Imádkozzunk összetartó közösségekért! – Kovács Gergely érsek bérmált Maroshévízen

Külhoni – 2021. április 30., péntek | 15:10

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek április 29-én Maroshévízen 38 bérmálandónak szolgáltatta ki a keresztény nagykorúság szentségét a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban.

A huszonhat százalékban magyarok lakta Maroshévízen idén tartották meg a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt bérmálást.

A környékbeli papok koncelebrálásával bemutatott szentmise előtt a helyi egyháztanács elnöke köszöntötte Kovács Gergely érseket. Ezt követően az egyik bérmálandó diáklány elszavalta Reményik Sándor Kegyelem című versét.

A főpásztor a bérmálási szentmise homíliájában megismételte a költő versének záró szavait, s aláhúzta a mű mondanivalóját: Isten kegyelmének ingyenes mivoltát. A jelenlévőket arra buzdította: legyenek nyitottak, befogadóak erre a kegyelemre, hogy lelki gyümölcsöket teremhessen az életükben.

Kovács Gergely érsek szentbeszédében többek között a maroshévízi templom oltárterítőjén olvasható feliratról – „Péter hitével, Pál szívével” – is beszélt. Hangsúlyozta: a kereszténység két kiemelkedő, „oszlopos” tagja különféle adottságokkal rendelkezett; neveltetésük, lelki alkatuk, tanultságuk, személyiségvonásaik rendkívül különbözőek voltak, mégis közösségben maradtak egymással a hitben.

A főpásztor reményét fejezte ki, hogy a maroshévízi plébániaközösség is összetartó, lelki gyümölcsöket termő közösség marad – ennek érdekében az ima rendszeres gyakorlására buzdította a híveket.

A szentmise végén László Áron plébános közvetlen szavakkal megköszönte a gyulafehérvári érseknek a bérmálást, s az elhangzottakhoz kapcsolódóan az összetartozás és a hit kapcsolatáról beszélt.

Kovács Gergely érsek az áldás előtt megköszönte László Áron Maroshévízen két évtizede tartó, közösségépítő szolgálatát, s egyúttal meghívta a jelenlévőket: ha tehetik, látogassanak el Gyulafehérvárra, hogy épülhessen a települések és az érsekség közötti kapcsolat.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora folytatta bérmaútját az erdélyi településeken.

Szerző: Körössy László

Fotó: Rókai János

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria