Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat a Sapientián 2020 őszén

Megszentelt élet – 2020. augusztus 3., hétfő | 16:05

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola szerzetesi és papi összefogással vezetett, fiatal felnőtteknek meghirdetett kurzusa 2007-ben indult. Célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik életük nagy döntései előtt állnak.

A kurzus óráit a szorgalmi időszakban kéthetente tartják meg, félévente hat-hat alkalommal, illetve egy-egy lelkigyakorlatos hétvégével.

Központi témái: istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok (házasság, család, szerzetesség, papság). E témák átgondolásához kapnak a résztvevők támpontokat, „iránytűt a kezükbe”, melyet életük fontos helyzeteiben használhatnak.

A kurzus fontos része az imádságban való gyakorlat elmélyítése, hiszen a hivatástisztázás kulcsa az Istennel való kommunikáció. A résztvevők otthoni gyakorlatokat is kapnak, melyek segítik őket a találkozások közti időben. A műhely idején a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy rendszeresen beszélgethessenek a lelkivezetőkkel a bennük zajló folyamatokról.

Idén az Iránytű-teamben Csépányi Gábor atya, Fecske Orsolya szociális testvér, Nagy Bálint jezsuita szerzetes, Szabó Ráhel domonkos nővér, valamint Juhos Benjamin ferences testvér várják az érdeklődőket.

Helyszín: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.

Időpont: szerdánként este 18 órától 20.30-ig

Első félév: 2020. szeptember 30., október 14., 28., november 11., 25., december 9.
2020. október 23–25.: közös lelkigyakorlat Esztergomban

Második félév: 2021. február 10., 24., március 10., 24., április 7., 21., május 5.
2021. január 23–24: közös hétvége Szécsényben

Jelentkezni az iranytusapi@gmail.com e-mail-címen lehet.

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.

További információk ITT, illetve az Iránytű Hivatástisztázó Műhely Facebook-oldalán

Forrás és fotó: Sapientia.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria