Homa Ildikó szociális testvér mutatta be könyvét Nagyváradon

Külhoni – 2016. május 23., hétfő | 15:24

Május 20-án, pénteken könyvbemutatóval és dedikálással egybekötött előadást tartott Homa Ildikó kolozsvári pszichológus, szociális testvér a nagyváradi katolikus püspöki palota dísztermében.

Az önismeret szükségessége, ennek lehetősége, illetve különböző megnyilvánulási formái voltak a központi témája annak a péntek délutáni, könyvbemutatóval és dedikálással egybekötött előadásnak, melyet az egzisztencia-analízissel, logoterápiával és nyelvészettel is foglalkozó Homa Ildikó Valaki mondja meg, milyen az élet, valaki mondja meg, miért ilyen… címmel tartott a nagyváradi katolikus püspöki palota dísztermében.

Az érdeklődőket Böcskei László megyéspüspök köszöntötte. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a rendezvény abba a programsorozatba illeszkedik, amely a hitoktatók munkájára és szakmai továbbképzésére koncentrál, segédanyagot nyújtva számukra ahhoz, hogy keresztény nevelői hivatásukat teljesíteni tudják. A nagyváradi egyházmegye hitoktatói havi rendszerességgel találkoznak a kateketikai központban, ahol gyakorlati megbeszéléseket tartanak vagy szakmai továbbképzéseken vesznek részt. Böcskei László püspök nagy hangsúlyt fektet az egyházmegyében zajló hitoktatás minőségére, a hitoktatókkal való kapcsolattartásra. Hogy mennyire fontos az ő tevékenységük, jelzi az is, hogy a romániai püspöki konferencia legutóbbi ülésén a jelenlegi nuncius is olyan üzenetet fogalmazott meg, miszerint a katolikus nevelésben minden lehetőséget meg kell ragadni az igazság kifejezésére, mely alapul szolgálhat a fiatalok számára további életük folyamán. A főpásztor ugyanakkor megjegyezte: meggyőződése, hogy valamilyen formában mindannyian oktatók vagyunk azon a helyen, ahol élünk, dolgozunk és megfordulunk, hiszen tapasztalatainkat megosztjuk másokkal.

Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója külön köszönetet mondott Benedek Ramóna hitoktatónak a könyvbemutató szervezésében nyújtott segítségéért. A kiadó igazgatója elmondta, hogy a váradi könyvbemutató a huszadik a sorban, majd felhívta a figyelmet Homa Ildikó kötetének jelentőségére. Kiemelte, hogy a kötet egyfajta missziós feladatot is betölt, hiszen a teológia és a pszichológia találkozási pontjából kiindulva szólítja meg az olvasót, akit „Isten a képmására és hasonlatosságára teremtett”, aki ezáltal teremtettsége folytán értékes, de akinek a hétköznapokban talán sok problémával kell megküzdenie. 

Homa Ildikó előadásában abból a gondolatból indult ki, hogy a nevelés a bábáskodáshoz hasonlítható, és az, hogy életünk folyamán szülész vagy boszorkány szerep jut nekünk, azon múlik, hogy mi magunk hogyan tekintünk a saját szerepünkre, identitásunkra, életünkre, milyen a felfogásunk és a hitbeli meggyőződésünk. Szó esett továbbá a különféle antropológiai modellekről, talentumokról és arról is, hogy miért, illetve mennyire szükséges az önismeret az üdvösséghez.

Forrás és fotó: Erdély Online

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria