Idén is megrendezték az ökumenikus diákfilmszemlét

Kultúra – 2017. június 14., szerda | 13:17

A Sapientia Szerzetesi Főiskola látta vendégül június 10-én az ország különböző részeiből érkező diákfilmes csapatokat. A filmszemle idén is a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák tanulóit hívta rövidfilmek készítésére – tájékoztatott Wettstein József főszervező.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a „Semper reformanda – Amikor itt és most tenni kell” gondolat mint fő téma jegyében várták a filmes alkotásokat a szervezők, valamint meghirdették a szabadon választott téma kategóriát is.

Az immár hatodik alkalommal megszervezett diákfilmszemle az evangélikus, katolikus és református egyház központi oktatási intézeteinek támogatásával valósult meg. A verseny gyakorlati lebonyolítását a Budapesti Piarista Gimnázium Audiovizuális Kommunikáció Szakköre (AVK) vállalta. A versenyfelhívásra huszonhét iskolából negyvennégy, maximum nyolcperces film érkezett. Öttagú ökumenikus előzsűri értékelte a beküldött filmeket, így alakult ki a döntőbe jutott húsz alkotás listája.

A döntőbe jutottakon kívül a szervezők további tizenöt film alkotóit információs vetítésre hívták meg. A versenyfilmek vetítésével párhuzamosan egy másik teremben ezeket a filmeket is bemutatták és szakmailag értékelték. Ennek célja az volt, hogy minél több film készítői, minél több iskolai videoműhely tagjai kapjanak visszajelzést munkájukról, és útmutatást, bátorítást következő alkotásaikhoz.

A döntős filmek egész napon át tartó bemutatására számos érdeklődő érkezett. Vetítési blokkonként a zsűri szakmailag értékelte az alkotásokat. A bizottság olyan szakemberekből állt, akik filmkészítésben és filmes ismeretek átadásában egyaránt elismertek: Varsányi Ferenc filmrendező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója; Mispál Attila filmrendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó tanára; Gelencsér Gábor filmesztéta, az ELTE Filmtudományi Intézetének docense és Kutai Gergely, a Károli Gáspár Református Egyetem stúdiójának munkatársa.

A vetítéssorozat és a közönségszavazás után következett az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás. A „Semper reformanda” téma filmjeit két korcsoportra bontva rangsorolta a zsűri. Az általános iskolás alkotók közül az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tanulója lett az első helyezett A portás bácsi egy napja című legóanimációjával. Ugyanebben a kategóriában a középiskolás korcsoportban a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium videoszakkörének csapata nyert Itt és most című dokumentumfilmjével. Ebben a kategóriában a közönségdíjat a Kecskeméti Református Gimnázium diákjainak Message című filmdrámája kapta. A szabadon választott téma kategóriában az első díjat és a közönségdíjat is a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola két diákja nyerte a Grillező medve című filmparódiával. A részletes végeredmény és maguk a filmek is megtekinthetők az Ökumenikus Diákfilmszemle honlapján.

A díjakon túl különböző dicséreteket és különdíjakat is kiadott a zsűri. Ezek az elismerések tárgyjutalmakkal, az iskolai videostúdiók fejlesztését szolgáló felszerelésekkel jártak: zöldháttér-összeállítást, professzionális mikrofonkészletet, videoállványt, stúdiólámpát, derítőlapot vihettek haza a jól szerepelt filmek alkotói. Különdíj felajánlásával támogatta a filmszemlét a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Keresztény Élet Portál is.

Fotó: Wettstein József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria