In memoriam Molnár Béla

Nézőpont – 2017. április 18., kedd | 13:24

Az április 8-án elhunyt Molnár Béla atyára emlékezik Fodor Artur, aki a Regnum Marianum mozgalom irodavezetőjeként közelről ismerhette a közösség köreiben igen népszerű lelkipásztort.

Béla atya 71 évesen hagyott itt minket. Tudtuk, hogy egészsége az utóbbi években nagyon megromlott, de halálhíre mégis váratlanul ért minket, és megrendítően hatott.

Bő öt év volt az az időszak, amikor irodavezetőként 2001-től 2006-ig közvetlenül együtt dolgoztam vele regnumi házfőnöksége idején. Nem a távolság szépíti meg, hogy csak pozitív élményeim, emlékeim vannak minden közös ügyünkről, munkánkról és találkozásunkról. Azok közé a nem gyakran fellelhető kooperatív vezetők közé tartozott, akik többre értékelték a közös bölcsességet, mintsem hogy saját akaratukat kizárólagosan keresztülvigyék. Olyan szolgálatkész pap volt, akivel kiegyensúlyozottan és hatékonyan lehetett együtt munkálkodni. Sajátos stílusa és humora, jó értelemben vett nagyvonalúsága sokszor áthidalta a nehéz pillanatokat.

Molnár Béla, 2014. december 8-án, a Szent István-bazilikában Somogyi Sándortól átveszi a Regnum Marianum Év Embere díjat

2014-ben, hosszú házfőnöki megbízatásának átadását követően kapta meg a Regnum Marianum közösség „év embere” díját, mely elismeréshez kapcsolódó méltatásnál jobban nem is lehet megfogalmazni mindazt, ami jellemző volt rá:

„Mindenkor a békét és az egymásra nyitott megértő odafordulást képviselte, javasolta és ennek szellemiségét közvetítette.

Az általa ellátott házfőnöki időszak hosszú periódus volt, a közösség által őrá ruházott szolgálatot (újra)vállalta akkor is, amikor egyéb feladatai és egészségi állapota miatt is különleges belső erőre és alázatra volt mindehhez szüksége. A tizenkét év alatt ajtaja mindig nyitva állt, a regnumi programokon, vezetőképzőkön jelen volt, a sok-sok pályázati elszámolást, egyesületi papírokat türelemmel adminisztrálta.

Regnumi értékeinket nyitott gondolkodással és szívvel a közösségen kívül is közkinccsé tette, plébánosi működésében a regnumi törekvések kifelé való kamatoztatása jelent meg, ami egyházközségét is gazdagította....”

Földi közösségünkből hiányozni fog, a nagy égi és végső Közösségbe viszont megérkezett – köszönet az Úristennek, hogy velünk volt és együtt dolgozhattunk.

Molnár Béla lelki üdvéért április 28-án, pénteken 10 órakor mutatnak be szentmisét a budapest-pestújhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban. Hamvait ezt követően helyezik örök nyugalomra a feltámadás hitével és reményével az óbudai Jó Pásztor-templom urnatemetőjében (Budapest, III. kerület, Szőlő utca 56.) déli 12 órakor kezdődő szertartás keretében.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria