Interjú Molnár Attilával, a Miskolci Egyházmegye újszentelt áldozópapjával

– Kedves Attila atya, pappá szenteléseddel egy felkészülési időszak végéhez érkeztél, amelyből persze egy másik, még nagyobb kihívásokkal és szépségekkel tarkított út nyílik. Kicsit visszatekintve erre a mintegy tíz évig tartó készületre, mi volt az, ami téged erre az életre hívott, illetve mi táplált ezen az úton?

– Ami elindított, az az volt, hogy vallásos családban nőttem fel, és kicsi koromtól kezdve ministráltam. Talán furcsán hangzik, hiszen még harmincéves sem vagyok, de végül is igaz: az oltár körüli szolgálat már évtizedek óta része az életemnek. Emellett a hitem közösségekben – család, ministránsok, hittanosok, egyházközség – való megélése lehet még az, ami elindított ezen az úton. Arra a kérdésre pedig, hogy mi táplálta a készületet a kispapi éveim során, szintén azt tudom mondani, hogy a közösségek: a kispaptársakkal alkotott lelki közösség, de ugyanakkor az a vágy is, hogy majd egy-egy vallásos közösségben mint a közösséghez tartozó emberek segítője lehessek jelen.

– A magyar görögkatolikus papnövendékek többségétől eltérően képzésed nagy részét nem a nyíregyházi görögkatolikus szemináriumban, hanem a budapesti Központi Papnevelő Intézetben végezted. Mik voltak számodra ennek a gyümölcsei? Milyen értékeket tudtál belőle meríteni, amelyek a jövőbeli szolgálatodat is gazdagíthatják?

– Mikor felmerült, hogy Budapesten tanulhatok, bevallom, nem örültem neki. Nem szerettem volna eltávolodni az évfolyamtársaimtól és egyáltalán a nyíregyházi szemináriumtól. De az idő múltával megkedveltem az ottani szemináriumot és mindazt, ami hozzá tartozik. Megismerhettem egy, a nyíregyházitól eltérő képzési és nevelési rendszert. Ezenfelül sikerült jó barátságokat kötni a római katolikus papnövendékekkel, belelátni az ő életükbe, hivatásukba, s meglátni azt is, hogy bár egyes dolgokban különbözünk, mégis egy közösséghez tartozunk. Öröm volt a budapesti egyházközségek életébe is bekapcsolódni, hiszen a hétvégéken és az ünnepeken ott vettünk részt a szertartásokon.

– „Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé” – ezt a zsoltárverset választottad papi jelmondatul. Mit jelent ez az idézet számodra?

– Több olyan szentírási mondat is van, amit közel érzek magamhoz. Kicsit nehéz megfogalmazni, de talán azért esett végül erre a zsoltárversre a választásom, mert ez „nem rólam szól”. Úgy értem, hogy kifelé, Isten felé mutat ez a mondat, Őrá irányítja a figyelmet. Másrészt azt is ki szerettem volna fejezni ezzel, hogy mennyire szeretem, s milyen szépnek tartom szertartásainkat. Sajnos nem vagyok túl jó énekes, de felemelő tud lenni számomra, amikor egy-egy szertartás alkalmával együtt énekel a közösség.

– Az utóbbi években több papnövendék is kikerült Sajópálfaláról – ahonnan te is származol – és vonzáskörzetéből. Mit gondolsz, minek köszönhető ez?

– Úgy gondolom, hogy az olyan közösségből, ahol példaképnek tekinthető – és az ébredező hivatásokat felismerő – papok szolgálnak, ahol a hívek szeretik az egyházat, a papot, ott könnyebben alakulnak ki lelkipásztori hivatások. Sajópálfalát és vonzáskörzetét ilyennek érzem.

– Milyen személyes vonatkozásai vannak még ennek az ünnepnek számodra?

– Egyrészt örülök, hogy a Jóisten megsegített, és elvezetett idáig. Sokszor éreztem, hogy megerősítést kapok útközben. Másrészt van bennem egy kis félsz is, hogy vajon jó papja tudok-e majd lenni a rám bízott közösségeknek. Igyekszem ezért megtenni minden tőlem telhetőt, de kérem a kedves testvérek imáit is ehhez!

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír