Ikrek szolgálják augusztustól a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébánia közösségét

Külhoni – 2016. július 23., szombat | 18:00

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Tamás Barna főegyházmegyei ifjúsági főlelkészt nevezte ki plébánosnak a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániára. Ikertestvére, Tamás Huba pedig – homoródkarácsonyfalvi megbízatása meghagyásával – kisegítő lelkészi kinevezést kapott ugyanide.

Tamás Barna és Tamás Huba így ezentúl szülővárosukban szolgálnak majd, ami ritka a katolikus egyházban, ahogy az is, hogy ikerpapok szolgálnak egy plébánián.

Az én álmom megvalósulni látszik – idézte fel Tamás Barna. – Úgy jöttem ide, hogy előtte hat évig Fogarasban voltam plébános, mellette pedig ifjúsági lelkész. Innen láttam, hogy Erdély ifjúsága inkább a Székelyföldön van. Úgy éreztem, ide kellene koncentrálni, itt lenne a helyem. Amikor az érsek úrnak elmondtam a meglátásomat, azt mondta, keressek egy olyan plébánost, aki nyitott erre, aki mellett megengedhetem magamnak, hogy csak részmunkaidőben szolgáljak a plébánián, és az energiám nagy részét az ifjúságra fordíthatom.

Botár Gábor atya első szóra nyitott volt erre. Segítettem neki mindenben, de a hangsúly az ifjúságpasztoráción volt. Aztán megtörtént februárban a tragédia, Gábor atya meghalt. Ezek után úgy éreztem, kötelez ez a közösség, vezetni kell őket a nehéz időben, a gyászban. Azt remélem, sikerült az emberek bizalmát elnyernem, és ők is kérték, jelezték, jó lenne, ha maradnék – folytatja visszaemlékezését az új plébános.

Hozzátette, nem volt egyszerű a döntés, mert neki továbbra is fontos az ifjúsággal való foglalkozás. Ráadásul a sok feladatot egyedül nem is tudta volna ellátni. Azzal, hogy mostantól a testvére is besegít, nagy tehertől szabadult meg.

Kértem, hogy a testvérem lehessen a segítségem. Sokkal könnyebb így, hogy ismerjük egymást, együtt tudunk gondolkodni – hangsúlyozza a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébánia új plébánosa.

Mindketten ugyanazt a pályát választották, igaz, Huba atya az érettségi után egy évet még gondolkodott a pályaválasztásról.

Manapság már a házasság tekintetében is nagyon nehéz elkötelezni magukat a fiataloknak valaki mellett, nehéz döntést hozni egy életre. Sokan leginkább a nem döntést választják. Pedig a döntés nagyon fontos. Akkor pedagógusi pályán is gondolkodtam, de beigazolódott, hogy a papi hivatás egyben pedagógusi pálya is – mondja Tamás Huba.

Szüleik, mint mondják, templomba járó emberek voltak, így közel érezhették magukat az egyházhoz. Nagyon szép papi példákat is láttak, ami szintén megerősítette őket a hivatástudatukban. Egy év különbséggel szentelték őket pappá, Barna atyát Gyergyószentmiklósra helyezték, aztán Rómában tanult, majd Fogarasra került, és Jakubinyi György érsek egyben ifjúsági főlelkésszé is kinevezte. Huba atya Baróton kezdte meg a szolgálatot, majd ő is Rómában végzett tanulmányokat.

Jó volt Fogarason lenni, egy szép örökség, de úgy éreztem, hogy a szórványban a múltat kozmetikázzuk. Kevés volt a gyermek, és azt látom, hogy a szórványmagyarság ott már bement a zsákutcába. Sajnos látni lehet az út végét – folytatja Tamás Barna.

Szerte a világban nagy kihívás manapság megtartani a fiatalságot az egyházon belül, és nem könnyű az új generációkat sem becsalogatni a templomokba. A lelkipásztor azonban nem aggódik, mert vannak előtte jól működő példák, mint amilyen Kis Szent Teréz-plébániáé is – teszi hozzá.

Botár Gábor atya karizmatikus ember volt, meg tudta szólítani a fiatalokat, meg tudta tölteni a templomot élettel, ifjúsággal. A hitoktatásra is nagy hangsúly került, mert tudta ő is, ha a szülőkkel karöltve már gyermekkortól foglalkoznak a fiatalokkal, az már nagyon sokat számít. Ezt az örökséget, amit Gábor atya ránk hagyott, folytatni kötelességünk, ebben érzem a nagy felelősséget – hangsúlyozza Barna atya.

Testvére, Tamás Huba Homoródkarácsonyfalván az átlagéletkort tekintve idősebb közösséget vezet, de családpasztorációs tanulmányainak köszönhetően is hatékony segítséget jelenthet majd testvérének.

Valóban idősebbek a hívek ott, ahol én szolgálok, de gyermekek is vannak, hiszen hozzánk tartoznak a gyermekelhelyező központ és a kisegítő iskola fiataljai is. Minden második évben 30-40 elsőáldozó van nálunk. Külön kihívás ez számomra, hogy van egy külön anyaegyházközség, amely olyan, mint egy kotló, amelynek annyi csibéje van, hogy éppen elfér a szárnyai alatt – mondja nevetve Huba atya. – Meg kellett tanulni, hogy lehet ezeket az embereket úgy összefogni, hogy azt érezzék, egy közösségbe tartoznak. Ennek egyik módját abban találtam meg, hogy egymás búcsúit meglátogatjuk, és a zártkörű ünnepség helyett mindenkit meghívunk, aki szívesen eljön. Szentmártonban például egy egészen jó kis mulatság kerekedett ebből, ahol az emberek ismerkedhettek, örülhettek egymásnak. De szerveztünk már közösen zarándokutat Međugorjéba is, és nemrég jöttünk haza Lengyelországból.

Jó hallgatni, ha valaki lelkesedéssel beszél a munkájáról, azt is gondolhatnánk, hogy mindenki álma lehet egy ilyen hivatás. 

A paptestvérek nem adják föl, rendszeresen foglalkoznak a fiatalokkal, és aki fogékony rá, azt buzdítják is a papi hivatásra. Huba atya ministránslelkész is, ez egy jó lehetőség, hogy táborok, képzések szervezésével lehetőséget biztosítson, hogy egy-egy fiatal elmélyülhessen a papi hivatásról való gondolkodásban.

Ami új dimenziókat nyithat... – veszi át a szót ismét Barna atya −, az az, hogy szeretnénk a fiatal családosokkal is foglalkozni, mert nem könnyű manapság a keresztény értékek mellett megmaradni a családban. A plébánia adminisztrációs dolgaiban is számítok Hubára, mert neki több tehetsége van hozzá. Szóval, nem vagyunk kezdők, nem ijedünk meg a sok feladattól, sőt megtiszteltetés nekünk egy ilyen közösséget vezetni.

Mi együttdolgoztunk gyerekkorunk óta, össze vagyunk hangolódva annyira, hogy egy-egy tekintetből értjük egymást. Ezeket már megharcoltuk egymással kiskorunkban – teszi hozzá Huba atya nevetve.

Nem is kérdés, hogy büszkék rájuk a szüleik, de az atyák szerint boldogok is, mert kárpótolja őket Isten azért, hogy elengedték mindkettőjüket. Elmondták, az is egy áldás az életükben, hogy közel lehetnek a Sikaszóban élő nyugdíjas szülőkhöz, akikkel a mai napig rendszeresen találkoznak és ki is kérik egymás véleményét.

A hivatást Istentől kapjuk, de ha nem pártolja valaki, azt el is lehet veszíteni, el is lehet játszani. Nem hiába mondja Jézus, hogy aki elhagyja anyját és apját, száz annyit kap, és ráadásul az örök életet. Mi is ezt éljük itt meg: Istentől száz annyi gyermeket kaptunk, apát, anyát, és számunkra most ez a legfontosabb, hogy ennek a közösségnek a lelkipásztorai lehetünk – zárja Huba atya.

Az uh.ro székelyudvarhelyi hírportálon megjelent írás teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Uh.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria