Imaest a tiszta szerelemért Keszthelyen

Kishírek – 2018. március 23., péntek | 12:14

Március 17-én közel ötven fiatal gyűlt össze a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában, hogy együtt imádkozzanak az Isten akarata szerint megélt szerelemért.

Tíz évvel ezelőtt, 2008 márciusában – Roska Péter kezdeményezésére és Bíró László családreferens püspök támogatásával – „Boldogok a tisztaszívűek” mottóval imakonferenciát szerveztek Budapesten azzal a céllal, hogy együtt gondolkodjanak a fiatalok tiszta életre neveléséről. Ezt követően, 2008. szeptember 26-án mintegy kétszáz fiatal vett részt a tiszta szerelemért tartott első imaesten a budapesti Egyetemi templomban. Azóta évről évre egyre több város csatlakozik e kezdeményezéshez.

A keszthelyi AjándékSzervezők imacsoport szervezésében idén március 17-én közel ötven fiatal gyűlt össze és imádkozott együtt a keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában a tiszta, Isten akarata szerint megélt szerelemért, házasságért. Budapestről, Sopronból, Szombathelyről, Zalaegerszegről, Pápáról, Veszprémből, Sárvárról, Ajkáról, Türjéről, Alsónemesapátiból, Felsőpáhokról, Cserszegtomajról, Kecskemétről, Nagykanizsáról, Szegedről és Pécsről is érkeztek résztvevők.

A programban filmvetítés, egy fiatal házaspár tanúságtétele, szentségimádás, szentmise és Fodor János egyházmegyei családreferens tanítása szerepelt.

Fodor János kifejtette: a házastársi szeretet, a valódi isteni és embertársi szeretet csak akkor lehetséges, ha tiszta a szívünk. A legfontosabb feladat minden ember életében, hogy éretté váljon a szeretetre, megszerezze a tiszta szív ajándékát, rábízva magát Jézusra – hogy Ő fel tudjon emelni a bűnből, be tudjon gyógyítani minden lelki sebet, meg tudjon szabadítani valamennyi, a bűnből eredő kényszertől.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye/Ágh Adrienn, Paulics Piroska

Fotó: Bognár Katalin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria