Idén is megszervezték a „tettek napját” a szatmári egyházmegyében – KÉPRIPORT

Külhoni – 2016. június 2., csütörtök | 17:48

Harmadik alkalommal rendezték meg a „tettek napját” május 28-án a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fiataljainak részvételével, tíz településen.

A programba a szatmárnémeti székesegyház, a Szentlélek- és Szent Antal-plébánia, a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária- és a nagybányai Krisztus Király-plébánia, valamint a lázári, krasznabélteki, mezőfényi, csanálosi, kálmándi, kaplonyi és nagymajtényi katolikus közösségek fiataljai kapcsolódtak be. Az ifjúsági iroda által szervezett program célja idén is az volt, hogy a fiatalok figyelmét a tevékeny szeretetre irányítsa. Idén az irgalmasság rendkívüli szentéve kapcsán az irgalmasság testi és lelki cselekedetei is kiemelt szerepet kaptak.

A tizenkét plébánia fiataljai a „tettek napján” kerítést festettek; takarítottak a sekrestyékben; kertet rendeztek; papi sírokat gondoztak; de ellátogattak az idősek otthonába is, ahol énekeltek, beszélgettek. Játéknapot szerveztek hátrányos helyzetű gyerekeknek; a Szent Rita Egyesület neveltjeinek élelmiszercsomagokat állítottak össze; mások pedig gyertyatartókat készítettek, amelyeket eladtak, és a befolyt összeggel szegény családokat támogatnak.

A munka mellett az imára is szakított időt minden csoport, ebben is vezették őket a plébánosaik, akik a nap során kísérték őket, ahogyan a hitoktatók és a plébániai csoportvezetők is kivették részüket a szervezésből. A „tettek napja” egyre népszerűbb a fiatalok körében – ezt igazolja, hogy a harmadik egyházmegyei programba minden eddiginél többen kapcsolódtak be.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria