Idén is felbőgtek a motorok Máriapócson – Motorosok búcsúját ünnepelték nemzeti kegyhelyünkön

Hazai – 2016. július 31., vasárnap | 18:22

A Görögkatolikus Motorosok Közössége július 30-án, szombaton nyolcadik alkalommal szervezte meg Máriapócson a motorosok zarándoklatát és búcsúját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A görögkatolikuson kívül több civil és egyházi – például a Pálos Motoros Baráti Kör tagjai – motoros közösség is elzarándokolt két keréken a kegyhelyre. A legnagyobb zarándokcsoport Debrecenből indulva, a nyíradonyi és nyírbátori állomásokon folyamatosan kiegészülve érkezett a pócsi Szűzanyához.

A kegytemplomban a Mária-ikon előtt az első imaórát imádkozták el Kiss Zsolt nyírbátori parókus, a zarándoklat egyik főszervezőjének a vezetésével a motorosok, akiket Bodogán László hajdúböszörményi parókus köszöntött. Beszédében kiemelte, azzal, hogy a végcéljuk Máriapócs volt, összekötötték a motorozásukat, a szórakozásukat egy magasabb dimenzióval, így az útjuk egy zarándoklat is volt egyben. Mint mondta, jó dolog, hogy habár sokan nem ismerik egymást, akik most jelen vannak, mégis egy közösséget alkotnak, aminek a Szentháromságon belüli közösség adja a mintáját. Rámutatott arra is, hogy a motorosok mindig igyekeznek valamerre, egy cél felé. Ez a cél ugyan földi, mégis mintája lehet egy másfajta útnak, ami a földről az égbe vezet.

„Széles utat!” – emlékeztetett a motorosok köszöntésére a szónok, majd hozzátette: miként az útjaik során ez nem mindig valósul meg, s gyakran döcögős, keskeny, rossz utakon is kell haladniuk, mégis végigmennek rajta, úgy az életben is gyakran kell nehézségekkel, problémákkal megküzdeniük, ám nem szabad feladniuk, letérniük, mert látniuk kell, hogy az ő céljuk más, az ő útjuk máshová tart.

Beszéde végén Bodogán László azt kívánta a jelenlévőknek, hogy amikor motorra ülnek és élményekkel gazdagodnak útjaik során, akkor ezekben fedezzék fel Isten végtelen szépségét és gazdagságát, amelyekkel ő meg akar ajándékozni mindenkit.

A közös imádság a pannachida szertartásával zárult, amelyben a balesetben elhunyt társaikról emlékeztek meg a zarándokok.

Ezt követően az Emmánuel Zarándokközpont előtti téren felsorakozott vaslovak hangja egyszerre bőgött fel, s a „motorok éneke” alatt a motoros atyák megáldották a zarándokokat és gépeiket.

A lelkigyakorlatos- és zarándokházban Fekete András hajdúszoboszlói parókus várta az érdeklődőket, aki képekkel és videókkal színesített úti beszámolót tartott a Görögkatolikus Motorosok Közössége által 2014-ben szervezett nagy motoros zarándoklatról, amely keretében közel 8 ezer kilométert megtéve keresték fel Európa olyan kiemelkedő kegyhelyeit, mint Lourdes, Santiago de Compostela, Fatima, Alttötting és Mariazell.

A búcsú végén a motorosok közösen elgurultak megtekinteni a baktalórántházi Degenfeld-kastélyt.

Fotó: Zadubenszki Norbert

Zadubenszki Norbert/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria