Imádkozzunk együtt kilencedet Szalézi Szent Ferenc közbenjárásáért!

Megszentelt élet – 2017. augusztus 10., csütörtök | 17:37

Közeledik augusztus 21., Szalézi Szent Ferenc születésének 450. évfordulója. A szalézi munkatársak kilencedre hívnak mindenkit, amely augusztus 12-én, szombaton kezdődik.

Az augusztus 12-én kezdődő kilenced alkalmat ad arra, hogy újra felfedezzük Szalézi Szent Ferenc tanításának gazdagságát és aktualitását. A szalézi munkatársak kilencedre hívnak mindenkit, amelyben hálát adnak Szalézi Szent Ferenc meg nem szűnő bátorításáért, hogy bármely élethelyzetben életszentségre törekedjünk. S egyben a közelgő Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében közbenjárását kérjük, hogy életünk középpontja valóban Jézus legyen, Ő legyen életünk, gondolkodásunk mércéje. Az Ő fénye melegítse mindazokat, akikhez küld minket az Úr.

Kilenced Szalézi Szent Ferenc közbenjárásáért

A kilenced menete:

Szánjunk néhány percet a napi, Szent Ferenctől származó gondolaton való elmélkedésre. Majd mindennap mondjuk el Szent Ferenc imáját a szolgáló szeretet megéléséért, majd egy Miatyánkot és egy Dicsőséget – hálaadásként a meghívásért, hogy Isten országát építhetjük. Keressük a lehetőségét annak, hogy a kilenced alatt szentségimádáson is vegyünk részt.

Imák

Uram, te mindig jobban szerettél minket, mint saját magadat, s egyre ezt teszed ma is, amikor az Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk. Te azt akarod, hogy bennünk is oly nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy a másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat. Taníts meg arra, hogy szeretetemet tettekkel bizonyítsam, hogy testvéremért megtegyem mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzam érte, és minden kínálkozó alkalommal szolgáljam őt. Tégy felkészültté arra, hogy minden fenntartás nélkül elkötelezzem magam testvéreim szolgálatában, és életemet adjam értük. Add meg azt is, hogy mások elképzelése és akarata szerint is szolgálni tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a kereszten haldokolva erre tanítottál engem! Ámen.

Miatyánk...
Dicsőség...

1. nap
Törekedj a személyes találkozásra Jézussal! Hívd a Szentlelket, hogy tanítson imádkozni!

„Isten színe elé helyezkedünk… Erősen gondoljunk Istennek végtelenségére, aki mindenben s mindenütt teljesen és lényegileg jelen van.”

2. nap
Add át napjaid zsongását, nehézségeit, vágyait az Úrnak! Bízd rá mindened!

„Ezért lelkünk az elmélkedéshez mindenkor azzal készüljön, hogy alaposan foglalkozzék Isten jelenlétének gondolatával.”

3. nap
Nézz az Úrra! Ő elfogad téged.

„Gondold el, hogy nemcsak jelen van ott, ahol te vagy, hanem benned van, lelkedet betölti, eleveníti, élteti, és isteni jelenlétével fönntartja.”

4. nap
Merd hallgatni a csendet!

„Jézus velünk van, s mintha őt látnánk, amiképpen barátainkat szoktuk elképzelni, s róluk ilyenformán szólunk: úgy tetszik, mintha látnám őt, hogy ezt vagy azt teszi; úgy rémlik, mintha hallanám őt.”

5. nap
Fogadd be a Fényt, ami az Ő jelenlétéből sugárzik rád!

„Ha a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt állasz, akkor Jézus jelenléte a templomban nem puszta képzelet, hanem valóság; mert a kenyérnek külső színe csak fátyol, amely őt szemünk elől elrejti. Ő valóban lát, s valóban megfigyel bennünket, bár valódi alakjában mi nem is látjuk őt.”

6. nap
Engedd, hogy megszólítson Isten Igéje!

„Különösen ajánlom neked a szív bensőséges imádságát; főleg pedig azt, amely isteni Üdvözítőnk életével és szenvedésével foglalkozik. Mert annak szemlélése és megfontolása által lelked azzal egészen betelik, és egész külső és belső életedet az övé szerint fogod irányítani. Ő a világ világossága: tehát őbenne, őáltala és őérette kell megvilágosodnunk.”

7. nap
Ne bántson, ha elkalandoztál! Tekints újra Jézusra!

„Sose engedd tehát, hogy vágyódásaid, bármily kicsinyek és jelentéktelenek is, nyugtalanítsanak; mert a kicsinyekre nagyok következnek majd, s lelked fogékonyabb lesz a zavarra és nyugtalankodásra. Ha tehát nyugtalanság bánt, ajánld magad Istennek.”

8. nap
Adj hálát saját lelki javaidért, és mindenkiért, akik segítik életed!

„Tégy mindent Isten nevében, s akkor bizonyára jól fogsz végezni mindent. Akár egyél, akár igyál, akár aludjál vagy szórakozzál, avagy bármely csekély dologgal foglalkozzál, mindig nagy érdemed lesz Isten előtt, ha mindent jó szándékkal s azért cselekszel, mert ez Istennek szent akarata.”

9.nap
Mások gyengeségében is szeretetben lásd meg Jézust!

„Minden eljárásod legyen méltányos és igazságos. Képzeld, hogy felebarátod a te helyedben van, te pedig az övében, s ekkor ítéleted bizonyára méltányos lesz.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria