Idén is igazi ökumenikus advent lesz Debrecenben

Hazai – 2018. november 27., kedd | 18:51

November 26-án sajtótájékoztatót tartottak a debreceni régi városházán a város, a helyi egyházak és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának szervezésében megvalósuló adventi programokról.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen részt vett Papp László, Debrecen polgármestere; Ruszin Romulusz dandártábornok; Fekete Károly református püspök; Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita; Törő András római katolikus püspöki titkár; Asztalos Richárd evangélikus lelkész; Bereczki Lajos baptista lelkész; Sipos Barnabás ortodox parókus és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.


Papp László polgármester kiemelte a város és a felekezetek gyümölcsöző együttműködését, majd ismertette a közelgő advent programjait. Idén mind a huszonnégy városrész bemutatkozik a városháza udvarán, továbbá az adventi időszak négy hétvégéjén a felekezetek és a városvezetés közös gyertyagyújtással fejezi ki Debrecen egységét.


Ruszin Romulusz dandártábornok elmondta, a karácsony az az ünnep, amikor a katonák és családjuk a legjobban érzik, hogy milyen nehéz a szolgálatuk. Idén karácsonykor is több száz katona fog szolgálatot teljesíteni, ahonnan csak gondolni tud családtagjaira. A dandártábornok köszönetét fejezte ki a városnak, az egyházaknak és azoknak, akik segítik, támogatják őket az év minden napján, ezért hálájuk jeléül december 2-án 19 órakor ünnepi koncertet adnak a Kölcsey Központban.


Fekete Károly református püspök kiemelte, hogy az adventi időben a nevelőszülői hálózat és a Református Szeretetszolgálat több száz gyermeket ajándékoz meg a debreceni Nagytemplomban, ahonnan advent utolsó vasárnapján istentiszteletet fog közvetíteni a Magyar Televízió. A református püspök érdekességként hozzátette, hogy a Kistemplomban hosszú évtizedek óta némán álló orgona karácsony első napján újra megszólal.


Kocsis Fülöp érsek-metropolita hangsúlyozta, a karácsonyt csak keresztény módon lehet megélni, mivel a szeretet ünnepe csak az Isten szeretetének köszönhető. Nem szabad elválasztani a keresztény szemlélettől, értékektől. Örömmel tapasztalja, hogy Debrecen ezt vállalja, és így azok is rátalálhatnak az ünnep lényegi értékeire, akik ezt nem tartanák természetesnek.


Törő András püspöki titkár elmondta, az advent nem más, mint annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen a létező Isten. Az ünnepre hangolódva megtudhatjuk, hogy ő egy szerető Isten, szeretetből teremtett bennünket, és ezt a szeretetet ünnepeljük karácsonykor, azon az éjszakán, amikor Isten közénk érkezik. A méltó várakozást a különleges hangulatú hajnali szentmisék, az úgynevezett roráték régi hagyománya segíti. A korai misén való részvétel áldozattal jár, ahol a közösségben találkozunk egymással és Istennel. Emellett az egyházközségek szombatonként adventi koszorú készítésére is várják az érdeklődőket. December 24-én éjfélkor a Szent Anna-székesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét.


Asztalos Richárd evangélikus lelkész Törő Andráshoz csatlakozva ismertette az adventi koszorú történetét, majd hozzátette, közösségében idén karácsonykor a családoké a főszerep: családos istentiszteletet, családi karácsonyt, közös filmnézést szerveznek.


Bereczki Lajos baptista lelkész kiemelte, az adventi időben a Baptista Szeretetszolgálat több tízezer gyerekhez juttat el ajándékokat. A segélyszervezet a debreceni rendezvényeken is jelen lesz, az adománygyűjtésben fognak részt venni.


Sipos Barnabás ortodox parókus hangsúlyozta, Debrecen igazán büszke lehet arra, hogy nemcsak az ünnepek előtt, hanem bármilyen élethelyzetben számíthat egymásra a város vezetése és a helyi felekezetek. A karácsonyi programokba a debreceni ortodox egyházközség is bekapcsolódik, a gyertyagyújtások alkalmával adományokat is fognak gyűjteni. Január 5-én este 7 órától karácsonyi koncertre hívják az érdeklődőket.


Bódor Edit, a Főnix Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztató zárásaként ismertette a Debreceni Advent további programjait, többek között a gyermekeknek szervezett kézműves-foglalkozást és az „Útjaink” című programsorozatot, melynek keretében a különböző felekezetek képviselői tesznek tanúságot a Kölcsey Központban. Az adventi hetekben az Apolló moziban keresztény filmeket fognak vetíteni.


A sajtótájékoztatót követően a régi városháza udvarán a Debreceni Helyőrségi Zenekar adott koncertet, miközben a helyi cukrászdák által felajánlott kalácsot és bejglit lehetett megkóstolni. Idén 201 éve, hogy megnyitott az első debreceni cukrászüzem, az évfordulót december 1-jén délután ünneplik meg. Ez alkalommal 201 méteres foszlós kalácsot kínál hat debreceni cukrászda a régi városházán. Az idei adventi kalendáriumot a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai készítették el.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria