Intézményük névadójára emlékeztek az esztergomi Meszlényi Zoltán-iskola tanulói

Hazai – 2021. március 5., péntek | 18:43

Az esztergomi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola tanulói intézményük névadójára emlékeztek az esztergomi bazilikában március 4-én.

A szeptemberben megnyílt katolikus iskola tanulói és pedagógusai első alkalommal zarándokoltak el a névadó liturgikus ünnepén az esztergomi bazilikába Boldog Meszlényi Zoltán püspök csontereklyéihez.

Az egész napos rendezvény az iskolában kezdődött, ahol a vértanú püspök életútját dolgozták fel a diákok. Több értékes prezentáció, rajz, tabló és más alkotás született az osztályközösségek kutatásai nyomán.

Ezt követően autóbuszokkal érkeztek a tanulók és kísérőik a főszékesegyházhoz. A kupola alatti részen – a járványügyi szabályokat betartva – foglaltak helyet az osztályok. Baranya István igazgató köszöntötte a vendégeket, köztük Török Csaba helyettes esperest, az Esztergom-vári Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházi Plébánia kormányzóját, Szerencsés Zsolt esperest, Gyetván Gábort, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) főigazgatóját, Oláh Gábornét, az EKIF főigazgató-helyettesét, Oláh Gábort, az EKIF tanulmányi igazgatóját, valamint Góman Jánost, az Esztergomi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (CNÖK) elnökét.

Az esemény ünnepi pillanata volt, amikor Török Csaba, a bazilika plébánosa átnyújtotta a Meszlényi Zoltánról készült molinót, amely a 2009. október 31-i boldoggá avatáskor díszítette az esztergomi bazilika kupolájának oldalfalát.

Ezt követően szentmisét mutatott be Szerencsés Zsolt és Gyetván Gábor.

Ezután az atyák, az EKIF-vezetők, a CNÖK elnöke, az iskolaigazgató, a tanulók és a szülők képviselői megkoszorúzták a Boldog Meszlényi Zoltán csontereklyéit őrző mellékoltárt.

A zarándoklat az Úr imádságának közös elmondásával zárult.

Forrás és fotó: Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria