Ikonszentelés Miskolcon a püspöki kápolnában

Hazai – 2015. március 27., péntek | 15:37

Március 25-én Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa és Kocsis Fülöp metropolita szentelte meg a Miskolci Egyházmegye székházának kápolnájában a királyi ajtó ikonját a vendég érsekek és püspökök jelenlétében – tájékoztat az egyházmegye.


A királyi ajtók képei többnyire Szűz Mária örömhírvételének jelenetét ábrázolják. Azt a jelenetet, amelyben Isten meglátogatja az ő népét, és amely meghatározza az emberi történelem útját.

A most elkészült, az Örömhírvételt ábrázoló ikon Seres Tamás festő keze munkája, csakúgy, mint a székesegyház és a székház homlokzatának ikonjai és a díszterem Akathisztosz-ikonja is.

Leonardo Sandri bíboros március 22. és 25. között Magyarországra látogatott a máriapócsi nemzeti kegyhely létrejöttének háromszázadik évfordulója és a felújított miskolci székesegyház megáldása alkalmából.

Március 20-án Ferenc pápa a Magyar Katolikus Egyházon belül a bizánci rítusú katolikusok számára megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat.

A Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte, megtéve a Hajdúdorogi Metropolitai Szék szuffragáneus (alárendelt) egyházmegyéjévé, amelynek első püspökévé Orosz Atanázt nevezte ki, áthelyezve őt a paniumi címzetes püspöki székből.

Fotó: Bak László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria