Húszéves az esztergomi szeminárium kápolnája

Hazai – 2014. szeptember 16., kedd | 16:59

Az Esztergomi Hittudományi Főiskolán szeptember 13-án nyitotta meg a tanévet Székely János püspök-rektor. Másnap az Érseki Papnevelő Intézetben mutatott be hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros a kápolna felszentelésének 20. évfordulóján – tájékoztatott Frankó Tamás, a szeminárium prefektusa.

Az Esztergomi Hittudományi Főiskolán szeptember 13-án nyitotta meg a tanévet Székely János püspök, az intézmény rektora. A Szent Adalbert Központ kápolnájában mutatta be a Veni Sancte misét a tanár atyákkal együtt, a papnövendékek és világi hallgatók részvételével.

Székely János már a szentmise bevezetőjében felhívta a figyelmet, hogy az egyetlen tanító Krisztus, Őrá kell figyelni. A püspök homíliában arra buzdította a kispapokat, hogy tiszteljék a másikban a szolgálatra meghívottat, a civil hallgatók figyelmét pedig a világban való tanúságtétel fontosságára hívta fel. A szentmise után jó hangulatú agapé következett, melyen a fiatalok kötetlen beszélgetésekből merítettek erőt az új év megkezdéséhez.

Másnap, szeptember 14-én az Érseki Papnevelő Intézet kápolnájának búcsúját ülték meg a szeminaristák. A kápolna felszentelésének 20. évfordulóját ünneplő szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálta. A főpásztor szentbeszédben a papi léttel kapcsolatban így fogalmazott: „Az egyházban nekünk, papoknak az önazonosságunk, az életünk értelme, értelmessége abban áll, hogy velünk és rajtunk keresztül különlegesen működni akar Jézus Krisztus. Mégpedig az egész egyház és az egész emberiség javára.”

A gazdag ifjú esetét felidézve kiemelte a teljes odaadás fontosságát, hogy bátran adjuk el mindenünket, hiszen kapunk hozzá erőt: „Mi, akik papok lettünk vagy a papságra készülünk, a teljes elkötelezettségnek az állapotában akarunk élni. Azt mondjuk Jézusnak, hogy »Igen, eladjuk mindenünket, amink van, és így próbálunk követni, így fogunk követni Téged!«” Ha mégis bármit vissza akarnánk csempészni magunknak, akkor korrekcióra szorulunk, akkor újra át kell tekintenünk életünk rendjét és pályáját, és vissza kell találnunk a teljes odaadás útjára – figyelmeztetett a bíboros. Erdő Péter beszéde végén hangsúlyozta, hogy Krisztustól „mindig megkapjuk az erőt ahhoz, hogy illő módon, hűségesen végezzük azt a küldetést, amit ránk bízott”.

A záróáldás előtt a szemináriumtól azt a feszületet kapta ajándékba a bíboros, amelynek a mását adják a ballagó papnövendékeknek. Ennek az a különlegessége, hogy a XII. századi, úgynevezett „esztergomi feszület” korpuszának másolata van rajta, és alatta az a plakett, melyen a régi szeminárium és az esztergomi bazilika képe látható az Oremus pro invicem (Imádkozzunk egymásért) felirattal. (Ez a plakett volt azokon a feszületeken is, amelyeket a régi szemináriumból ballagó diákok kaptak a háború előtti időkben.)

A papnövendékek az ünnepi szentmisét követően a szeminárium dísztermében beszélgettek a főpásztorral; szó esett a papképzésről, a tudományos és lelki képzés összhangjának fontosságáról.

Fotó: Tóth János

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria