségügyi eszközöket, bútorokat és egyéb adományokat gyűjtenek Hollandiában, melyekkel rendszeresen támogatják a nagyváradi Caritas Catolica ellátottait.

Képviselőik évről évre ellátogatnak Nagyváradra, ezúttal azonban egy nagyobb csoport, tizenöt fő érkezett, hogy az adományok összegyűjtésében, szortírozásában, csomagolásában segédkező önkéntesek is személyesen találkozhassanak azokkal a rászorulókkal, akikért tulajdonképpen az egészet csinálják. A csoportot a schijndeli Karitásztól Ad van den Brand, az udeni Karitász képviseletében pedig Wilhelmien Donkers vezette.

„A jóléti társadalmakban élő embereknek segíteniük kell a kevésbé szerencséseket. Én magam keresztény vagyok. Nem érzem úgy, hogy ettől több vagy kevesebb lennék másoknál. De tény, hogy a hitünk összeköt bennünket, és örülök neki, hogy Nagyváradon működik a karitászszervezet, amelyet megismertünk, amelyben megbízunk – nyilatkozta Wilhelmien Donkers. – Hiszek benne, hogy együtt képesek vagyunk jobb hellyé tenni, ha nem is a világot, de legalább a környezetünket. Ezért szeretnék köszönetet mondani a hazai támogatóknak és a nagyváradiaknak is, amiért partnereink ebben a küldetésben.”

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria